Idén is várunk mindenkit az iskolában megrendezett Erasmus Napok rendezvénysorozaton! 

​Az utazás során a tanulás folyamata legalább olyan meghatározó szerepet kapott, mint a kulturális élmények. A program első napján a CLIL módszerrel kezdtünk foglalkozni. Ez a megközelítés, amely a nyelvtanulást más tantárgyak tartalmaival kapcsolja össze, különösen inspiráló volt számunkra. Az egymással való ismerkedés mellett betekintést nyertünk abba, hogyan lehet a nyelvoktatást még élményszerűbbé és hatékonyabbá tenni.
A kurzus során részletesen megismertük a Bloom- és a SOLO-taxonómiát is. Ezek a gondolkodási szinteket rendszerező modellek segítettek megérteni, hogyan lehet a tanulói teljesítményt az egyszerűbb ismeretfelidézéstől a magasabb szintű, kreatív gondolkodásig fejleszteni. A tanórákon közösen példamondatokat is alkottunk, amelyek jól illusztrálták a különböző szintek közötti különbségeket. Ez a gyakorlat segített abban, hogy a későbbiekben pedagógusként tudatosabban építhessük fel a tananyagot.

​
A tanulási folyamatban hangsúlyos szerepet kaptak a digitális eszközök és az AI. Az egyik órán tanári munkát segítő alkalmazásokat mutattunk be egymásnak, amelyek a jövőben is hasznos eszközökként szolgálhatnak a tanítás során. Az utolsó napon pedig különleges feladat várt ránk: AI segítségével kellett valamit létrehoznunk. Én egy verset készíttettem, amely játékos formában foglalta össze az élményeinket:

In Dublin’s streets, we danced and learned,
With AI’s spark, our knowledge burned.
From Howth’s cliffs to Celtic pie,
Teamwork soared beneath the sky...

Ez a rövid költemény egyszerre tükrözte az utazás tanulási és kulturális élményeit, és rámutatott arra, hogy a mesterséges intelligencia a kreatív önkifejezésben is új távlatokat nyit.
A tanulás szórakoztató és interaktív formában is jelen volt: szókincsfejlesztő játékokat játszottunk, ezzel sok jó ötletet kaphattunk az óratartáshoz. A közös játékok révén megtapasztalhattuk, hogy a tanulás sokkal hatékonyabb, ha élményhez kapcsolódik, és nem kizárólag frontális oktatáson alapul.

A tanulás nem korlátozódott a tanterem falai közé. Amikor például a Nemzeti Galériában vagy Howth szikláinál jártunk, a kulturális tapasztalatok is a tanulási folyamat részévé váltak. Megtanultunk kérdéseket feltenni, élményeket értelmezni, és a nyelvet valós helyzetekben használni. Így minden kirándulás egyben gyakorlati nyelvóra is volt.

​Az írországi tartózkodásunk során különösen gazdag kulturális programokon vehettünk részt, amelyek minden nap új és izgalmas élményeket tartogattak számunkra. Már az első nap ismerkedő városi sétát tettünk Dublinban, amely lehetőséget adott arra, hogy közelebbről lássuk a város hangulatát, épületeit és történelmi központját. Estére egy különleges „nations food party” következett, ahol mindenki megoszthatta a saját kultúrájának gasztronómiai különlegességeit, így a közös vacsora egyben kulturális hidat is teremtett a résztvevők között.

Az egész program méltó lezárása a Powerscourt Gardenben történt. Ez a különleges park, amely rendezett kertjeiről és látványos növényvilágáról ismert A nap végén közösen ünnepeltük meg a megszerzett tudást és a közösen megélt élményeket.
A kulturális programok összességében rendkívül sokszínűek voltak: a sporttól és a tánctól kezdve a művészeteken át a természetjárásig minden alkalommal új oldalát ismertük meg az ír életnek. Ezek az élmények nem csupán szórakozást nyújtottak, hanem gazdagították kulturális látókörünket, és maradandó emlékeket hoztak létre, amelyekhez mindig örömmel fogunk visszanyúlni.

​Hétfőn egy izgalmas tanfolyam kezdődött Tenerifén, a gyönyörű San Cristóbal de La Laguna-ban, melynek témája az ASD-vel és ADHD-val élő diákok megértése és támogatása. Első nap az agy fejlődéséről, a neurodiverzitásról és az inkluzív oktatásról szereztünk ismereteket. Beszélgettünk arról, hogyan segít a befogadó környezet lebontani az előítéleteket.

​A kurzus 2. napján az autizmus témakörét jártuk körbe. Megbeszéltük, hogy az ASD egy sokszínű spektrum, amely mindenkinél másképp jelenik meg. Részletesen áttekintettük a kognitív elméleteket és a korai jeleket, valamint a kommunikációs és szociális nehézségeket. Beszéltünk arról is, hogy az autizmus genetikai és környezeti tényezők kombinációjának eredménye, minden érintett egyedi.
A gyakorlati részben a túlterhelés elkerülésére, a vizuális eszközök és a kiszámíthatóság fontosságára helyeztük a hangsúlyt. Megismertük, hogyan támogathatjuk a gyerekeket meltdownok és shutdownok idején, és miért nagyon fontos az iskolákban a szenzoros szobák és relaxációs sarkok kialakítása. Szó volt művészetterápiáról, a Social Stories eszközeiről. Végül az alternatív kommunikációs módszereket (AAC, PECS, Makaton) ismertük meg. A nap végén a szépséges La Lagunát ismerhettük meg egy vezetett túra keretében.

​A kurzus harmadik napja az ADHD, a társuló tanulási zavarok és a tanórai támogatási stratégiák köré épült. Megismertük az ADHD három típusát, a hiperaktív-impulzív, a figyelemzavaros és a kombinált formát, valamint beszéltünk a genetikai és környezeti tényezők szerepéről a kialakulásában. Megtudtuk, hogy a túlérzékenység sok ADHD-s diák mindennapjait befolyásolja, hiszen intenzívebben élik meg a környezeti ingereket és érzelmeket. Részletesen áttekintettük az ADHD jellemzőit lányoknál és fiúknál, és megismertünk olyan „láthatatlan” tüneteket, mint a figyelmi bénultság, az idővakság vagy a túlzott érzelmi reakciók. Külön hangsúlyt kapott a végrehajtó funkciók zavara, amely hatással van a tervezésre, a szervezésre és az érzelemszabályozásra. Gyakorlatias stratégiákat tanultunk, többek között a rutinok, vizuális segédeszközök, rövid szakaszokra bontott feladatok és fidget eszközök használatát az órákon. Megismertük a diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia tanórai támogatásának módjait is, a multiszenzoros tanítási technikák és a digitális eszközök bevonásaval. Szó esett a társuló állapotokról, például a szorongásról, depresszióról és az ODD-ről, amelyek sok ADHD-s gyermeknél jelen vannak. A nap végén kötetlen keretek között folytattuk a beszélgetést. 

​A kurzus második felében az érzelmek felismerése és a stresszkezelés került a középpontba. Megértettük, hogyan működik a harcolj–menekülj–lefagyj reakció, és hogyan jelenik meg ez a diákjaink viselkedésében. Tudatos légzéssel, mozgással és kreatív eszközökkel tanultuk meg támogatni a figyelemzavaros és autizmus spektrumzavarral élő tanulókat. Kiemelt figyelmet kaptak az inkluzív nevelés eszközei, mint a TEACCH és a PBIS módszerek. Hasznos gyakorlatokon keresztül mélyítettük el tudásunkat a szülőkkel való együttműködés és a vizuális támogatás terén. A kurzust két közös nagy kirándulással zártuk, melyek során Tenerife természeti szépségeit és kulturális kincseit fedeztük fel.

Kafka
Kisvakond
Svejk


Melyik város köti össze őket ?...igen, Prága !
Egy hetet töltöttem az Erasmus English Language Course Elementary Level tanfolyamán, a Teacher's Academy szervezésében.

Igazán kalandos, több mint 9 órás vonatút után érkeztem meg Prágába ( igen, arrafelé is akadnak késések) . Már aznap délután elkezdődött a kurzus, melyen nem csak a nyelvi képességek fejlesztésére, hanem nyelvoktatási módszerek elsajátítására is lehetőségünk volt. Számos jó gyakorlat, feladatmegoldás, játék, játék, és játék került a tarsolyomba, melyet nagy örömmel fogok a tanítványaimmal megosztani. 

Különböző országokból érkező kollégákkal találkoztam. A hét során nem csak Prága nevezetességeit ismertük meg, hanem a résztvevők országait, kultúrájukat, iskolarendszerüket, Erasmus kapcsolatait , és gasztronómiai különlegességeiket is. Így kóstoltunk igazán finom lengyel karamellát, olasz olajbogyót, Martinik-szigeti rumot, Bordeaux-i vörösbort, francia sütiket, és tokaji bort is. 
Prága nevezetességeit  második napon zuhogó esőben néztük meg, az iskola idegenvezetőjével. Ez arra sarkallt bennünket, hogy felfedezzük Prágát a szabad délutánok és délelőttök alkalmával. Nosza, felkerestük a Kafka múzeumot, és a szobrot, a Károly hidat, Svejk sörözőjét, ettünk és ittunk számos cseh specialitást, megmásztuk a várhoz vezető utat, megnéztük a cseh Nemzeti Múzeumot, az Asztronómiai órát, az Európa legrégebbi zsinagógáját.
 Végül az esős , hideg idő miatt a prágai P......ark- ban egy kabátot is vettünk. 😊

Először az Europass Teacher Academy fő épületében, a központban találkoztunk mindenkivel, aki ezen a héten kurzusra érkezett Splitbe és bingó játék segítségével ismerkedtünk egymással. Majd 2 csoport résztvevőivel egy általános iskola épületébe mentünk át, ahol folytattuk az ismerkedést Horvátország kultúrájával és egymás országaival, iskoláival. 16-an vagyunk a csoportban Spanyolországból, Portugáliából, Olaszországból, Lengyelországból, Lettországból, Ausztriából és Magyarországról.
Sajnos a múlt heti vihar Splittet is elérte, igaz csak 20 percig tartott, de óriási pusztítást végzett, így Split egyes részei járhatatlanok és a keddi kirándulás elmarad.
Este vezetett városnéző túrára mentünk a Diocletianus Palotába, ahol a sok érdekes történelmi, kulturális ismeret mellett praktikus információkat is megtudhattunk a városról.

​Kedden már az MI-vel foglalkoztunk, azon belül is főként a ChatGPT-vel, megvitattuk az előnyeit, hátrányait, gyakorlatban is kipróbáltunk különböző alkalmazási területeket és padleten osztottuk meg egymással munkáinkat.

​Ma nagyon sok hasznos applikációval ismerkedtünk meg, a legtöbbet ki is próbáltuk, de még több időre van szükség ahhoz, hogy jobban bele tudjunk mélyedni mindegyikbe. Pédát kaptunk arra is, hogyan lehet akár a szabadban is, applikációk segítségével hasznos órát tartani.
A keddi elmaradt kirándulás helyett egy még látogatható kilátópontba vitte el csoportunkat a trénerünk.

​A mai nap főként az óratervezést, értékelést segítő applikációkkal ismerkedtünk. Sokféle lehetőség közül választhattunk, megvizsgáltuk mindegyik előnyét, hátrányát, illetve az alkalmazhatóságát.

Az utolsó nap mindenki beszámolt a héten szerzett tudásáról, hogy mit talált hasznosnak, mit tud majd alkalmazni a tanítása során.
A foglakozás végén újra összehívták a héten itt tanuló összes kollégát és egy kis helyi specialitással, ajváros kenyérrel és fánkkal kínáltak meg bennünket. A nagy búcsúzkodás után a mi csoportunk még úgy döntött, kipróbáljuk a tradicionális ételüket, a pekát, így még ebédelni együtt mentünk egy étterembe.
Nagyon tartalmas hét volt, sok élménnyel, de még időre van szükség a sok információ feldolgozásáoz és elmélyítéséhez.

július 21-26

Erasmus+ képzés Firenzében – A mentális egészség nyomában

2025 júliusában lehetőségem nyílt részt venni egy egyhetes Erasmus+ továbbképzésen Firenzében, amelynek címe "The Well-being Code" volt. Az oktatónk, Susan, rendkívül inspiráló és nyitott személyiség, akinek vezetésével egy igazán támogató, elfogadó csoport jött létre. A résztvevők különböző országokból érkeztek, és hamar megtaláltuk a közös hangot.
​
A képzés középpontjában a mentális egészség, a stresszkezelés, valamint a tudatos jelenlét (mindfulness) állt. Minden nap más-más témát dolgoztunk fel, rengeteg önismereti gyakorlaton és csoportos beszélgetésen keresztül. Megtanultuk felismerni a belső erőforrásainkat, tudatosítani a stresszre adott válaszainkat, és olyan módszereket sajátítottunk el, amelyeket a mindennapi életben, illetve a munkánk során is alkalmazni tudunk.

​Kiemelten emlékezetesek voltak számomra azok a gyakorlatok, amelyek az önreflexiót, a határok meghúzását és a belső motivációink feltérképezését segítették. Nagyon hasznosnak találtam a stresszkezelő technikákat is, melyeket akár a tanórák során is alkalmazhatunk, és mindössze csak pár percet vesznek igénybe. A képzés során nemcsak saját magunkkal foglalkoztunk, hanem arról is szó esett, hogyan támogathatunk másokat a lelki egészségük megőrzésében.

​A foglalkozásokon túl természetesen volt lehetőség felfedezni Firenze csodálatos városát is. A város hangulata, az olasz konyha és a közös esti séták a csoporttársakkal mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az élmény maradandó legyen.
Ez a képzés nemcsak szakmailag adott sokat, hanem emberileg is. Megerősített abban, hogy a mentális jóllét alapfeltétel – önmagunkért, a kollégáinkért és a tanítványainkért is.
Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a programon, és biztos vagyok benne, hogy az itt tanultakat hosszú távon is kamatoztatni tudom.

A madeirai Erasmus-csoportok először a WhatsAppon, majd egy finom vacsora mellett szerveződnek. Hétfőn reggel a munka már könnyebben, néhány ismerős üdvözlésével indul. Hogy miért érdekel román, lett, görög, német, magyar, olasz, cseh és osztrák tanárokat a „Teaching with AI”-kurzus? A motivációk sokrétűek:

• A gyerekek többet tudnak nálam.
• Kevés a tanár. Ezekkel a módszerekkel egészítenénk ki az oktatást.
• Gyűlölök javítani, az értékelés érdekel.
• Kihívás és megoldás egyszerre.

A csoport trénere, Emanuel könnyed és alapos, átgondolt és szórakoztató: alapvetően médiarealista szakember. Határozottan problémásnak látja az értékelés kérdését, feloldja az öntudattal rendelkező AI mítoszát, miközben bevallottan szereti a mítoszokat. Példálózik is velük: Tolkien és az AI kapcsolata logikusan kerül elénk, ahogy az is, miért kapcsolja össze az AI a román és madeirai mítoszokat. Aztán jönnek a platformok, a technika átveszi a szerepet. „Rohanunk” ppt-t, Einstein-figurává alakított ironikus képet készíteni, de persze a lényeg, hogy nincs sok munkánk, a ChatGpt megoldja. Mondjuk Einstein és Piedone mixe nem jött össze.

Madeira művészeti szemlélete könnyed és nem hivalkodó. A járdák fekete-fehér mozaikja számos variációban kerül elénk. Egy kézzé alakított csonka fa, a kis hegyi falvak templomai, a
Churchill- és Ronaldo-kultusz különböző kegytárgyai, egy lebegő tragikus angyal, az óváros naiv festett ajtajai, az újra hasznosított anyagokból készült szinte tresh kiállítás Camara de Lobos utcáin épp úgy látványosságok, mint a múzeumok. Funchalban a történelem és egyházi képzőművészet mellett a bornak, a fotográfiának, a virtuális valóságnak is van múzeuma. A MAMMA kortárs kiállítótér. Jelenleg a pusztuló világ pokoli jelenségeit mutatja be szürreális, játékos formában. Középen székek, rajta nevek. Ha a székeket másképp helyezed el, a kultúrtörténet más-más rajzolatai, alakzatai tárulnak elénk. Ügyes művészi megoldás….. de aztán rájövök, hogy a kiállító tér egyben koncert-terem is. A székek és asztalok az itt működő kávézó berendezései.

0. nap (március 23. vasárnap)
Már korán reggel a reptéren voltunk. A repülőút kevesebb ideig tartott, mint amire számítottunk és az ablakból gyönyörű volt a kilátás. Mikor megérkeztünk egy vonat átvitt minket Koppenhágába, ahol két óra szabadidőt kaptunk, hogy a bőröndökkel (sajnos a csomagmegőrző nagyon drága volt) felfedezzük kicsit a várost. Utána vonattal eljöttünk Nykøbing-be, ahol az állomáson már vártak ránk a fogadó családjaink, és az estét már mindenki otthon töltötte.

​1. nap (március 24. hétfő)
A napot ismerkedős játékokkal indítottuk, ahol többek között a rajzkészségeinket is próbára tettük. Ezután a cserediákunkkal együtt beültünk egy nyelvórára, németre vagy franciára. Ezt követően néhány diák körbevezetett minket az iskolában, nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire szép az ottani iskola. Egy rövid ebédszünetet követően (a menza is nagyon szép) elkezdtük elkészíteni a projektjeinket a “Living with nature” témában. Miután ezzel végeztünk egy játék keretében felfedeztük a várost.

2. nap (március 25. kedd)
Reggel először a projekteket folytattuk, utána indultunk busszal szaunázni és jeges fürdőzni egy közeli település mellé. Ezután újabb félóra buszozás következett és egy órás előadást hallgattunk meg a klímaváltozásról egy régi gyárépületben. Újabb buszút után az utolsó megállónk egy Dodekalitten nevű emlékmű volt, ahol 12 kőből faragott mellszobor állna egy körben, de jelenleg ebből csak 10 van készen. Az emlékműnél az alkotó által komponált zene is szólt.

3. nap (március 26 szerda) 
A szerdát rögtön egy buszúttal indítottuk és elmentünk egy közeli táborhelyre. Együtt felvágtuk a rengeteg zöldséget és megfőztük egy tipikus dán leves változatát. Miközben az étel készült egy métához hasonlító játékot próbáltunk ki. Az ebéd mindenkinek nagyon ízlett és utána a visszaút előtt beszélgetni is volt még időnk. Mivel 13 óra körül visszaértünk az iskolai programokból elhatároztuk, hogy elmegyünk Koppenhágába. Másfél órás vonatút után meg is érkeztünk. Először egy múzeumba mentünk (Glyptoteket) ahol görög szobroktól kezdve francia festményekig át mindent láthattunk. Utána felmentünk a Tårnetbe, ahol ingyenesen megcsodálhattuk a kilátást. Vásároltunk a Strøget-en, megnéztük a Nyhavn kikötőt és a királyi család házait is. 

4. nap (március 27 csütörtök)
Mikor a projekttel mindenki készen volt, egy jó kis kidobóssal ütöttük el a kora délelőttöt, majd meglátogattuk a Fuglsang művészeti múzeumot.
Este volt a záró ünnepség, ahol rengeteget ettünk és táncoltunk. A táncok nagy része JustDance-es volt, de volt tradicionális és improvizált is.

5. nap (március 28 péntek)
Ma délelőtt az iskolában  bemutattuk a projektet (Living with nature - Outdoor recipes, outdoor sports activities and activities), utána búcsúzó játékokkal zártuk a hetet. A délután-este az utazásról szólt, a reptéren a járatunk késése miatt egy órával tovább élvezhettük Dánia szépségét.

2024. július 22-27. között Flipped Classroom címmel meghirdetett, angol nyelvű tanfolyamon vettem részt az Europass Teacher Academy szervezésében Berlinben. Mivel a képzés 6 napja során különböző tanfolyamokra jelentkező pedagógusokat összevont csoportban oktatták, a fordított osztálytermen kívül egyéb témák is szóba kerültek.
- a tanulók motiválása, pozitív tanulási környezet kialakítása
- Wagner féle skillek

​- Bloom taxonómia
 - a fordított osztályterem módszer lényege, sémája, vázlatos megismerése

​- a projekt alapú oktatás lényege, sémája, vázlatos megismerése
- hasznos linkek, felületek az oktatásban
Új ismeretre sajnos nem tettem szert, mert a képzés anyaga már jó ideje ismert volt számomra és a többi résztvevő számára is. Ennek ellenére a tanfolyamon való részvétel, a más kollégákkal való együttműködés, a tapasztalataink megosztása, a feladatok közös elvégzése, kidolgozása motiváló hatással van pedagógusi munkámra (tanulói aktivitást igénylő módszerek minél szélesebb körű beépítése a mindennapokba).
A mobilitás lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre is, hiszen az ilyen tanfolyamokon nyitott, tanulni, fejlődni vágyó, elkötelezett, angolul beszélő kollégákkal találkozhatunk. A 6 nap során zajló ismerkedések, közös feladatvégzések, beszélgetések során jobban megismerhetjük egymást, egymás intézményeit, ami lehetőséget teremt későbbi job shadowing/diákmobilitások szervezésére.

​A 6 nap során lehetőség volt Berlin megismerésére is. A város egyszerre volt új és ismerős (keleti blokk!) a számomra.

Szél Zsófiával rendhagyó JobShadowingon vettünk részt, idén tavasszal.  A saját programunk mellett egy diákcserét is kísértünk Dániába. Április 27.-én a holland király születésnapján indultunk Amszterdami átszállással Billundba, majd Aarhusba. A királyi szülinapot a repülőn kapott csokival ünnepeltük. Vasárnapi érkezásünkkor a befogadó iskolánkba visszaérkező diákok fogadták a magyar cserediákokat. A befogadó iskolánk az Aarhus Efterskole egy bentlakásos magániskola, így a diákokat az iskola szállásolta el, csak nekünk, tanároknak kellett másik szállást foglalnunk, ami a belvárosban, közvetlenül a hangulatos csatorna mellett volt, a katedrálistól pár perc sétára. 

 A diákcsere programjaiba mi csak délutánonként és esténként kaptunk betekintést. Hétfőn és szerdán a befogadó iskolában látogattunk órákat, a dán oktatási rendszerrel és az iskola felépítésével ismerkedtünk meg. 
A dán rendszerben az első 9 év kötelező, ami vizsgával zárul, a 10. évfolyam opcionálisan választható, általában szakirányú továbbtanulás megalapozására szokták fordítani, majd ezután a diákok szakirányú és emelt szintű oktatási intézményekben folytathatják tanulmányaikat. Az is megfigyelhető volt, hogy a diákok laptopokkal mennek órákra, tankönyvek nélkül, így erre rákérdezve megtudtuk, hogy Aarhusban 2. osztálytól kezdve a diákok laptopról tanulnak, amit az önkormányzat biztosít számukra. 
​

Az Efterskole csak 9.-10. évfolyamos diákokat fogadó bentlakásos iskola. Egy 9. évfolyammal, és több 10. évfolyammal, ahol az osztályok szakirányú (művészeti, zenei irányúak) tanulmányok megalapozásával foglalkoznak. A minket fogadó 10.-es osztályban teljesen szabad tantervvel, összetett projektekkel tanulnak a diákok.  Az iskolában odafigyelnek a diákok nagyfokú keveredésére, az osztályokon kívül más beosztásban családokba osszák őket, valamint a szobabeosztás sem követi sem az osztályok, sem családok vagy évfolyamok rendjét. A családok egy évig maradnak együtt, ahogy az osztályok is, de félévente van szobacsere. 
Érdekesség, és talán szokatlannak tűnhet egy fizetős magániskolától, de a diákok takarítanak mindenhol, minden közös térben, sőt a konyhán is besegítenek. Ezen munkákra mindig más-más család van beosztva. Ezáltal nemcsak a házimunkákra és az önálló életre készítik a diákokat, de az egyéni felelősségre is tanítják őket.  Hasonlóan nevelési jelleggel az étkezések mindig pontban kezdődnek, sőt a vacsorát a szakács ételbemutatóval kezdi meg, amelyre a késők csak a bemutató után csatlakozhatnak.
Legérdekesebb, szembetűnő különbség volt a diákok aktív együttléte, mobiltelefon nélkül. Csodáltuk, hogy a diákok beszélgetnek, játszanak, szórakoznak, és mindezt telefon nélkül. Megtudtuk, hogy ennek oka az idei évtől bevezetett mobil policy volt, ami értelmében a diákok nem hozhatják ki a telefonokat a szobákból. A policy bevezetésekor a családokat vezető pedagógusok tudatosan mozdították ki a diákokat a szobákból, hogy ne gubózzanak be, így tavaszra, érkezésünkre ezen munka gyümölcsét tapasztalhattuk meg. 
A tanórák másfél órások, a diákok többségében kiscsoportokban vagy egyénileg haladtak, az órák kis hányadában tapasztalhattunk frontális munkaformát.  Meglepő módon az órákra nincs csengő, a diákoknak saját felelősségük odaérni időre. Az utolsó órának négykor lett vége, amit közös éneklés követett. És a közösségépítést a vacsora utáni közösségi programok hirdetése segítette, melyeknek végét a takarodó előtti közös éneklés kezdete jelentette. 
​

Hétfőn a vendéglátóink leszervezték nekünk, hogy kedden egy másik iskola óráin is résztvehessünk. A nagy múltú, közel 800 éves Aarhus Katedralskole-ba látogattunk, ahol a kb 850 diák, 3 évfolyam különböző fakultációs osztályába jár. Itt is másfélórás órák vannak, amelyekre szintén nincs becsengő. Furcsa módon az iskolában nincs fix órarend, pusztán a kétheti óraszám adott. Általános tapasztalatunk volt, hogy az órák elején a tanárok bemutatják az óratervet. A legérdekesebb tanóránk egy matek óra volt, ahol több kis táblánál a diákok kiscsoportokban végezték a feladatot. Ennek előnye, hogy a kiscsoportos gondolkodást a táblán is megjelenítik, így látják egymás munkáját, és a tanár is jobban látja, hogy melyik csoportnak van szükséges leginkább segítségre. 

1. Nap

​Dániai utazásunk szombat hajnalban vette kezdetét. Ebédre megérkeztünk az iskolába, ahol izgatottan vártak minket a nemrég nálunk járt dán diákok. Különleges ebéddel készültek nekünk, majd miután mind jóllaktunk, körbevezettek az épületben. A nagy kert, a sportcsarnok, a zeneszobák tele hangszerekkel, a táncterem mind lenyűgözött minket. A sportpályát hamar felavattuk, ahol tollasoztunk, röpiztünk és a kötélhúzásban is részt vettünk.
Délután felsétáltunk a közelben lévő kilátóponthoz ahol gyönyörű panoráma fogadott.
Vacsora után, újabb focimeccs vette kezdetét amit csapatépítő játékok követtek. Az estét közös énekléssel, zenéléssel zártuk, ahol egymástól tanulhattunk dán és magyar dalokat.

3. Nap 

A hétfői napunkat  egy svédasztalos reggelivel indítottuk. Ezután a projekteken kezdtünk el dolgozni kis csoportokban. Ezeket témák szerint osztottuk be, mint például zene, tánc, némaszínház, művészet. A témánkon el is keztünk dolgozni,   majd pár óra múlva megosztottuk egymással az ötleteinket.  Délután megláttogattuk az óvárosi skanzent, majd vacsorára visszatértünk az iskolába. Vacsora után szabadon választott programokon vehettünk  részt: séta az óceánpartra, filmnézés, sportolás. Az estét egy szokásos közös énekléssel zártuk le.

4. Nap 

Mint minden reggel, ma is várt minket a svédasztalos reggeli. Miután végeztünk, összegyűltünk átbeszélni a következő programokat, amik nem voltak mások, mint a projekt befejezése és egy (nagyon finom) ebéd. Utána elmentünk a Moesgaard múzeumba. Az odafeleúton egy walk&talk nevű játékot játszottunk, aminek a célja a dán diákok mélyebben való megismerése volt. A múzeum után kaptunk a pihenésre is időt, ami nagyon jól jött a vacsora után következő “vérremenő” Magyar-Dán focimeccs miatt (megnyertük). Ezután egy kávészünet, utána pedig a Dánok “tanítása” Magyarországról. Ez a tanítás Magyarország és Budapest dióhéjban való történelmének elmondása, Magyar dalok éneklése és egy népmese elmondása volt. Ezen kívül egy játékra is került sor; chernobyl or hungarian hospital. És végül, ahogy szokott lenni, az ölelkezős jóéjtkívánás egymásnak.

A program első napján bejártuk az iskolát, bele pillanthattunk az összes osztály tevékenységébe. Nagyon sokat beszélgettünk az iskola igazgatójával a céljaikról, nevelési elveikől, inkluzív törekvéseikről és a dán oktatási rendszerről. Egy projektnap keretében részt vettünk egy szabadtéri foglalkozáson a 7. osztállyal, ahol a gyerekek útmutatásai alapján többek között megtanultunk tüzet csiholni és hot dog kiflit sütni nyárson. 
A délutánt egy közeli nagyvárosban, Aalborgban töltöttük.

Egész napos és némileg kalandos vonatút (indulás hajnali 5.40-kor, izgulás a késés és az átszállások miatt, előre nem látott metrózás Frankfurt két pályaudvara között) után érkeztünk Liège-be, ahol a fogadócsaládok vártak minket a pályaudvaron. A projekt témája az utazás és a migráció problémája Európában. Bevezetésül holnap az Huy-i Athénée Royal gimnáziumban a belga diákokkal közösen filozófiai műhelyben veszünk részt. 

Reggel az iskolában a magyar és belga diákok közösen vettek részt egy filozófiai műhelymunkában. Ráhangolódásul játékos ismerkedés zajlott, amit egy „philo-sport” szellemi akadályverseny és egy activity játék követett.
Ezután kezdődött a migráció témáját körüljáró projekt tulajdonképpeni feldolgozása. A belga filozófiatanár egy hatékony és mindenkit megmozgató foglalkozást tartott, amely egy tárgyakkal (képregény, családi fotók, kulcsok, térkép, szótár, gyógyszer, plüssfigura) bőrönd köré épült. A foglalkozás elősegítette a diákok vitakultúrájának fejlesztését, az értő odafigyelést, a véleménykülönbségek elfogadását, egymás megértését. A végén konstruktív visszajelzéseket adtak.
Délután Geneviève Damas belga írónő, a Patricia című regény szerzője tartott kreatív írásműhelyt. A regény születési körülményeiről, a naponta több ezer menekültet fogadó Lampedusa szigetéről tartott, fotókkal illusztrált beszámolója után, a diákok rövid szöveget alkottak: a fotón látható szereplők ( egy menekült, egy humanitárius szakember, illetve egy csendőr) egyikének szemszögéből mutatták be a szigeten uralkodó helyzetet. A második feladat személyesebb hangvételű volt: el kellett képzelniük, hogy örökre el kell hagyniuk a hazájukat. 10 mondatot fogalmaztak meg, melyeket így kellett kezdeniük: „Ha elmegyek, ...”. Ezek a feladatok megfoghatóbbá, átélhetőbbé tették számukra a migráció problémáját. A két diákcsoport nagyon jól megértette egymást, konstruktívan dolgoztak együtt. A magyar diákok az összes foglalkozás során intenzíven használták a francia nyelvet, ès sok újat tanultak.

A hétvégén repülővel érkeztünk Luxembourgba, Európa legnagyobb miniállamának fővárosába. Luxemburg alapvetően egy drága ország, Európa egyik pénzügyi központja. Ami viszont meglepő: a tömegközlekedés ingyenes.
A főváros szépségéről szavak helyett árulkodjanak inkább a következő képek:

A német-luxemburgi Schengen Gimnáziumból jelentkezünk, ami a Schengen melletti Perl-ben található. Sok mindent megtudtunk az iskoláról már az első napon Manueltől, Sylviától és a lelkes kilencedikes diákoktól, akik megmutatták a tantermeket és a számukra fontos helyeket. Láttunk gyakorlati készségek fejlesztésének helyet adó termeket, például tankonyhát, fa- és fém megmunkálására szolgáló műhelyt, szabás-varrás és kézműves termet, zenetermeket hangszerekkel. Lenyűgözött bennünket a folyosón található – a gyerekek közösségi életét támogató – terek kialakítása, a szünetekben felügyelettel használható játékszobák, valamint a menza kínálata és minősége.
Érdekes, hogy a nyelveket többnyire duplaórában tanítják (90 perc egyben).
A mai napon két kolléga különböző nyelvi szintű és korosztályú csoportjának angolóráit látogattuk meg, amelyeket izgalmas beszélgetések követtek.

A nagyvárosi ember számára rendkívül megnyugtató ez a kisvárosi lét: senki nem rohan sehova, friss a levegő, minden gyönyörű zöld, és még sorolhatnánk…

Szeretnénk egy pár információt megosztani a schengeni iskoláról, amelynek az a különlegessége, hogy bár a Moselle folyó németországi oldalán van, egyszerre vonatkoznak rá a német tartományi és a luxemburgi rendelkezések is. Ez azt is jelenti, hogy két országtól kap támogatást, és a végzős diákok német és luxemburgi érettségi bizonyítványt is kapnak, mely nagyban segíti a továbbtanulást és a munkavállalást számukra mindkét országban. 
Érdekesség, hogy nincsen nagytanári vagy munkaközösségi szobák, hanem az egy évfolyamon tanító tanárok vannak egy szobában. Átjárhatóság van az egyes szobák között, és több szobához tartozik egy konyha.
Minden tanterem mosdóval felszerelt, és a tantermet a folyosótól elválasztó üvegfelület teszi lehetővé például a differenciálást oly módon, hogy a folyosón kialakított térben folyó munkát is felügyelhesse a tanár.

Elérkezett az utolsó napunk. A Schengeni Lyzeumban összegeztük az itt szerzett tapasztalatainkat vendéglátóinkkal.
Amit most itt külön kiemelnénk az az órarendbe beépített "napindító félóra", amire az 5 -10. osztályos korosztálynak mindennap, 11-12. évfolyamon hetente egyszer kerül sor. Ebben az idősávban az osztályfőnökök felügyelete mellett a diákok önállóan felkészülhetnek a napra és lehetőség van egyéni konzultációkra az osztályfőnökkel. Ezt követően 90 perces óráik vannak a gyerekeknek.
A hét 3 hosszú (7:50 - 16:00) és 2 rövid (7:50 -13:05) napból áll az órarendi órákat illetőleg. A rövid napok délutánjain fakultatív foglalkozásokon vehetnek részt a diákok érdeklődésüknek megfelelően.
Zárásul Schengenről mellékelünk néhány képet és hozzá egy kérdést. Mi található a Magyarországot reprezentáló csillagon?

Crotonéban töltöttünk egy hetet. Egy iskola vendégei voltunk, amely valójában két intézmény: Pertini és Santoni. Mivel látogatásunknak volt olyan mélypontja, amelyen úgy éreztem, „nem történik semmi”, ezért elgondolkodtam azon, mikor-mitől érzem úgy, hogy „történik valami”. Például magától az utazástól vagy a gyerekektől, egy szép tájtól, jó vacsorától még nem „történik” semmi, pedig jó utazni és mindig jó gyerekekkel lenni. Persze eltúlozni sem akarom a „történés” jelentőségét, ez inkább egy érzés, ami most előbb a hiányával hívta föl magára a figyelmet, és kényszerített, hogy akkor ennek mérlegére tegyem az utunkat.
Mivel számunkra ez elsősorban tanulmányút volt, talán pedagógiai szempontból sem közömbös belátás volt az, hogy akkor történik valami, amikor van valami tennivaló. Számomra például, mikor kitalálhattam, hogy jutok fel annak a hegynek a tetejére, amely a város fölé magaslik. Történt valami szerdán délután, mikor a mieink a helyiekkel, aztán vegyesen röplabdáztak: Riesz Lili szervái például valamik voltak. Történt valami a műhelyekben is: mikor aranyszínű lemezből egy kis szívet kellett lombfűrésszel kivágni, vagy agyagból plakettet formázni: Kunisch Luca teknőce és Németh Luca nyuszija talán haza is ér épségben. De történt valami az első estéken, mikor átmentünk a gyerekekhez beszélgetni, aznapi benyomásainkat megosztani („Milyen okosak, figyelmesek!”), és történt valami Capo di Colonnán, ahol Héra Lacinia (így hívták Héra helyi kultuszát) egykori templomának 48 oszlopából egy még áll, és minden májusban ide hozzák fel a crotone-i Szűz Mária kegyképet, vele virrasztanak, és ökrök vonta szekéren viszik vissza a városba. Annak a helynek – képzeld hozzá a tengert, a szélfújta partot, olajfaligetet – van szentsége, ott is talán „történt” velünk valami. Szóval akkor érezhettük, hogy történt velünk valami, amikor tevékenység volt, és valamiféle egymásra-hangoltság akár ember és ember, akár ember és táj között.
A Capo di Colonnáról hazafelé jövet Eszterrel egy autóban utaztunk. Kedves és okos vendéglátónknak, Flaviának, az esteledő tájról ez jutott eszébe: „We say that this is the hour, when the sailors’ heart become tender.” Ez gyönyörű, gondoltam, s a búcsúesténken megkértem, írja föl nekem olaszul, íme: „Questa è l’ora che ai naviganti intenerisce il core…” – írja a papírra. Aztán elbizonytalanodik, előveszi a mobilját, keres: „How interesting, this is Dante!” – és mutatja: „Era già l’ora che volge il disio / ai naviganti e ’ntenerisce il core…” (Purgatórium, VIII. ének első két sora).
Egy olyan város vendégei voltunk, amelyet háromezer éve folyamatosan laknak. Ahol mindig volt, ki vigyázzon az asszonyokra, akár Héra Lacinia, akár Madonna di Capo Colonna a neve. És ahol egy Dante-sorpárról azt mondják: „Van erre egy mondásunk…”

A kimerítő 13 órás utunk után ’frissen’, és újult erővel vágtunk neki ismét az iskolás mindennapoknak hétfő reggel. Legnagyobb meglepetésünkre az iskola épülete a legkevésbé sem hasonlít a magyar gimnáziumokéhoz, hiszen az itteni inkább egy palota hatását kelti. Meg kell említenünk azonban, hogy az iskola nem csak kívül, hanem belül is ugyanilyen bámulatos, hiszen 2017-ben teljeskörű felújításon esett át, aminek fókuszában a nagyobb és kényelmesebb közös élettér megteremtése volt.

A ​ mai napon Radnótis diákjaink egy izgalmas prezentációval készültek a lettek számára, melyben említést tettek az iskola történetéről, felépítéséről, elhelyezkedéséről, és a számukra legfontosabb radnótis élményeikről. A prezentációt követően megkezdődött a projektmunka, aminek a témája nem más, mint a ’well-being in school’ lett. A tanulók együttesen megkezdték a brainstormingot, melynek során számtalan érdekes meglátás került említésre. A nap során ellátogattunk az egyik helyi nevezetességhez is, melynek neve Amber Hall, ahol nagyszabású koncertek szoktak megrendezésre kerülni.

A​z utunk során rengeteg csodaszép helyre látogattunk el; többször is elmentünk a Balti-tenger partjára; a víz azonban rendkívül hideg volt, így csak a legbátrabbak mentek be úszni egyet. Voltunk a Liepaja-tónál, ami szintén egy helyi látványosság, valamint többször is körbejártuk a város legszebb és leglátogatottabb pontjait. Az itteni diákok még egy városnéző utat is megterveztek nekünk, amely során szintén megtapasztalhattuk, mennyire sokszínű is ez a város.

A mai nap rendkívül különleges volt, mivel lehetőségünk adódott ellátogatni Kuldīga városába, ahol először egy kisvasutas úton vehettünk részt. Az út körülbelül 45 percig tartott; ez idő alatt pedig egy előre felvett hanganyagból tudhattunk meg információkat a város történelméről és mostani helyzetéről. Ellátogattunk a helyi templomokhoz, egy csodaszép vízeséshez, megtekintettük a főteret, illetve az egyéb látványosságokat. Fontos kiemelni, hogy a város az UNESCO világörökség részét képezi. A nap során ellátogattunk a Balti-tenger különböző pontjaihoz is, annak érdekében, hogy megnézhessük, mennyire sokszínű is a tenger, hiszen bármerre jártunk, más és más látvány tárult elénk. Nap végén pedig tettünk egy utolsó kitérőt egy úgynevezett „furniture farm”-on is, ahol saját szemünkkel láthattuk, hogyan is néz ki, amikor valaki házilag ’termeszt’ bútorokat… 😊

A mai volt az utolsó programokkal töltött napunk, hiszen holnap már indulunk is haza. A napunk rendhagyóan telt, mivel ezúttal nem Liepaja területén mászkáltunk, hanem egy nappal korábban visszaindultunk Riga városába, hogy ezt is megismerhessük, mielőtt hazatérnénk. A nap során itt is ellátogattunk a gyönyörű óvárosba, amit pedig egy 2 órás idegenvezetés követett. Az idegenvezetőnk rengeteg érdekességet mondott el Riga városáról, megmutatta a legszebb és legfontosabb épületeket, illetve elvitt minket a viszonylag rejtett helyeken lévő látványosságokhoz is. És ami még különlegesebbé tette a sétát, az az volt, hogy az egyik kis utcában még John Malkovich-ba is belefutottunk, mivel most éppen itt tartózkodik feleségével az egyik színházi előadás miatt. 😊

Budapest – Bécs, Bécs – Regensburg: hét óra vonattal, és akkora a forgalom, hogy páran állnak vagy a földön ülnek. Nekem szerencsém van, mert ugyan nem foglaltam helyjegyet, sikerül szabad ülést találnom, és más utastársakkal ellentétben, senki nem rángat föl útközben, hogy az az ő foglalt helye.
​
Regensburg középkori város, a Duna partján – próbálom kiszámolni, mennyi idő alatt ér innen egy Dunacsepp Budapestre, de persze nem tudom, bár biztos gyorsabban, mint én, aki két hétre jöttem. Épp a kétévente megrendezett városfesztivál (Bürgerfest) zajlik a hétvégén: a sétálóutcák dugig járókelőkkel, kézműves és ételstandok, magas pódiumokon ifjú rockzenekar, nyár, hangzavar, vásári forgatag – es wimmelt von Leuten.

Emellett és szintén a városünnep keretében a Dreienigkeitskirche (Szentháromság templom) békeimaórát tart, ahova a városban sétálva betévedek (mondjuk nem kell messze mennem, itt van a sarkon). Megpróbálom összeszedni: két evangélikus, két katolikus, két ortodox, egy zsidó, egy muszlim és egy buddhista pap/kántor, két ukrán énekes meg egy ukrán kórus imádkozik és énekel a békéért. Az orosz(!) ortodox pap többek között görög, grúz, német, orosz és ukrán nyelven énekel, azaz énekelne ukránul is, de kétszer is újra kell kezdenie, mert elsírja magát - és ezzel nincs egyedül. Micsoda élmény élőben, közelről imámot, buddhista, ortodox papot látni, hallani!

A Horizonte Nyelviskolában fogok két hétig németet tanulni. Szél Zsófi ajánlására jöttem ide, egyelőre nagyon izgi és nagyon gusztusos. A szállás az iskolától kemény harminc másodperc, a tantermek és a lakószobák egy nagy társasház ugyanazon emeletén vannak. Spártai a rend: ha nem adom át teljesen tisztán a szobát a tanfolyam végeztével, elbukom a 100 euró kauciót. Ha eldugítom a vécét, akkor is én fizetem a szerelőt. Asszem van még jónéhány ha, de inkább jó leszek. Ja, és a konyhát teljesen tisztán kell otthagyni főzés után, meg ezen a villanylapon olajban nem lehet sütni, az a kuka nem maradhat így itt – és különben is kettesével vagyunk beosztva konyhatakarításra, szemételszállításra. De ha este tízig nem végezzük el, mindketten húsz euróval leszünk szegényebbek. Olyan, mintha máris a körmömre koppintottak volna, pedig még semmi rosszat nem tettem.
​
Inkább lefekszem aludni gyorsan.

Tegnap megkezdődött a tanítás. Beosztottak minket csoportokba írás- és szóbeli szintfelmérés alapján. Ha valakinek a kijelölt szint nem felel meg, átmehet másikba. Én egy hétfős, teljesen nemzetközi csoportba kerültem: kínai, japán, holland, angol, spanyol és mexikói társaim vannak 18 és hetvenvalahány év között. Az angol hölgyön kívül mindenki évek óta itt él, vagy itt akar tanulni, dolgozni, sőt, két nőnek német a férje. Monica, az angol a kedvencem, évek óta nyugdíjas, és elhatározta, hogy az iskolában szerzett némettudását feleleveníti. Pontos nyelvtannal, nagyon bő szókinccsel, látható élvezettel és igényesen, könnyen, hallhatóan iskolázottan beszél bájos angol akcentussal – ezért aztán őt jól is értem.
​
Hetente lehet a csoportokba bekapcsolódni, így némiképp változik az összetétel. Hetente más témakörről van szó (ezen a héten az emberi kapcsolatokkal), így nem gond, ha új ember érkezik, de az sem, ha valaki hosszú heteket tölt itt. Mira, az anyanyelvi tanárunk végtelenül türelmes, udvarias, kristálytisztán magyaráz, és nagyon jól érzi, hogy mi lehet nehéz a külföldi beszélők számára. Tulajdonképpen semmilyen izgalmas módszerrel nem találkoztam még, de mivel mindannyian motiváltak vagyunk, nemigen kell noszogatni minket, rendesen végezzük a dolgunkat. 

Heti kétszer magánórám is van (luxus!), ahol azzal foglalkozunk, amivel szeretnék. Nyelvtani ismétlést kértem, mert nagyon rám fér, és irtó nehéz a német nyelvtan, de ahogy most elhallgatom a csoporttársaimat, rájöttem, hogy a kiejtés javítása is fontos feladat, mert nagyon megnehezíti az erős akcentus a megértést. Ez állandó szakmai vita az angoltanításban is, és én vaskalaposan azt mondom, hogy egy sztenderd anyanyelvihez közelítő kiejtést érdemes megcélozni, mert különben nem lehet érteni, és ezt most itt gyakran tapasztalom a kínai és az amúgy gyönyörűen beszélő japán és nagyon szapora nyelvű holland csoporttársaimon is. Sajnos kénytelen vagyok azt gondolni, hogy én az obskurus magyar akcentusummal éppen annyira nehezen vagyok számukra érthető időnként, mint ők nekem.
​
De kiderül, hogy Suzanne, a magántanárom ennél sokkal jobb véleménnyel van a kiejtésemről. Ő is nagyon helyes és figyelmes. Nem tudom, hogy bírja szegény a délelőtti négy óra után az én hármamat úgy, hogy két ovis gyereke van, és a férje is dolgozik. Mondjuk csak augusztusban lesz iskolai szünet, szóval napközben nincsenek otthon a gyerekek. Amúgy a tanítást, tanulást a hőség nehézzé teszi, ma 31 fok volt, de holnaputánra 35-t jósolnak! Ezalatt hét tanórám lesz és házi feladatom, amit eddig nagyon lelkesen készítettek el.

Szóval, Regensburg történelmére, építészetére, hangulatára nagyon és méltán büszke bajor nagyváros. A római korban erődöt építettek ide, a középkorban püspöki székhellyé és Velencét kereskedelmi útvonallá vált. Templom templom hátán épült. A 15. században, mikor Konstantinápolyt elfoglalták a törökök és elvágták az idevezető kereskedelmi útvonalat, elszegényedett. Ennek óriási előnye, hogy századokon át alig építkeztek, és így megmaradt a középkori városmag. A bűnbaknak kikiáltott zsidó lakosságot elűzték és a reformáció idején evangélikussá lettek. Aztán kitört a város a szegénységből, központi fekvésének köszönhetően politikai jelentőségre tett szert, hercegek, királyok, császárok találkozóhelyévé vált. A 19. sz. elején elvesztette szabad jogállását, és a bajor királyság részévé vált. Szerencsére a második világháború alatt kevés bombatalálat érte, szinte érintetlenül megmaradt a kilencszáz éves kőhíd, a gótikus dóm, a barokk városháza. A világháború után ipari telephelyek épültek itt, egyetem létesült, majd megkapta a város a Világörökség címet.
​
Némi túlzással olyan itt sétálni, mint Rómában. Minden sarkon előbújik egy középkori lakóépület, kápolna, templom vagy szobor. Ugyanakkor nagyon élő város: az utcák tele vannak üzletekkel, az összes, egymástól egy lépésre lévő vendéglő, pizzázó, söröző, cukrászda minden asztala foglalt, és egész nap, és sajnos egész éjjel is, zajosan beszélgetnek, nevetnek bábeli nyelvzavarban a helybéliek és a turisták. Most, éjjel 11-kor egy órája hallgatom, ahogy német lányok gitároznak és hol Skyfall-t, hol Heilige Nacht-ot énekelnek, és mindegyik után nevetésben törnek ki. 

A nyelviskola 16 diákjával Bambergbe megyünk. Bamberg is bajor kisváros, szintén gyönyörű, épen maradt (szerintetek hány dombra épült?) középkori városmaggal. (Igen, hétre, de csak úgy, hogy egyet kétszer számolunk:). A gótika és a barokk váltja egymást, dóm, templomok, vár, püspöki palota – egyik izgalmasabb és szebb, mint a másik. A dóm egyik oszlopán ül a fegyvertelen bambergi lovas, aki valószínűleg a magyar Szent István királyt ábrázolja. Személyes kis ajándék számomra az E.T.A. Hoffmann Színház és az előtte álló Hoffmann-, vagy inkább Anzelmus-szobor – de szerettem az Arany Virágcserepet!
​
A dóm egyik románkori bejárata a végítéletet ábrázolja. Nekünk balra az üdvözültek, jobbra az elkárhozott lelkek. Itt is, ott is papok, püspökök – merthogy az elkárhozottak dúsgazdag bencések, az üdvözültek rendes szegény ferencesek:). A kárhozottak angyala, aki az Ószövetségből bújt ki, ugyan vak és megkötözött, de sokkal szebben kidolgozott, mint az üdvözültek rendes kereszténységre utaló angyala.

Soha nem tanultam még nyelvet külföldön, és soha nem voltam még nemzetközi csoport tagja. Pedig nagyon klassz dolog. Most, a második héten kicsit változott a felállás: maradt a mexikói, spanyol, japán, kínai és angol csoporttársam, elment a holland, és jött egy török. Irtó izgalmas. Külön érdekesek a kérdések: Katsuya, a japán fiatalember nem érti a szimpatikus és empatikus közötti különbséget, mert a japánban ugyanaz rá a két szó, az angol Monica pedig, aki nagyon szépen tud németül, hosszan magyarázza, hogy az Erfahrung (tapasztalat) és az Erlebnis (élmény) mást jelent. Ha nem tudnám, hogy az angolban ugyanaz a szó a kettőre, nem érteném, miért próbálja nekem megtanítani! Most, hogy a héten az egészség a téma, az is kiderül, hogy Spanyolországban rengeteg a gyerekorvos és bőrgyógyász, hogy Németországban minden orvos radiológus akar lenni, hogy Japánban nincs háziorvos, az ember azonnal szakorvoshoz fordul, ha beteg, és a török rendszer igencsak hasonlít a magyarra.
​
Már kezdem megszokni a spanyol és kínai akcentust, bár egyiket sem könnyű érteni! De a legnehezebb a holland volt, mert ő rendkívül folyékonyan, de félig hollandul beszélt. Annyira hasonlít a két nyelv, hogy megteheti.

​Az iskola a múlt héten városnézést szervezett a diákjai számára, de nekem épp akkor magánórám volt, nem tudtam velük tartani. A tanárom javaslatára a turistainformációnál bejelentkeztem egy hivatalos városnézésre. Úgy is mondhatnám: elkövettem azt a hibát, hogy befizettem magam. Azt hittem, körbejárjuk a várost egy idegenvezetővel, de szó sincs róla. Az alábbi busznak nevezett játékvonattal zötyögtem háromnegyed órát, és édeskeveset láttam az üvegablakokon keresztül, ellenben az előre felvett szöveget a Wikipédián is elolvashattam volna (erős túlzással). Újat csak a busz belsejét láttam. Ti ne tegyétek!

Annyira intenzív a napi 4-7 nyelvóra + házi feladat és szótanulás + Kehlman-regény és a Anne with an E németül, hogy amikor éjjel felébredek, német szavak és mondatok mennek a fejemben, pedig akkor eszem ágában sincs gyakorolni. Ugyanakkor sokszor nem jutnak eszembe az alapszavak, és amikor megpróbálom az angol felől megközelíteni, többnyire elveszetten keresgélem a megfelelő angol szót. Vicces módon néha a magyar sem jut eszembe, tegnap hosszan elgondolkodtam azon, hogy hogy mondjuk a függönyt vagy a sebhelyet. Akkor is bajban vagyok, amikor nemzetközi szót kell használnom németül, pl. a Therapie szó egyáltalán nem jutott eszembe a minap. Gondolom, ahhoz, hogy ne keveredjenek a jobban ismert nyelvek a nagyobb szellemi erőfeszítést kívánóba (azaz ne történjen anterográd interferencia – na, ez hogy lehet magyarul?), blokkolja az agyam az alapértelmezettet. És persze így is belekeveredik nemegy angol szó és szerkezet a német mondataimba.

A kulturális sokszínűség egyik sarkalatos pontja a zsebkendőhasználat. Ugye, a távol-keleti országokban nem illik zsepibe fújni az orrunkat. Ezt elméletben nagyon tisztelem. De a valóság néha próbára tesz. Amikor az előző évezredben egy amerikai úton fürdőszoba-társunk lett a Fülöp-szigeteki Nonilon, minden reggel fültanúja voltam a légúti-higiénés félórának: hallottam a vajúdás hangjait, magam előtt láttam az újszülött kocsonya színpompáját, kezemben éreztem sűrűségét. De napközben bosszút álltunk, mi, jó európaiak a zsebünkben melengettük az anyagot. Most, Regensburgban nap mint nap szembesülök egy feloldhatatlan ellentmondással, a japán csoporttársam szénanáthájával. Mit csinál egy távol-keleti, ha a pollenek nem tartják tiszteletben a kultúráját? Hát, Katsuya hagyja, hogy egész nap folyjon az orra, és türelmesen szipog, szipog, szipog. Az első órában maga vagyok a tolerancia. A másodikban jelentőségteli pillantásokat vetek a kitett papír zsebkendőre. A harmadik órában a kínai társunk, Tincle is csatlakozik, sajnos nem a szúrós odatekintgetéshez, hanem a szipogáshoz. A negyedik óra megváltást jelent: Mira, hosszantűrő tanárunk kedvesen azt mondja: Katsuya, nyugodtan vegyél a zsebkendőből! Vesz Katsuya, vesz Tincle. Fúj Katsuya, fúj Tincle. Két perc áldott csönd, utána a pollenek győznek. Asszem, mégiscsak a zsebben melengetést választom, és közben bízom benne, hogy terjed a globalizáció.

Nem tudom, óvónénire vagy anyára vágy-e az ifjúság, de javaslatomra, hogy kiránduljunk közösen, a 16 éves ukrán lány, a 18 éves spanyol fiú és 26 éves japán fiatalember lelkes igent mond. Kibuszozunk a városból, és megmásszuk a fél Gellérthegyet egy kicsit ijesztő lépcsősoron. Nem minősítem az ifjúság erőnlétét.
Az ún. Walhallához érkezünk, egy, a német hírességek emlékére a 19. században épített neoklasszicista épülethez. Luther, Gauss, Brahms, Heine és még több mint száz híres német mellszobra áll itt. A kiállítás nem hoz lázba, de a kilátás igen. Messze ellátni a dombtetőről: a Duna épp itt vesz egy kis kanyart, a túloldalán szántóföldek és a távolban a város tornyai látszanak. A Walhalla épületét minden oldalró hatalmas oszlopcsarnok veszi körül, leülünk kártyázni az egyik árnyéksávba. Az elmúlt két hétben tanultam néhány játékot, és mindegyiket mindig elvesztettem. Egyetlen bosszúm a magyar mondás a kártyáról és a szerencséről, amit jól az orruk alá is dörgölök.
Egyébként csodálatos egyenlőséget teremt köztünk az, hogy mindannyian idegen nyelven beszélünk. Néha segítjük, néha félreértjük egymást. A legviccesebb a kártyajátékok magyarázata, sem németül, sem angolul nem hangzik jól, akármennyire is próbálkozunk mindkét nyelvvel. De olyan jó együtt játszani, hogy megküzdünk vele.

Úgy tűnik Írország nem várta jöttömet…
​
A repülő késik, na meg a busz is… az eső szakadatlanul esik, fúj a szél. Már megint ide-oda kapkodom a fejem, mindig más irányból várom a robogó autót… és persze otthon hagytam az adaptert, na meg persze a téli sálakat is… Hát nem ilyen időre készültem. Egyelőre csak az esőt látom… Talán holnaptól felfedi bájait az ír táj.
​
Igen, megérkeztem. Már észreveszem, hogy milyen gyönyörű zöld minden körülöttem… Emerald Island… Galway gyönyörű város, egy igazi ékszerdoboz Írország nyugati részén, az Atlanti-óceán partján. A University of Galway Campusán nagyon szép a szállásom, saját szoba és fürdőszoba, a számomra még idegen „többiekkel” közös a konyha-nappali. És bár kint hideg van (18°C, de a hőérzet 13-15°C), a szobában nagyon jó a hőmérséklet, amolyan passzív ház lehet az épület.

Családias a légkör, a szünetekben jókat beszélgetünk nyolcan a szakmáról, a különbségekről, a kihívásokról, az örömökről. Az órákon szorgalmasan jegyzetelünk „csoporttársammal”. Tudjuk, hogy mikor vannak az órák és mikor van szünet, de a második napon már nagyon hiányolom a napi, a heti tervet, és ezzel - úgy tűnik – nem vagyok egyedül. Hiányzik, hogy nem kapunk pontos kurzustematikát és nem kapunk handout-okat.
Aztán lassan elcsendesedik bennem a hang, amely kurzustematikáért kiált, ahogy egyre több szellemi táplálékot kapok: meríthetek a különböző ötletekből, tanulok arról, hogy hogyan fejleszthetjük az angolul jól beszélő diákok nyelvtudását, pragmatikai kompetenciáját…és egyre inkább azon kapom magam, hogy sokat gondolkodom olyan dolgokon, amelyek számomra a saját tanítási gyakorlatomban eddig magától értetődőek voltak, de most egy más megközelítés létjogosultságát is érteni vélem és elfogadhatónak tartom. Erre példa az az elképzelés, mely a részletes óraterv követésével szemben jóval nagyobb szerepet tulajdonít az improvizációnak, illetve a role-play-jel szemben a real-play-t preferálja, mondván, hogy a tanórán történő nyelvtanulás meglehetősen mesterséges már önmagában is.

Egy kellemes hajnali hármas kelés után, vasárnap dél körül érkeztünk meg Vilniusba. És itt hiába váltak külön az útjaink, és mindenki ment a saját host familyjéhez, egyvalamit mindannyian megtapasztaltunk: a litvánok szeretetnyelve egyértelműen az étel. Rengeteg élményben volt részünk.
Hétfőn az ismerkedő játékok és az érdekfeszítő prezentációk (a téma a fenntartható energiatermelés) után körbejártuk Vilnius óvárosát. Végtelen mennyiségű, és egytől egyig csodaszép templom, lihegős mászások a dombokra, és park park hátán.

Kedden ellátogattunk a Seimasba, a litván parlamentbe. Érdekes volt látni, hogy mennyiben különbözik a magyar parlamenttől: nálunk az épület a történelmi értéke miatt becsülendő, míg itt inkább a funkció és a modernitás volt a központban. Megnézhettünk egy parlamenti ülést is, ahol a képviselők között maga a litván miniszterelnök is jelen volt. Délután pedig egy interaktív múzeumban jártunk, ahol játékokon keresztül ismerhettük meg az energiaműködést és termelést. Hallgattunk elektromos kisülések által játszott ACDC-t, és még portrét is rajzoltathattunk egy robottal. Ezután pedig a csoport fele aquaparkba, a másik pedig bowlingozni ment.

Szerdán egy hosszú buszút után érkeztünk meg Visaginasba, egy szovjet tömbházakkal teli iparvárosba, amit kifejezetten a mellette épülő Ignalina atomerőmű miatt hoztak létre. Itt egy tündérbogyó idegenvezető mutatta meg nekünk a szülővárosát, olyan szeretettel beszélve róla, hogy igazi élmény volt hallgatni. Ezután meglátogattuk magát az atomerőművet is, ami ugyan már nem működik, de még mindig nagyon érdekes. Ráadásul tartozik hozzá egy irányítószoba-szimulátor is végtelen mennyiségű nyomkodnivaló színes gombbal.

Csütörtökön Trakai várát látogattuk meg: a kiállított tárgyak és a kacskaringós csigalépcsők által szinte életre kelt körülöttünk a litván történelem. Ráadásul a belga tanárnő jóvoltából a vár tróntermében spontán kánont is énekeltünk csoportosan. Ebédelni egy helyi különlegességet szolgáló étterembe mentünk, ahol hiába kellett sokat várni, megérte: a töltött batyuk után mindenki megnyalta mind a tíz ujját. Nem sokkal a hazatérés után ismét az étel került a fókuszba: egy elegáns vilniusi étteremben mondtunk hivatalosan is búcsút egymásnak.

Az utolsó napon, pénteken, egy kvízjáték keretében mértük össze tudásunkat az Európai Unió országaival kapcsolatban. A litván, majd a belga tanárnő beszéde után pedig bevetettük magunkat a városba, szuvenírt vásároltunk, bubble tea-t ittunk, délután pedig az összes erasmusos diák együtt elbuszozott egy közeli tóhoz piknikezni. Így ért véget a vilniusi hetünk. Hulla fáradtan, de rengeteg emlékkel és élménnyel megyünk haza, nem is beszélve a sok új görög, spanyol, belga és litván barátról :)

A Fenntarthatósági projektünk ötödik, utolsó projekttalálkozójára a vilniusi Santaros gymnasiumban került sor 2023. május 8-12 között.

A projekt egyik legnehezebb témáját, a nyersanyagok és az energiatermelés fenntarthatóságát jártuk körül. Ami mégis izgalmassá tette a téma feldolgozását az két fantasztikus program: az Energia Múzeum és a visaginasi bezárt, éppen megszüntetés alatt álló Ignalina atomerőmű meglátogatása volt. Mindkettő valóban „hands-on” élményeket adott: a múzeumot talán a Csodák Palotájához hasonlíthatnánk, az atomerőmű vezérlőterem-szimulátora pedig a maga nemében biztosan páratlan, és a rengeteg gomb nyomogatása közben mindenki ráérezhetett arra, mekkora hatalmas, bonyolult üzem egy atomerőmű.
A szakmai program mellett a litván parlamentbe is ellátogattunk, és az elmúlt 30 év litván történelmével ismerkedhettünk. Az idegenvezetés mellett nem csupán a nyüzsgő plenáris ülést nézhettük meg, de egy kb. fél órás beszélgetést is folytathattunk a litván parlament egyik képviselőjével, a környezetvédelmi bizottság tagjával. A diákjaink kérdéseire adott válaszai egyértelműen mutatták a demokrácia és a józan ész melletti szilárd elkötelezettségét, és nyilvánvalóvá tették, hogy Litvánia zöld utakon kíván járni.
A program lezárul, de a kapcsolatok egy része megmarad. Tanárok és diákok között is olyan szálak szövődtek, amik éveken át megmaradnak, és erősítik az Európai Uniót, az összetartozás-érzésünket. Belgák, katalánok, görögök, litvánok és magyarok. Európaiak.

Porto, Braga, Vila Verde. A három város Portugália északi részén fogja össze számunkra a ma már turizmus uralta történeti-birodalmi múltat és az oktatás jelenségeit.

Porto hangulatos és színes. A dekoratív csempék, azulejok újabb és újabb formát, felfedezést nyújtanak, és arra késztetik a turistákat, hogy a már nagyon lepusztult, felújításra váró, vak ablakaival szomorú házakat is hosszan nézzék, felfedezzék.
És Porto jól bejárható, megismerhető, barátságos. A mintegy 14 kilométernyi séta végigvitt minket a Capela das Almas és a São Bento vasútállomás vonalán, a Porto Katedrális mellett, a  Maria Pia- hídon a Douro folyó túlpartjára. Majd kockás terítő, tengeri herkentyűk és a francesinha mellől megnyugtató nézni túlpartot, azaz a Ribeira do Porto-t. A XVII. századi Clérigos templom óratornya tényleg magas, a Livraria Lello könyvesbolt az 1881-es Art Nouveau és a Rowling-kultusz találkozása. A belépés QR-kóddal és a vele járó idegesség XXI. századi.

Visszafele kis pihenő egy parkban. Sok, sok, hatalmas körívben elrendezett tulipánnal. Ez mindjárt projektfeladattá váltható. Hány tulipán van a körben?

Pihennünk kell(ene)!
Horváth Bea, Pataki Heni, Vörös Éva

Nov. 28. - első iskolai napunk
A megbeszélt találkozó előtt kicsit korábban értünk az iskolához, körbenéztünk. Vendéglátónk, Joanna nagyon kedvesen fogadott minket, külön termet kaptunk frissítőkkel, házi sütivel.

Láttunk biológia, földrajz és testnevelés órákat. Ezeket mind csoportbontásban tartották és frontális munka zajlott, amin a gyerekek számunkra meglepően fegyelmezetten vettek részt. Nagyon nyugodt, tisztelettudó diákokkal és pozitívan megerősítő, vidám tanárokkal találkoztunk.

Tudunk kicsit beszélgetni vendéglátóinkkal és a vezetőséggel is az itteni helyzetről. Sajnos csak az angoltanárok beszélnek angolul, ők tolmácsoltak. Nagyon hasonlít Lengyelországban az itthonihoz az oktatás, a tanárok helyzete. Bár itt csak 18 kötelező órája van a tanároknak és a túlórákat kifizetik, nehézség, hogy több az értekezlet, kötelező a továbbképzés évente, és sokkal szigorúbb az iskolák ellenőrzése. Úgy vettük észre, hogy nincs délutáni közösségi élet az iskolában, a pár szakkörön, felkészítőn kívül nincs mód iskolaidőn kívüli programok szervezésére.

Az iskolában töltött napunk után bejártuk a kis óvárosi részt:

Az úti beszámolókból és fényképekből kiállítás is készült decemberben.

Ízelítő a fenntarthatóság kurzus képeiből:

És egy pár kép az inklúzió kurzusról: