2024. július 22-27. között Flipped Classroom címmel meghirdetett, angol nyelvű tanfolyamon vettem részt az Europass Teacher Academy szervezésében Berlinben. Mivel a képzés 6 napja során különböző tanfolyamokra jelentkező pedagógusokat összevont csoportban oktatták, a fordított osztálytermen kívül egyéb témák is szóba kerültek.
- a tanulók motiválása, pozitív tanulási környezet kialakítása
- Wagner féle skillek

​- Bloom taxonómia
 - a fordított osztályterem módszer lényege, sémája, vázlatos megismerése

​- a projekt alapú oktatás lényege, sémája, vázlatos megismerése
- hasznos linkek, felületek az oktatásban
Új ismeretre sajnos nem tettem szert, mert a képzés anyaga már jó ideje ismert volt számomra és a többi résztvevő számára is. Ennek ellenére a tanfolyamon való részvétel, a más kollégákkal való együttműködés, a tapasztalataink megosztása, a feladatok közös elvégzése, kidolgozása motiváló hatással van pedagógusi munkámra (tanulói aktivitást igénylő módszerek minél szélesebb körű beépítése a mindennapokba).
A mobilitás lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre is, hiszen az ilyen tanfolyamokon nyitott, tanulni, fejlődni vágyó, elkötelezett, angolul beszélő kollégákkal találkozhatunk. A 6 nap során zajló ismerkedések, közös feladatvégzések, beszélgetések során jobban megismerhetjük egymást, egymás intézményeit, ami lehetőséget teremt későbbi job shadowing/diákmobilitások szervezésére.

​A 6 nap során lehetőség volt Berlin megismerésére is. A város egyszerre volt új és ismerős (keleti blokk!) a számomra.

Szél Zsófiával rendhagyó JobShadowingon vettünk részt, idén tavasszal.  A saját programunk mellett egy diákcserét is kísértünk Dániába. Április 27.-én a holland király születésnapján indultunk Amszterdami átszállással Billundba, majd Aarhusba. A királyi szülinapot a repülőn kapott csokival ünnepeltük. Vasárnapi érkezásünkkor a befogadó iskolánkba visszaérkező diákok fogadták a magyar cserediákokat. A befogadó iskolánk az Aarhus Efterskole egy bentlakásos magániskola, így a diákokat az iskola szállásolta el, csak nekünk, tanároknak kellett másik szállást foglalnunk, ami a belvárosban, közvetlenül a hangulatos csatorna mellett volt, a katedrálistól pár perc sétára. 

 A diákcsere programjaiba mi csak délutánonként és esténként kaptunk betekintést. Hétfőn és szerdán a befogadó iskolában látogattunk órákat, a dán oktatási rendszerrel és az iskola felépítésével ismerkedtünk meg. 
A dán rendszerben az első 9 év kötelező, ami vizsgával zárul, a 10. évfolyam opcionálisan választható, általában szakirányú továbbtanulás megalapozására szokták fordítani, majd ezután a diákok szakirányú és emelt szintű oktatási intézményekben folytathatják tanulmányaikat. Az is megfigyelhető volt, hogy a diákok laptopokkal mennek órákra, tankönyvek nélkül, így erre rákérdezve megtudtuk, hogy Aarhusban 2. osztálytól kezdve a diákok laptopról tanulnak, amit az önkormányzat biztosít számukra. 
​

Az Efterskole csak 9.-10. évfolyamos diákokat fogadó bentlakásos iskola. Egy 9. évfolyammal, és több 10. évfolyammal, ahol az osztályok szakirányú (művészeti, zenei irányúak) tanulmányok megalapozásával foglalkoznak. A minket fogadó 10.-es osztályban teljesen szabad tantervvel, összetett projektekkel tanulnak a diákok.  Az iskolában odafigyelnek a diákok nagyfokú keveredésére, az osztályokon kívül más beosztásban családokba osszák őket, valamint a szobabeosztás sem követi sem az osztályok, sem családok vagy évfolyamok rendjét. A családok egy évig maradnak együtt, ahogy az osztályok is, de félévente van szobacsere. 
Érdekesség, és talán szokatlannak tűnhet egy fizetős magániskolától, de a diákok takarítanak mindenhol, minden közös térben, sőt a konyhán is besegítenek. Ezen munkákra mindig más-más család van beosztva. Ezáltal nemcsak a házimunkákra és az önálló életre készítik a diákokat, de az egyéni felelősségre is tanítják őket.  Hasonlóan nevelési jelleggel az étkezések mindig pontban kezdődnek, sőt a vacsorát a szakács ételbemutatóval kezdi meg, amelyre a késők csak a bemutató után csatlakozhatnak.
Legérdekesebb, szembetűnő különbség volt a diákok aktív együttléte, mobiltelefon nélkül. Csodáltuk, hogy a diákok beszélgetnek, játszanak, szórakoznak, és mindezt telefon nélkül. Megtudtuk, hogy ennek oka az idei évtől bevezetett mobil policy volt, ami értelmében a diákok nem hozhatják ki a telefonokat a szobákból. A policy bevezetésekor a családokat vezető pedagógusok tudatosan mozdították ki a diákokat a szobákból, hogy ne gubózzanak be, így tavaszra, érkezésünkre ezen munka gyümölcsét tapasztalhattuk meg. 
A tanórák másfél órások, a diákok többségében kiscsoportokban vagy egyénileg haladtak, az órák kis hányadában tapasztalhattunk frontális munkaformát.  Meglepő módon az órákra nincs csengő, a diákoknak saját felelősségük odaérni időre. Az utolsó órának négykor lett vége, amit közös éneklés követett. És a közösségépítést a vacsora utáni közösségi programok hirdetése segítette, melyeknek végét a takarodó előtti közös éneklés kezdete jelentette. 
​

Hétfőn a vendéglátóink leszervezték nekünk, hogy kedden egy másik iskola óráin is résztvehessünk. A nagy múltú, közel 800 éves Aarhus Katedralskole-ba látogattunk, ahol a kb 850 diák, 3 évfolyam különböző fakultációs osztályába jár. Itt is másfélórás órák vannak, amelyekre szintén nincs becsengő. Furcsa módon az iskolában nincs fix órarend, pusztán a kétheti óraszám adott. Általános tapasztalatunk volt, hogy az órák elején a tanárok bemutatják az óratervet. A legérdekesebb tanóránk egy matek óra volt, ahol több kis táblánál a diákok kiscsoportokban végezték a feladatot. Ennek előnye, hogy a kiscsoportos gondolkodást a táblán is megjelenítik, így látják egymás munkáját, és a tanár is jobban látja, hogy melyik csoportnak van szükséges leginkább segítségre. 

1. Nap

​Dániai utazásunk szombat hajnalban vette kezdetét. Ebédre megérkeztünk az iskolába, ahol izgatottan vártak minket a nemrég nálunk járt dán diákok. Különleges ebéddel készültek nekünk, majd miután mind jóllaktunk, körbevezettek az épületben. A nagy kert, a sportcsarnok, a zeneszobák tele hangszerekkel, a táncterem mind lenyűgözött minket. A sportpályát hamar felavattuk, ahol tollasoztunk, röpiztünk és a kötélhúzásban is részt vettünk.
Délután felsétáltunk a közelben lévő kilátóponthoz ahol gyönyörű panoráma fogadott.
Vacsora után, újabb focimeccs vette kezdetét amit csapatépítő játékok követtek. Az estét közös énekléssel, zenéléssel zártuk, ahol egymástól tanulhattunk dán és magyar dalokat.

3. Nap 

A hétfői napunkat  egy svédasztalos reggelivel indítottuk. Ezután a projekteken kezdtünk el dolgozni kis csoportokban. Ezeket témák szerint osztottuk be, mint például zene, tánc, némaszínház, művészet. A témánkon el is keztünk dolgozni,   majd pár óra múlva megosztottuk egymással az ötleteinket.  Délután megláttogattuk az óvárosi skanzent, majd vacsorára visszatértünk az iskolába. Vacsora után szabadon választott programokon vehettünk  részt: séta az óceánpartra, filmnézés, sportolás. Az estét egy szokásos közös énekléssel zártuk le.

4. Nap 

Mint minden reggel, ma is várt minket a svédasztalos reggeli. Miután végeztünk, összegyűltünk átbeszélni a következő programokat, amik nem voltak mások, mint a projekt befejezése és egy (nagyon finom) ebéd. Utána elmentünk a Moesgaard múzeumba. Az odafeleúton egy walk&talk nevű játékot játszottunk, aminek a célja a dán diákok mélyebben való megismerése volt. A múzeum után kaptunk a pihenésre is időt, ami nagyon jól jött a vacsora után következő “vérremenő” Magyar-Dán focimeccs miatt (megnyertük). Ezután egy kávészünet, utána pedig a Dánok “tanítása” Magyarországról. Ez a tanítás Magyarország és Budapest dióhéjban való történelmének elmondása, Magyar dalok éneklése és egy népmese elmondása volt. Ezen kívül egy játékra is került sor; chernobyl or hungarian hospital. És végül, ahogy szokott lenni, az ölelkezős jóéjtkívánás egymásnak.

A program első napján bejártuk az iskolát, bele pillanthattunk az összes osztály tevékenységébe. Nagyon sokat beszélgettünk az iskola igazgatójával a céljaikról, nevelési elveikől, inkluzív törekvéseikről és a dán oktatási rendszerről. Egy projektnap keretében részt vettünk egy szabadtéri foglalkozáson a 7. osztállyal, ahol a gyerekek útmutatásai alapján többek között megtanultunk tüzet csiholni és hot dog kiflit sütni nyárson. 
A délutánt egy közeli nagyvárosban, Aalborgban töltöttük.

Egész napos és némileg kalandos vonatút (indulás hajnali 5.40-kor, izgulás a késés és az átszállások miatt, előre nem látott metrózás Frankfurt két pályaudvara között) után érkeztünk Liège-be, ahol a fogadócsaládok vártak minket a pályaudvaron. A projekt témája az utazás és a migráció problémája Európában. Bevezetésül holnap az Huy-i Athénée Royal gimnáziumban a belga diákokkal közösen filozófiai műhelyben veszünk részt. 

Reggel az iskolában a magyar és belga diákok közösen vettek részt egy filozófiai műhelymunkában. Ráhangolódásul játékos ismerkedés zajlott, amit egy „philo-sport” szellemi akadályverseny és egy activity játék követett.
Ezután kezdődött a migráció témáját körüljáró projekt tulajdonképpeni feldolgozása. A belga filozófiatanár egy hatékony és mindenkit megmozgató foglalkozást tartott, amely egy tárgyakkal (képregény, családi fotók, kulcsok, térkép, szótár, gyógyszer, plüssfigura) bőrönd köré épült. A foglalkozás elősegítette a diákok vitakultúrájának fejlesztését, az értő odafigyelést, a véleménykülönbségek elfogadását, egymás megértését. A végén konstruktív visszajelzéseket adtak.
Délután Geneviève Damas belga írónő, a Patricia című regény szerzője tartott kreatív írásműhelyt. A regény születési körülményeiről, a naponta több ezer menekültet fogadó Lampedusa szigetéről tartott, fotókkal illusztrált beszámolója után, a diákok rövid szöveget alkottak: a fotón látható szereplők ( egy menekült, egy humanitárius szakember, illetve egy csendőr) egyikének szemszögéből mutatták be a szigeten uralkodó helyzetet. A második feladat személyesebb hangvételű volt: el kellett képzelniük, hogy örökre el kell hagyniuk a hazájukat. 10 mondatot fogalmaztak meg, melyeket így kellett kezdeniük: „Ha elmegyek, ...”. Ezek a feladatok megfoghatóbbá, átélhetőbbé tették számukra a migráció problémáját. A két diákcsoport nagyon jól megértette egymást, konstruktívan dolgoztak együtt. A magyar diákok az összes foglalkozás során intenzíven használták a francia nyelvet, ès sok újat tanultak.

A hétvégén repülővel érkeztünk Luxembourgba, Európa legnagyobb miniállamának fővárosába. Luxemburg alapvetően egy drága ország, Európa egyik pénzügyi központja. Ami viszont meglepő: a tömegközlekedés ingyenes.
A főváros szépségéről szavak helyett árulkodjanak inkább a következő képek:

A német-luxemburgi Schengen Gimnáziumból jelentkezünk, ami a Schengen melletti Perl-ben található. Sok mindent megtudtunk az iskoláról már az első napon Manueltől, Sylviától és a lelkes kilencedikes diákoktól, akik megmutatták a tantermeket és a számukra fontos helyeket. Láttunk gyakorlati készségek fejlesztésének helyet adó termeket, például tankonyhát, fa- és fém megmunkálására szolgáló műhelyt, szabás-varrás és kézműves termet, zenetermeket hangszerekkel. Lenyűgözött bennünket a folyosón található – a gyerekek közösségi életét támogató – terek kialakítása, a szünetekben felügyelettel használható játékszobák, valamint a menza kínálata és minősége.
Érdekes, hogy a nyelveket többnyire duplaórában tanítják (90 perc egyben).
A mai napon két kolléga különböző nyelvi szintű és korosztályú csoportjának angolóráit látogattuk meg, amelyeket izgalmas beszélgetések követtek.

A nagyvárosi ember számára rendkívül megnyugtató ez a kisvárosi lét: senki nem rohan sehova, friss a levegő, minden gyönyörű zöld, és még sorolhatnánk…

Szeretnénk egy pár információt megosztani a schengeni iskoláról, amelynek az a különlegessége, hogy bár a Moselle folyó németországi oldalán van, egyszerre vonatkoznak rá a német tartományi és a luxemburgi rendelkezések is. Ez azt is jelenti, hogy két országtól kap támogatást, és a végzős diákok német és luxemburgi érettségi bizonyítványt is kapnak, mely nagyban segíti a továbbtanulást és a munkavállalást számukra mindkét országban. 
Érdekesség, hogy nincsen nagytanári vagy munkaközösségi szobák, hanem az egy évfolyamon tanító tanárok vannak egy szobában. Átjárhatóság van az egyes szobák között, és több szobához tartozik egy konyha.
Minden tanterem mosdóval felszerelt, és a tantermet a folyosótól elválasztó üvegfelület teszi lehetővé például a differenciálást oly módon, hogy a folyosón kialakított térben folyó munkát is felügyelhesse a tanár.

Elérkezett az utolsó napunk. A Schengeni Lyzeumban összegeztük az itt szerzett tapasztalatainkat vendéglátóinkkal.
Amit most itt külön kiemelnénk az az órarendbe beépített "napindító félóra", amire az 5 -10. osztályos korosztálynak mindennap, 11-12. évfolyamon hetente egyszer kerül sor. Ebben az idősávban az osztályfőnökök felügyelete mellett a diákok önállóan felkészülhetnek a napra és lehetőség van egyéni konzultációkra az osztályfőnökkel. Ezt követően 90 perces óráik vannak a gyerekeknek.
A hét 3 hosszú (7:50 - 16:00) és 2 rövid (7:50 -13:05) napból áll az órarendi órákat illetőleg. A rövid napok délutánjain fakultatív foglalkozásokon vehetnek részt a diákok érdeklődésüknek megfelelően.
Zárásul Schengenről mellékelünk néhány képet és hozzá egy kérdést. Mi található a Magyarországot reprezentáló csillagon?

Crotonéban töltöttünk egy hetet. Egy iskola vendégei voltunk, amely valójában két intézmény: Pertini és Santoni. Mivel látogatásunknak volt olyan mélypontja, amelyen úgy éreztem, „nem történik semmi”, ezért elgondolkodtam azon, mikor-mitől érzem úgy, hogy „történik valami”. Például magától az utazástól vagy a gyerekektől, egy szép tájtól, jó vacsorától még nem „történik” semmi, pedig jó utazni és mindig jó gyerekekkel lenni. Persze eltúlozni sem akarom a „történés” jelentőségét, ez inkább egy érzés, ami most előbb a hiányával hívta föl magára a figyelmet, és kényszerített, hogy akkor ennek mérlegére tegyem az utunkat.
Mivel számunkra ez elsősorban tanulmányút volt, talán pedagógiai szempontból sem közömbös belátás volt az, hogy akkor történik valami, amikor van valami tennivaló. Számomra például, mikor kitalálhattam, hogy jutok fel annak a hegynek a tetejére, amely a város fölé magaslik. Történt valami szerdán délután, mikor a mieink a helyiekkel, aztán vegyesen röplabdáztak: Riesz Lili szervái például valamik voltak. Történt valami a műhelyekben is: mikor aranyszínű lemezből egy kis szívet kellett lombfűrésszel kivágni, vagy agyagból plakettet formázni: Kunisch Luca teknőce és Németh Luca nyuszija talán haza is ér épségben. De történt valami az első estéken, mikor átmentünk a gyerekekhez beszélgetni, aznapi benyomásainkat megosztani („Milyen okosak, figyelmesek!”), és történt valami Capo di Colonnán, ahol Héra Lacinia (így hívták Héra helyi kultuszát) egykori templomának 48 oszlopából egy még áll, és minden májusban ide hozzák fel a crotone-i Szűz Mária kegyképet, vele virrasztanak, és ökrök vonta szekéren viszik vissza a városba. Annak a helynek – képzeld hozzá a tengert, a szélfújta partot, olajfaligetet – van szentsége, ott is talán „történt” velünk valami. Szóval akkor érezhettük, hogy történt velünk valami, amikor tevékenység volt, és valamiféle egymásra-hangoltság akár ember és ember, akár ember és táj között.
A Capo di Colonnáról hazafelé jövet Eszterrel egy autóban utaztunk. Kedves és okos vendéglátónknak, Flaviának, az esteledő tájról ez jutott eszébe: „We say that this is the hour, when the sailors’ heart become tender.” Ez gyönyörű, gondoltam, s a búcsúesténken megkértem, írja föl nekem olaszul, íme: „Questa è l’ora che ai naviganti intenerisce il core…” – írja a papírra. Aztán elbizonytalanodik, előveszi a mobilját, keres: „How interesting, this is Dante!” – és mutatja: „Era già l’ora che volge il disio / ai naviganti e ’ntenerisce il core…” (Purgatórium, VIII. ének első két sora).
Egy olyan város vendégei voltunk, amelyet háromezer éve folyamatosan laknak. Ahol mindig volt, ki vigyázzon az asszonyokra, akár Héra Lacinia, akár Madonna di Capo Colonna a neve. És ahol egy Dante-sorpárról azt mondják: „Van erre egy mondásunk…”

A kimerítő 13 órás utunk után ’frissen’, és újult erővel vágtunk neki ismét az iskolás mindennapoknak hétfő reggel. Legnagyobb meglepetésünkre az iskola épülete a legkevésbé sem hasonlít a magyar gimnáziumokéhoz, hiszen az itteni inkább egy palota hatását kelti. Meg kell említenünk azonban, hogy az iskola nem csak kívül, hanem belül is ugyanilyen bámulatos, hiszen 2017-ben teljeskörű felújításon esett át, aminek fókuszában a nagyobb és kényelmesebb közös élettér megteremtése volt.

A ​ mai napon Radnótis diákjaink egy izgalmas prezentációval készültek a lettek számára, melyben említést tettek az iskola történetéről, felépítéséről, elhelyezkedéséről, és a számukra legfontosabb radnótis élményeikről. A prezentációt követően megkezdődött a projektmunka, aminek a témája nem más, mint a ’well-being in school’ lett. A tanulók együttesen megkezdték a brainstormingot, melynek során számtalan érdekes meglátás került említésre. A nap során ellátogattunk az egyik helyi nevezetességhez is, melynek neve Amber Hall, ahol nagyszabású koncertek szoktak megrendezésre kerülni.

A​z utunk során rengeteg csodaszép helyre látogattunk el; többször is elmentünk a Balti-tenger partjára; a víz azonban rendkívül hideg volt, így csak a legbátrabbak mentek be úszni egyet. Voltunk a Liepaja-tónál, ami szintén egy helyi látványosság, valamint többször is körbejártuk a város legszebb és leglátogatottabb pontjait. Az itteni diákok még egy városnéző utat is megterveztek nekünk, amely során szintén megtapasztalhattuk, mennyire sokszínű is ez a város.

A mai nap rendkívül különleges volt, mivel lehetőségünk adódott ellátogatni Kuldīga városába, ahol először egy kisvasutas úton vehettünk részt. Az út körülbelül 45 percig tartott; ez idő alatt pedig egy előre felvett hanganyagból tudhattunk meg információkat a város történelméről és mostani helyzetéről. Ellátogattunk a helyi templomokhoz, egy csodaszép vízeséshez, megtekintettük a főteret, illetve az egyéb látványosságokat. Fontos kiemelni, hogy a város az UNESCO világörökség részét képezi. A nap során ellátogattunk a Balti-tenger különböző pontjaihoz is, annak érdekében, hogy megnézhessük, mennyire sokszínű is a tenger, hiszen bármerre jártunk, más és más látvány tárult elénk. Nap végén pedig tettünk egy utolsó kitérőt egy úgynevezett „furniture farm”-on is, ahol saját szemünkkel láthattuk, hogyan is néz ki, amikor valaki házilag ’termeszt’ bútorokat… 😊

A mai volt az utolsó programokkal töltött napunk, hiszen holnap már indulunk is haza. A napunk rendhagyóan telt, mivel ezúttal nem Liepaja területén mászkáltunk, hanem egy nappal korábban visszaindultunk Riga városába, hogy ezt is megismerhessük, mielőtt hazatérnénk. A nap során itt is ellátogattunk a gyönyörű óvárosba, amit pedig egy 2 órás idegenvezetés követett. Az idegenvezetőnk rengeteg érdekességet mondott el Riga városáról, megmutatta a legszebb és legfontosabb épületeket, illetve elvitt minket a viszonylag rejtett helyeken lévő látványosságokhoz is. És ami még különlegesebbé tette a sétát, az az volt, hogy az egyik kis utcában még John Malkovich-ba is belefutottunk, mivel most éppen itt tartózkodik feleségével az egyik színházi előadás miatt. 😊

Budapest – Bécs, Bécs – Regensburg: hét óra vonattal, és akkora a forgalom, hogy páran állnak vagy a földön ülnek. Nekem szerencsém van, mert ugyan nem foglaltam helyjegyet, sikerül szabad ülést találnom, és más utastársakkal ellentétben, senki nem rángat föl útközben, hogy az az ő foglalt helye.
​
Regensburg középkori város, a Duna partján – próbálom kiszámolni, mennyi idő alatt ér innen egy Dunacsepp Budapestre, de persze nem tudom, bár biztos gyorsabban, mint én, aki két hétre jöttem. Épp a kétévente megrendezett városfesztivál (Bürgerfest) zajlik a hétvégén: a sétálóutcák dugig járókelőkkel, kézműves és ételstandok, magas pódiumokon ifjú rockzenekar, nyár, hangzavar, vásári forgatag – es wimmelt von Leuten.

Emellett és szintén a városünnep keretében a Dreienigkeitskirche (Szentháromság templom) békeimaórát tart, ahova a városban sétálva betévedek (mondjuk nem kell messze mennem, itt van a sarkon). Megpróbálom összeszedni: két evangélikus, két katolikus, két ortodox, egy zsidó, egy muszlim és egy buddhista pap/kántor, két ukrán énekes meg egy ukrán kórus imádkozik és énekel a békéért. Az orosz(!) ortodox pap többek között görög, grúz, német, orosz és ukrán nyelven énekel, azaz énekelne ukránul is, de kétszer is újra kell kezdenie, mert elsírja magát - és ezzel nincs egyedül. Micsoda élmény élőben, közelről imámot, buddhista, ortodox papot látni, hallani!

A Horizonte Nyelviskolában fogok két hétig németet tanulni. Szél Zsófi ajánlására jöttem ide, egyelőre nagyon izgi és nagyon gusztusos. A szállás az iskolától kemény harminc másodperc, a tantermek és a lakószobák egy nagy társasház ugyanazon emeletén vannak. Spártai a rend: ha nem adom át teljesen tisztán a szobát a tanfolyam végeztével, elbukom a 100 euró kauciót. Ha eldugítom a vécét, akkor is én fizetem a szerelőt. Asszem van még jónéhány ha, de inkább jó leszek. Ja, és a konyhát teljesen tisztán kell otthagyni főzés után, meg ezen a villanylapon olajban nem lehet sütni, az a kuka nem maradhat így itt – és különben is kettesével vagyunk beosztva konyhatakarításra, szemételszállításra. De ha este tízig nem végezzük el, mindketten húsz euróval leszünk szegényebbek. Olyan, mintha máris a körmömre koppintottak volna, pedig még semmi rosszat nem tettem.
​
Inkább lefekszem aludni gyorsan.

Tegnap megkezdődött a tanítás. Beosztottak minket csoportokba írás- és szóbeli szintfelmérés alapján. Ha valakinek a kijelölt szint nem felel meg, átmehet másikba. Én egy hétfős, teljesen nemzetközi csoportba kerültem: kínai, japán, holland, angol, spanyol és mexikói társaim vannak 18 és hetvenvalahány év között. Az angol hölgyön kívül mindenki évek óta itt él, vagy itt akar tanulni, dolgozni, sőt, két nőnek német a férje. Monica, az angol a kedvencem, évek óta nyugdíjas, és elhatározta, hogy az iskolában szerzett némettudását feleleveníti. Pontos nyelvtannal, nagyon bő szókinccsel, látható élvezettel és igényesen, könnyen, hallhatóan iskolázottan beszél bájos angol akcentussal – ezért aztán őt jól is értem.
​
Hetente lehet a csoportokba bekapcsolódni, így némiképp változik az összetétel. Hetente más témakörről van szó (ezen a héten az emberi kapcsolatokkal), így nem gond, ha új ember érkezik, de az sem, ha valaki hosszú heteket tölt itt. Mira, az anyanyelvi tanárunk végtelenül türelmes, udvarias, kristálytisztán magyaráz, és nagyon jól érzi, hogy mi lehet nehéz a külföldi beszélők számára. Tulajdonképpen semmilyen izgalmas módszerrel nem találkoztam még, de mivel mindannyian motiváltak vagyunk, nemigen kell noszogatni minket, rendesen végezzük a dolgunkat. 

Heti kétszer magánórám is van (luxus!), ahol azzal foglalkozunk, amivel szeretnék. Nyelvtani ismétlést kértem, mert nagyon rám fér, és irtó nehéz a német nyelvtan, de ahogy most elhallgatom a csoporttársaimat, rájöttem, hogy a kiejtés javítása is fontos feladat, mert nagyon megnehezíti az erős akcentus a megértést. Ez állandó szakmai vita az angoltanításban is, és én vaskalaposan azt mondom, hogy egy sztenderd anyanyelvihez közelítő kiejtést érdemes megcélozni, mert különben nem lehet érteni, és ezt most itt gyakran tapasztalom a kínai és az amúgy gyönyörűen beszélő japán és nagyon szapora nyelvű holland csoporttársaimon is. Sajnos kénytelen vagyok azt gondolni, hogy én az obskurus magyar akcentusummal éppen annyira nehezen vagyok számukra érthető időnként, mint ők nekem.
​
De kiderül, hogy Suzanne, a magántanárom ennél sokkal jobb véleménnyel van a kiejtésemről. Ő is nagyon helyes és figyelmes. Nem tudom, hogy bírja szegény a délelőtti négy óra után az én hármamat úgy, hogy két ovis gyereke van, és a férje is dolgozik. Mondjuk csak augusztusban lesz iskolai szünet, szóval napközben nincsenek otthon a gyerekek. Amúgy a tanítást, tanulást a hőség nehézzé teszi, ma 31 fok volt, de holnaputánra 35-t jósolnak! Ezalatt hét tanórám lesz és házi feladatom, amit eddig nagyon lelkesen készítettek el.

Szóval, Regensburg történelmére, építészetére, hangulatára nagyon és méltán büszke bajor nagyváros. A római korban erődöt építettek ide, a középkorban püspöki székhellyé és Velencét kereskedelmi útvonallá vált. Templom templom hátán épült. A 15. században, mikor Konstantinápolyt elfoglalták a törökök és elvágták az idevezető kereskedelmi útvonalat, elszegényedett. Ennek óriási előnye, hogy századokon át alig építkeztek, és így megmaradt a középkori városmag. A bűnbaknak kikiáltott zsidó lakosságot elűzték és a reformáció idején evangélikussá lettek. Aztán kitört a város a szegénységből, központi fekvésének köszönhetően politikai jelentőségre tett szert, hercegek, királyok, császárok találkozóhelyévé vált. A 19. sz. elején elvesztette szabad jogállását, és a bajor királyság részévé vált. Szerencsére a második világháború alatt kevés bombatalálat érte, szinte érintetlenül megmaradt a kilencszáz éves kőhíd, a gótikus dóm, a barokk városháza. A világháború után ipari telephelyek épültek itt, egyetem létesült, majd megkapta a város a Világörökség címet.
​
Némi túlzással olyan itt sétálni, mint Rómában. Minden sarkon előbújik egy középkori lakóépület, kápolna, templom vagy szobor. Ugyanakkor nagyon élő város: az utcák tele vannak üzletekkel, az összes, egymástól egy lépésre lévő vendéglő, pizzázó, söröző, cukrászda minden asztala foglalt, és egész nap, és sajnos egész éjjel is, zajosan beszélgetnek, nevetnek bábeli nyelvzavarban a helybéliek és a turisták. Most, éjjel 11-kor egy órája hallgatom, ahogy német lányok gitároznak és hol Skyfall-t, hol Heilige Nacht-ot énekelnek, és mindegyik után nevetésben törnek ki. 

A nyelviskola 16 diákjával Bambergbe megyünk. Bamberg is bajor kisváros, szintén gyönyörű, épen maradt (szerintetek hány dombra épült?) középkori városmaggal. (Igen, hétre, de csak úgy, hogy egyet kétszer számolunk:). A gótika és a barokk váltja egymást, dóm, templomok, vár, püspöki palota – egyik izgalmasabb és szebb, mint a másik. A dóm egyik oszlopán ül a fegyvertelen bambergi lovas, aki valószínűleg a magyar Szent István királyt ábrázolja. Személyes kis ajándék számomra az E.T.A. Hoffmann Színház és az előtte álló Hoffmann-, vagy inkább Anzelmus-szobor – de szerettem az Arany Virágcserepet!
​
A dóm egyik románkori bejárata a végítéletet ábrázolja. Nekünk balra az üdvözültek, jobbra az elkárhozott lelkek. Itt is, ott is papok, püspökök – merthogy az elkárhozottak dúsgazdag bencések, az üdvözültek rendes szegény ferencesek:). A kárhozottak angyala, aki az Ószövetségből bújt ki, ugyan vak és megkötözött, de sokkal szebben kidolgozott, mint az üdvözültek rendes kereszténységre utaló angyala.

Soha nem tanultam még nyelvet külföldön, és soha nem voltam még nemzetközi csoport tagja. Pedig nagyon klassz dolog. Most, a második héten kicsit változott a felállás: maradt a mexikói, spanyol, japán, kínai és angol csoporttársam, elment a holland, és jött egy török. Irtó izgalmas. Külön érdekesek a kérdések: Katsuya, a japán fiatalember nem érti a szimpatikus és empatikus közötti különbséget, mert a japánban ugyanaz rá a két szó, az angol Monica pedig, aki nagyon szépen tud németül, hosszan magyarázza, hogy az Erfahrung (tapasztalat) és az Erlebnis (élmény) mást jelent. Ha nem tudnám, hogy az angolban ugyanaz a szó a kettőre, nem érteném, miért próbálja nekem megtanítani! Most, hogy a héten az egészség a téma, az is kiderül, hogy Spanyolországban rengeteg a gyerekorvos és bőrgyógyász, hogy Németországban minden orvos radiológus akar lenni, hogy Japánban nincs háziorvos, az ember azonnal szakorvoshoz fordul, ha beteg, és a török rendszer igencsak hasonlít a magyarra.
​
Már kezdem megszokni a spanyol és kínai akcentust, bár egyiket sem könnyű érteni! De a legnehezebb a holland volt, mert ő rendkívül folyékonyan, de félig hollandul beszélt. Annyira hasonlít a két nyelv, hogy megteheti.

​Az iskola a múlt héten városnézést szervezett a diákjai számára, de nekem épp akkor magánórám volt, nem tudtam velük tartani. A tanárom javaslatára a turistainformációnál bejelentkeztem egy hivatalos városnézésre. Úgy is mondhatnám: elkövettem azt a hibát, hogy befizettem magam. Azt hittem, körbejárjuk a várost egy idegenvezetővel, de szó sincs róla. Az alábbi busznak nevezett játékvonattal zötyögtem háromnegyed órát, és édeskeveset láttam az üvegablakokon keresztül, ellenben az előre felvett szöveget a Wikipédián is elolvashattam volna (erős túlzással). Újat csak a busz belsejét láttam. Ti ne tegyétek!

Annyira intenzív a napi 4-7 nyelvóra + házi feladat és szótanulás + Kehlman-regény és a Anne with an E németül, hogy amikor éjjel felébredek, német szavak és mondatok mennek a fejemben, pedig akkor eszem ágában sincs gyakorolni. Ugyanakkor sokszor nem jutnak eszembe az alapszavak, és amikor megpróbálom az angol felől megközelíteni, többnyire elveszetten keresgélem a megfelelő angol szót. Vicces módon néha a magyar sem jut eszembe, tegnap hosszan elgondolkodtam azon, hogy hogy mondjuk a függönyt vagy a sebhelyet. Akkor is bajban vagyok, amikor nemzetközi szót kell használnom németül, pl. a Therapie szó egyáltalán nem jutott eszembe a minap. Gondolom, ahhoz, hogy ne keveredjenek a jobban ismert nyelvek a nagyobb szellemi erőfeszítést kívánóba (azaz ne történjen anterográd interferencia – na, ez hogy lehet magyarul?), blokkolja az agyam az alapértelmezettet. És persze így is belekeveredik nemegy angol szó és szerkezet a német mondataimba.

A kulturális sokszínűség egyik sarkalatos pontja a zsebkendőhasználat. Ugye, a távol-keleti országokban nem illik zsepibe fújni az orrunkat. Ezt elméletben nagyon tisztelem. De a valóság néha próbára tesz. Amikor az előző évezredben egy amerikai úton fürdőszoba-társunk lett a Fülöp-szigeteki Nonilon, minden reggel fültanúja voltam a légúti-higiénés félórának: hallottam a vajúdás hangjait, magam előtt láttam az újszülött kocsonya színpompáját, kezemben éreztem sűrűségét. De napközben bosszút álltunk, mi, jó európaiak a zsebünkben melengettük az anyagot. Most, Regensburgban nap mint nap szembesülök egy feloldhatatlan ellentmondással, a japán csoporttársam szénanáthájával. Mit csinál egy távol-keleti, ha a pollenek nem tartják tiszteletben a kultúráját? Hát, Katsuya hagyja, hogy egész nap folyjon az orra, és türelmesen szipog, szipog, szipog. Az első órában maga vagyok a tolerancia. A másodikban jelentőségteli pillantásokat vetek a kitett papír zsebkendőre. A harmadik órában a kínai társunk, Tincle is csatlakozik, sajnos nem a szúrós odatekintgetéshez, hanem a szipogáshoz. A negyedik óra megváltást jelent: Mira, hosszantűrő tanárunk kedvesen azt mondja: Katsuya, nyugodtan vegyél a zsebkendőből! Vesz Katsuya, vesz Tincle. Fúj Katsuya, fúj Tincle. Két perc áldott csönd, utána a pollenek győznek. Asszem, mégiscsak a zsebben melengetést választom, és közben bízom benne, hogy terjed a globalizáció.

Nem tudom, óvónénire vagy anyára vágy-e az ifjúság, de javaslatomra, hogy kiránduljunk közösen, a 16 éves ukrán lány, a 18 éves spanyol fiú és 26 éves japán fiatalember lelkes igent mond. Kibuszozunk a városból, és megmásszuk a fél Gellérthegyet egy kicsit ijesztő lépcsősoron. Nem minősítem az ifjúság erőnlétét.
Az ún. Walhallához érkezünk, egy, a német hírességek emlékére a 19. században épített neoklasszicista épülethez. Luther, Gauss, Brahms, Heine és még több mint száz híres német mellszobra áll itt. A kiállítás nem hoz lázba, de a kilátás igen. Messze ellátni a dombtetőről: a Duna épp itt vesz egy kis kanyart, a túloldalán szántóföldek és a távolban a város tornyai látszanak. A Walhalla épületét minden oldalró hatalmas oszlopcsarnok veszi körül, leülünk kártyázni az egyik árnyéksávba. Az elmúlt két hétben tanultam néhány játékot, és mindegyiket mindig elvesztettem. Egyetlen bosszúm a magyar mondás a kártyáról és a szerencséről, amit jól az orruk alá is dörgölök.
Egyébként csodálatos egyenlőséget teremt köztünk az, hogy mindannyian idegen nyelven beszélünk. Néha segítjük, néha félreértjük egymást. A legviccesebb a kártyajátékok magyarázata, sem németül, sem angolul nem hangzik jól, akármennyire is próbálkozunk mindkét nyelvvel. De olyan jó együtt játszani, hogy megküzdünk vele.

Úgy tűnik Írország nem várta jöttömet…
​
A repülő késik, na meg a busz is… az eső szakadatlanul esik, fúj a szél. Már megint ide-oda kapkodom a fejem, mindig más irányból várom a robogó autót… és persze otthon hagytam az adaptert, na meg persze a téli sálakat is… Hát nem ilyen időre készültem. Egyelőre csak az esőt látom… Talán holnaptól felfedi bájait az ír táj.
​
Igen, megérkeztem. Már észreveszem, hogy milyen gyönyörű zöld minden körülöttem… Emerald Island… Galway gyönyörű város, egy igazi ékszerdoboz Írország nyugati részén, az Atlanti-óceán partján. A University of Galway Campusán nagyon szép a szállásom, saját szoba és fürdőszoba, a számomra még idegen „többiekkel” közös a konyha-nappali. És bár kint hideg van (18°C, de a hőérzet 13-15°C), a szobában nagyon jó a hőmérséklet, amolyan passzív ház lehet az épület.

Családias a légkör, a szünetekben jókat beszélgetünk nyolcan a szakmáról, a különbségekről, a kihívásokról, az örömökről. Az órákon szorgalmasan jegyzetelünk „csoporttársammal”. Tudjuk, hogy mikor vannak az órák és mikor van szünet, de a második napon már nagyon hiányolom a napi, a heti tervet, és ezzel - úgy tűnik – nem vagyok egyedül. Hiányzik, hogy nem kapunk pontos kurzustematikát és nem kapunk handout-okat.
Aztán lassan elcsendesedik bennem a hang, amely kurzustematikáért kiált, ahogy egyre több szellemi táplálékot kapok: meríthetek a különböző ötletekből, tanulok arról, hogy hogyan fejleszthetjük az angolul jól beszélő diákok nyelvtudását, pragmatikai kompetenciáját…és egyre inkább azon kapom magam, hogy sokat gondolkodom olyan dolgokon, amelyek számomra a saját tanítási gyakorlatomban eddig magától értetődőek voltak, de most egy más megközelítés létjogosultságát is érteni vélem és elfogadhatónak tartom. Erre példa az az elképzelés, mely a részletes óraterv követésével szemben jóval nagyobb szerepet tulajdonít az improvizációnak, illetve a role-play-jel szemben a real-play-t preferálja, mondván, hogy a tanórán történő nyelvtanulás meglehetősen mesterséges már önmagában is.

Egy kellemes hajnali hármas kelés után, vasárnap dél körül érkeztünk meg Vilniusba. És itt hiába váltak külön az útjaink, és mindenki ment a saját host familyjéhez, egyvalamit mindannyian megtapasztaltunk: a litvánok szeretetnyelve egyértelműen az étel. Rengeteg élményben volt részünk.
Hétfőn az ismerkedő játékok és az érdekfeszítő prezentációk (a téma a fenntartható energiatermelés) után körbejártuk Vilnius óvárosát. Végtelen mennyiségű, és egytől egyig csodaszép templom, lihegős mászások a dombokra, és park park hátán.

Kedden ellátogattunk a Seimasba, a litván parlamentbe. Érdekes volt látni, hogy mennyiben különbözik a magyar parlamenttől: nálunk az épület a történelmi értéke miatt becsülendő, míg itt inkább a funkció és a modernitás volt a központban. Megnézhettünk egy parlamenti ülést is, ahol a képviselők között maga a litván miniszterelnök is jelen volt. Délután pedig egy interaktív múzeumban jártunk, ahol játékokon keresztül ismerhettük meg az energiaműködést és termelést. Hallgattunk elektromos kisülések által játszott ACDC-t, és még portrét is rajzoltathattunk egy robottal. Ezután pedig a csoport fele aquaparkba, a másik pedig bowlingozni ment.

Szerdán egy hosszú buszút után érkeztünk meg Visaginasba, egy szovjet tömbházakkal teli iparvárosba, amit kifejezetten a mellette épülő Ignalina atomerőmű miatt hoztak létre. Itt egy tündérbogyó idegenvezető mutatta meg nekünk a szülővárosát, olyan szeretettel beszélve róla, hogy igazi élmény volt hallgatni. Ezután meglátogattuk magát az atomerőművet is, ami ugyan már nem működik, de még mindig nagyon érdekes. Ráadásul tartozik hozzá egy irányítószoba-szimulátor is végtelen mennyiségű nyomkodnivaló színes gombbal.

Csütörtökön Trakai várát látogattuk meg: a kiállított tárgyak és a kacskaringós csigalépcsők által szinte életre kelt körülöttünk a litván történelem. Ráadásul a belga tanárnő jóvoltából a vár tróntermében spontán kánont is énekeltünk csoportosan. Ebédelni egy helyi különlegességet szolgáló étterembe mentünk, ahol hiába kellett sokat várni, megérte: a töltött batyuk után mindenki megnyalta mind a tíz ujját. Nem sokkal a hazatérés után ismét az étel került a fókuszba: egy elegáns vilniusi étteremben mondtunk hivatalosan is búcsút egymásnak.

Az utolsó napon, pénteken, egy kvízjáték keretében mértük össze tudásunkat az Európai Unió országaival kapcsolatban. A litván, majd a belga tanárnő beszéde után pedig bevetettük magunkat a városba, szuvenírt vásároltunk, bubble tea-t ittunk, délután pedig az összes erasmusos diák együtt elbuszozott egy közeli tóhoz piknikezni. Így ért véget a vilniusi hetünk. Hulla fáradtan, de rengeteg emlékkel és élménnyel megyünk haza, nem is beszélve a sok új görög, spanyol, belga és litván barátról :)

A Fenntarthatósági projektünk ötödik, utolsó projekttalálkozójára a vilniusi Santaros gymnasiumban került sor 2023. május 8-12 között.

A projekt egyik legnehezebb témáját, a nyersanyagok és az energiatermelés fenntarthatóságát jártuk körül. Ami mégis izgalmassá tette a téma feldolgozását az két fantasztikus program: az Energia Múzeum és a visaginasi bezárt, éppen megszüntetés alatt álló Ignalina atomerőmű meglátogatása volt. Mindkettő valóban „hands-on” élményeket adott: a múzeumot talán a Csodák Palotájához hasonlíthatnánk, az atomerőmű vezérlőterem-szimulátora pedig a maga nemében biztosan páratlan, és a rengeteg gomb nyomogatása közben mindenki ráérezhetett arra, mekkora hatalmas, bonyolult üzem egy atomerőmű.
A szakmai program mellett a litván parlamentbe is ellátogattunk, és az elmúlt 30 év litván történelmével ismerkedhettünk. Az idegenvezetés mellett nem csupán a nyüzsgő plenáris ülést nézhettük meg, de egy kb. fél órás beszélgetést is folytathattunk a litván parlament egyik képviselőjével, a környezetvédelmi bizottság tagjával. A diákjaink kérdéseire adott válaszai egyértelműen mutatták a demokrácia és a józan ész melletti szilárd elkötelezettségét, és nyilvánvalóvá tették, hogy Litvánia zöld utakon kíván járni.
A program lezárul, de a kapcsolatok egy része megmarad. Tanárok és diákok között is olyan szálak szövődtek, amik éveken át megmaradnak, és erősítik az Európai Uniót, az összetartozás-érzésünket. Belgák, katalánok, görögök, litvánok és magyarok. Európaiak.

Porto, Braga, Vila Verde. A három város Portugália északi részén fogja össze számunkra a ma már turizmus uralta történeti-birodalmi múltat és az oktatás jelenségeit.

Porto hangulatos és színes. A dekoratív csempék, azulejok újabb és újabb formát, felfedezést nyújtanak, és arra késztetik a turistákat, hogy a már nagyon lepusztult, felújításra váró, vak ablakaival szomorú házakat is hosszan nézzék, felfedezzék.
És Porto jól bejárható, megismerhető, barátságos. A mintegy 14 kilométernyi séta végigvitt minket a Capela das Almas és a São Bento vasútállomás vonalán, a Porto Katedrális mellett, a  Maria Pia- hídon a Douro folyó túlpartjára. Majd kockás terítő, tengeri herkentyűk és a francesinha mellől megnyugtató nézni túlpartot, azaz a Ribeira do Porto-t. A XVII. századi Clérigos templom óratornya tényleg magas, a Livraria Lello könyvesbolt az 1881-es Art Nouveau és a Rowling-kultusz találkozása. A belépés QR-kóddal és a vele járó idegesség XXI. századi.

Visszafele kis pihenő egy parkban. Sok, sok, hatalmas körívben elrendezett tulipánnal. Ez mindjárt projektfeladattá váltható. Hány tulipán van a körben?

Pihennünk kell(ene)!
Horváth Bea, Pataki Heni, Vörös Éva

Nov. 28. - első iskolai napunk
A megbeszélt találkozó előtt kicsit korábban értünk az iskolához, körbenéztünk. Vendéglátónk, Joanna nagyon kedvesen fogadott minket, külön termet kaptunk frissítőkkel, házi sütivel.

Láttunk biológia, földrajz és testnevelés órákat. Ezeket mind csoportbontásban tartották és frontális munka zajlott, amin a gyerekek számunkra meglepően fegyelmezetten vettek részt. Nagyon nyugodt, tisztelettudó diákokkal és pozitívan megerősítő, vidám tanárokkal találkoztunk.

Tudunk kicsit beszélgetni vendéglátóinkkal és a vezetőséggel is az itteni helyzetről. Sajnos csak az angoltanárok beszélnek angolul, ők tolmácsoltak. Nagyon hasonlít Lengyelországban az itthonihoz az oktatás, a tanárok helyzete. Bár itt csak 18 kötelező órája van a tanároknak és a túlórákat kifizetik, nehézség, hogy több az értekezlet, kötelező a továbbképzés évente, és sokkal szigorúbb az iskolák ellenőrzése. Úgy vettük észre, hogy nincs délutáni közösségi élet az iskolában, a pár szakkörön, felkészítőn kívül nincs mód iskolaidőn kívüli programok szervezésére.

Az iskolában töltött napunk után bejártuk a kis óvárosi részt:

Az úti beszámolókból és fényképekből kiállítás is készült decemberben.

Ízelítő a fenntarthatóság kurzus képeiből:

És egy pár kép az inklúzió kurzusról:

A barcelonai projekthét témája a fenntartható közlekedés volt és ezen belül is a városi közlekedés. Barcelona ebből a szempontból ideális helyszín, hiszen egyrészt itt található az EU egyik kutató intézete (European Institute of Innovation and Technology), ahol ezzel a témával foglalkoznak. Másrészt a város jelenlegi vezetése több olyan projektbe kezdett, aminek a célja az, hogy a városi közlekedés környezetbarátabb legyen és a város ennek köszönhetően élhetőbb legyen a lakói számára.
A projekt hét első napján a diákok tartottak előadásokat saját városuk közlekedésével és a közlekedés környezeti hatásaival kapcsolatban. Feladatul kapták, hogy nézzenek utána a levegő minőségével kapcsolatos adatoknak is, ebből a szempontból Budapest adatai voltak a legrosszabbak, más városokban nem volt egyik mutató sem a határérték felett. Ezen a napon egy rendkívül érdekes sétán is részt vehettünk, amit Ole Thorson a Nemzetközi Gyalogos Szövetség egykori elnöke (International Federation of Pedestrians) tartott. A séta során arról volt szó, hogy a mai városok mennyire az autósok kényelmét szolgálják. Olyan dolgokra hívta fel a figyelmünket, amik megszokott, hétköznapi jelenségek egy városban ezért már nem is vesszük észre őket, például, hogy milyen gyakran vesznek el a járdákból területet, vagy hogy az autósok számára minden ki van táblázva, míg a gyalogosan közlekedők számára nem. Az egyik épülőben levő projektet is megmutatta, aminek az a célja, hogy a többsávos autóúttá átalakult városi teret gyalogos és helyben lakó baráttá alakítsa át. A második sétán pedig a már nemzetközileg is híres szuperblokkokat néztük meg.

Kedden az EU-s kutatóintézetben vettünk részt egy workshopon, ahol a fenntartható közlekedés minden elemével foglalkoztunk. A délután városnézéssel telt az idő, míg szerdán a gyakorlatban is kipróbálhattuk a városi kerékpározást. Csütörtökön ismét kulturális és turisztikai programokkal telt a nap. Végül pénteken ismét az iskolában voltunk, ahol a diákoknak kellett egy "hamis Instagram" fiók készítésén keresztül összefoglalniuk a héten tanultakat.

A szakmai és kulturális programokon kívül sajnos megtanultuk azt is, hogy mennyire fontos egy ilyen projekten belül a tanárok közötti egyértelmű és nyílt kommunikáció, és ennek hiánya hogyan tudja beárnyékolni a projekttalálkozót.

Emlékszem, amikor megérkeztünk a reptérre izgalommal vártuk, hogy mit fog ez az egy hét hozni számunkra. Mind tudtuk, hogy ez egy olyan esemény, ami egyszer az életben történik meg és felejthetetlen lesz.
Az Erasmus+ egy nagyon sokoldalú program. Összeköti a tanulást a szórakozással, kultúrával, ismerkedéssel. A program témája a fenntarthatóság, ezen belül pedig a Barcelonai út fő területe a fenntartható közlekedés volt, amihez több szakmai program kapcsolódott. A programban mindig van 20 fogadó diák (akik ebben az esetben a spanyolok vagy katalánok voltak) és mindenkinek van 1-1 párja, akik Litvániából, Belgiumból, Görögországból és Magyarországról jöttek.
Vasárnap elég későn érkezett a gépünk, így aznap csak vacsoráztunk és a környéken sétáltunk mi 10-en (az öt spanyol és öt magyar). Az volt a jó, hogy a párjainkat már jól ismertük a Budapesti Erasmus után, így hamar újra összerázódtunk.
Hétfőn délelőtt mindenki bemutatta a saját városát, ahonnan jött, közlekedési szempontból. A nap még tartalmazott két hosszabb sétát, amik a város közlekedéséről szóltak. Az elsőn egy bácsi mesélt, aki megmutatta hogyan alakítják át Barcelona főbb csomópontjait emberközpontúvá. A másik séta az úgynevezett ’Superblock’-ról szól, aminek a célja, hogy Barcelona utcáit élhetőbbé alakítják át, amiben több az zöldfelület és kevesebb az autó. A nap hátralevő részén elmentünk a ’La Rambla’ nevezetű sétálóutcába, valamint a helyi nagy piacra.

Kedden délelőtt workshopokban vettünk részt az EIT (European Institute of Innovation and Technology). Itt csoportokban beszéltünk a városi mobilitás problémáiról és esetleges megoldásairól. Délután vezetett túrán voltunk a Sagrada Famíliában. Este a magyar-spanyol csoport lement a tengerparthoz, és a jó időnek köszönhetően (ami egész héten 27 fok körül volt) lábbal bele is mentünk a hullámzó tengerbe.

Szerdán az első program a tengerparton volt, ahol játékokat játszottunk, és úsztunk is a tengerben. Utána (a tanárok örömére) elmentünk egy kb. 1 órás biciklitúrára a tengerpart mellett. A délután szabad volt, így sétáltunk egy nagyot, megnéztük a Ciutadella Parkot, valamint a vasútállomást is. Este volt a hivatalos party, ahol voltak finom spanyol ételek, zene, képkészítő automata és legfőképpen jó hangulat. A kötött program után szerencsére még nem ért véget az este és a diákok még lementek a tengerpartra szórakozni.
Csütörtökön elmentünk egy közeli kisvárosba, Gironába, ahol volt egy másfél órás vezetett túra az óvárosban. Itt láttuk az egyik legszebb katedrálist valaha. Ettünk egy finom ebédet, és egy kicsit sétálgattunk is a városban. A 2 órás út miatt viszont sajnos nem volt túl sok időnk a városban. Este a diákok közösen beültek egy kis étterembe, ahol a helyiekkel együtt tapsviharban néztük az aznapi focimeccset.

Pénteken a zárófeladat az volt, hogy csoportokban kellett csinálni egy kitalált Instagram fiókot, ahol bemutattuk azt, hogy mit tanultunk a fenntartható közlekedésről az elmúlt héten. Miután bemutatta mindenki a sajátját, megcsináltuk országok szerint a képeket és ezzel a program szakmai része lezárult. Délután az összes diák felment egy civil háborúból ottmaradt bunkerhez, ahonnan belátható volt egész Barcelona. Este közösen vacsoráztunk egy étteremben, ahol nagyon jó hangulat volt. Utána lementünk ismét a tengerpartra, ahol volt zene, tánc, és még fürdés is!!
Szombaton még mi, magyarok, sétáltunk a belvárosban, megvettük a kötelező szuveníreket, és ugyan egy órás késéssel, de szerencsésen hazaértünk.
Összességében nagyon jó élmény volt mindannyiunk számára, sok olyan barátot szerezhettünk, akikkel biztosan fogjuk tartani a kapcsolatot. Külön köszönet Pusztai és Drozd tanárnőnek a türelmükért:D

A tavaly tanévben indult az Erasmus KA201-6AF2A15E projekt öt ország iskoláinak, diákjainak és tanárainak a részvételével. A résztvevő országok Belgium (Königliches Athenäum Eupen), Görögország (G.E.L. FILYROU), Litvánia (Vilniaus "Santaros" gimnazija), Spanyolország (Institut Quatre Cantons, Barcelona) és Magyarország (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium).
Idén szeptemberben mi szerveztük a harmadik projekt találkozót, ahova négy országból (Belgium, Görögország, Litvánia és Spanyolország) érkeztek diákok és kísérő tanáraik. A projektben a mi témánk a fenntartható élelmiszerek és a fenntartható étkezés volt. A szakmai programot hétfőn az élelmiszer mentésről tartott előadás nyitotta, a meghívott előadó a ‘Munch’ startup cég egyik vezetője volt.  A hét során megnéztük, hogy hogyan lehet, akár otthon is gombákat és mikrozöldket termelni, jártunk egy közösségi kertben és egy vertikális farmon is. A szentendrei skanzenben hagyományos módon cipót sütöttünk. A programba természetesen városnézés is belefért, Budapest fő látványosságait a Városligettől a Gellért-hegyig mind végig jártuk. A szakmai programok zárásaként, Ráday Dániel, egykori diákunk, jelenleg a VIII. kerület alpolgármestere beszélt a fenntartható (város)fejlesztésekről.

Mikor ezt a mobilitást választottuk, nagyon izgalmasnak tartottuk a lehetőséget, hogy „árnyékként” követhetünk egy héten keresztül kollegákat egy másik országban, hogy így ismerjük meg jobban az ő oktatási rendszerüket. És persze a „finn csoda”, azaz a finn iskola sikere és hatékonysága a kíváncsiság és a vágy tárgya más európai tanárok számára, hiszen a finn iskolások az elmúlt évtizedekben rendre kiemelkedően teljesítenek például a PISA teszteken. Szerettük volna jobban megérteni, mi teszi ennyire sikeressé a finn oktatást.
Így hát sok kíváncsisággal szálltunk fel a Helsinkibe tartó járatra. Már a repterén egy zöld ország köszöntött bennünket, fákkal és bokrokkal a reptéri csarnokban. Ez az érzés csak fokozódott, ahogyan fenyőerdők között száguldottunk tovább északra, Ylivieskába, egy 15 500 fős kisvárosba a Kalajoki folyó partján.
Meglepetésünkre az állomáson autóval fogadtak bennünket finn partnereink, hogy a szállásunkra vigyenek az esős estében, és ez csak a kezdet volt, mert rengeteg kedvességet kaptunk tőlük végig az egy hét alatt. Másnap reggel friss finn reggelivel (rizses pirog, rénszarvasos és lazacos sajtkrém, áfonyás süti és SOK vizes kávé) fogadták a job shadowing programban részt vevőket, azaz rajtunk kívül a két-két szlovák, cseh és svéd kollégát a város újonnan épült kultúrházában. Itt meséltek a város iskoláiról, illetve a finn oktatási rendszer felépítéséről és főbb alapelveiről. Már itt nagyon figyeltünk, hogy kilessük a siker titkát.
Délután körbevezettek bennünket a város két vadiúj iskolájában (Taanila és Kaisainemi koulu, azaz iskola), és meséltek az oda járó osztályokról, a tanítási rendszerükről, külön kitérve a különleges bánásmódot igénylő tanulók oktatására és fejlesztésére. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértünk vissza gyönyörű finn faházunkba – igaz, a saját szaunánkat most nem kapcsoltuk be…
Másnaptól már a két újonnan épült iskolában kezdtük a napot, ahol különböző tanórákat látogattunk meg. Láttunk ének, angol, matek, fizika és kémia órát is. A Taanila és a Kaisainemi iskolák tavaly kezdték meg működésüket – a városnak új iskolára volt szüksége, és úgy döntöttek, hogy nem egy nagyot, hanem két kisebbet építenek. Mindkettőben van iskolaelőkészítő év a 6 éveseknek, majd 1-6. osztály, amely az általános iskolás alapképzést jelenti, illetve 7-9. osztály, amely nagyjából a mi felső tagozatunknak felel meg. Ez a finn iskolák általános felépítése. A gyerekek 15 éves korukban végzik el az alapfokú oktatást, ezután vagy gimnáziumba, vagy a szakképzésbe mennek tovább. Az oktatási rendszer nagyon egységes, kicsi az iskolák közötti különbség (csak körzetes iskolák vannak), és a továbbtanulás később is átjárható.
A két intézmény felszereltsége, ellátottsága nagyon modern. Minden tanteremben okoseszközök vannak (aktívtábla, kamera, projektor stb.), illetve 200 Chromebook áll rendelkezésre. Lenyűgözött minket, milyen praktikus az épület tereinek kialakítása: a termek egybe- és különnyithatóak az igényeknek megfelelően, minden bútor könnyű és mozgatható, a székek gurulnak, a folyosón sokféle könnyű bútor van, azaz minden a gyerekek igényeire szabható. A Taanila igazgatója el is mondta: az iskola tervezésénél az volt az egyik fő koncepció, hogy minden tér alkalmas legyen a tanulásra. Erre rengeteg példát láttunk: az órák alatt a termekben a gyerekek szabadon csoportosulnak, a feladatmegoldáshoz pedig kimennek a folyosókra, ülnek vagy fekszenek, egyedül, párban vagy csoportokban dolgoznak, a tanárok és asszisztensek körbejárnak közöttük. Aki akar, el is barikádozhatja magát „csendszékekben”.
A finn oktatás egyik legfontosabb alapelve az, hogy minden gyereknek jár a személyre szabott tanulási lehetőség és támogatás, hogy minél jobban ki tudja bontakoztatni a tehetségét. Ezért a tanárok és a különleges bánásmódot igénylő gyerekek munkáját nagyon sokféleképpen segítik. Miden osztályban pedagógiai asszisztens dolgozik párhuzamosan a tanárral – ő segít az apróbb elakadásokban a tanóra folyamán. Minden iskolában van olyan fejlesztő, aki kiviszi az órákról azokat a gyerekeket, akiknek komolyabb tanulási nehézségei vannak, így a gyerekek külön, de az osztályukkal párhuzamosan tudnak haladni. És végül vannak olyan esetek, amikor külön, kis létszámú csoportban tanulnak azok a gyerekek, akik több, mint három tantárgyból maradnak le, vagy súlyos nehézségekkel (ADHD, autizmus spektrumzavar, szociális problémák stb.) küzdenek. A Kaisainemi iskolában külön épületrész biztosít számukra nagyobb csöndet és nyugalmat.
Délutánonként szuper programokat is szerveztek nekünk a finn kollégák: kedden szaunázni mentünk egy, a városhoz közeli tó partjára, ahol először fával felfűtöttük a szaunát, majd, aki akart, megmártózhatott a tóban is, végül barbecue-ztunk. Szerdán a Balti-tenger partján, Kalajokiban sétáltunk, majd egy igazi ír pubban vacsoráztunk.
Összességében megtapasztaltuk, hogy milyen elképesztő források vannak a finn iskolákban – mint a kialakításban, a felszereltségben, a tanárok fizetésében, a lehetőségekben és a közös értékekben. És bár módszertanilag nem olyan színes az oktatás, mint például a Radnótiban, de az iskola mint intézmény hihetetlenül demokratikus, közös társadalmi érdek és érték, és sokkal kevesebb stresszt helyez minden résztvevőjére, mint Magyarországon. Az iskola nagyon elfogadó és nyugodt hely, a gyerekek és a tanárok nem rohannak, nem akarnak túl sokat tanulni és tanítani, mindenre rászánják a kellő időt, ennek köszönhetően az, aki Finnországban elvégzi az iskoláit, magabiztos, gyakorlatorientált tudásra és az élethosszig tartó tanulás képességére tesz szert.
2022. szeptember 19-23., Szabó Dorka és Kertész Luca

A városban mindenhol van, vagy éppen épül bicikliút és a buszok nagy része elektromos busz.

Krakkóban 22 főiskola és egyetem van, ezek egyikén, a Pedagógiai Egyetemen volt a kurzusunk. Mint kiderült, az egyetem már nem csak tanárokat képez, hanem jogi és társadalomtudományi fakultása is van. A jogi egyetem oktatója Dr. Petr Uma tartotta a tanfolyamunkat. Petr szakterülete az emberi jogok és az állampolgári jogok, így nyilvánvalóan hihetetlenül sokat tud az állampolgárságról, és ezt szórakoztató történetekkel fűszerezve tudja előadni. 
A tanfolyamon két napot az állampolgárság történetével és különböző értelmezéseivel foglalkoztunk az ókori görögöktől kezdve az EU-s állampolgársággal bezárólag, történelmi, gazdasági, társadalmi és jogi szempontból elemeztük / értelmeztük az állampolgárságot. Kifejezetten izgalmas és érdekes a téma, bár így első hallásra nem annak hangzik ....

Egyetemi épületek a 16.-ik, 19.-ik, 20.-ik és 21.-ik évszázadból. Könnyen ki lehet találni, hogy melyik mikori...

A harmadik nap délelőttje 'individual reading session' volt, amire négy meglehetősen komoly angol nyelvű cikket kaptunk. A tanfolyam másik két résztvevője nem angol tanár volt, hanem történelem és állampolgári ismeretek tanár, akiknek kihívás volt ilyen szövegeket olvasni - szerencsére ezt igazából csak kiegészítő anyagnak szánta tanárunk.
Délután egy szervezett városnézésen sétáltunk végig az óvároson és a királyi palota dombon (Wawel). A város gyönyörű, és az idegenvezető is nagyon felkészült volt, csak sajnos ő nem tartozik azok közé a lengyelek közé, akik szeretik a magyarokat. Annak idején magyar szakra felvételizett az egyetemre, és nem vették fel, gondolom ez okozhatta a törést nála. Mi másért hangzana el egy krakkói városnézésen az a mondat, hogy a magyarok a világ élvonalában vannak az öngyilkosságok tekintetében, és ez nyilván azért van, mert a magyar ételek olyan nehezen emészthetőek, és ez teszi depresszióssá a magyarokat. Természetesen elengedtem ezt a megjegyzést, csakúgy mint a román történelem tanár csoporttársam történeti fejtegetéseit is (szerencsére nem gyakran kellett).

A tanfolyam utolsó két napján foglalkoztunk a 'Youth Participation' témájával. A téma úgy kapcsolódik az állampolgársághoz, hogy a cél az, hogy aktív állampolgárokat neveljünk és a "részvétel" tulajdonképpen egy állampolgári készség. Ezzel kapcsolatban nagyon sok EU-s anyag van és ezekből néztünk át többféle dolgot. Számomra a tanfolyam első része sokkal érdekesebb volt, de nyilván ez a második rész tartalmazott olyan dolgokat, amit a tanításban vagy inkább az iskolai életben fel lehet használni.  
​Összességében nagyon tetszett a tanfolyam, élveztem, hogy nem nyelvtanításról van szó, hanem egy számomra új témát ismerhetek meg. 

Kollégáim korábbi Erasmusos utazásainak beszámolóiból kedvet kaptam, hogy személyesen is megcsodálhassam Firenzét, ezért választottam a kurzus helyszínéül és nagyon vártam már, hogy lássam.
A kurzusnak a témája is közel állt hozzám, mert fontosnak tartom, hogy az osztályban és az  iskolában általában pozitív légkör uralkodjon és erről szerettem volna többet megtudni, hogy ez hogyan érhető el.
A kurzuson 13-an voltunk, érdekes eloszlásban: összesen 6 görög, két különböző iskolából (4+2), 3 spanyol két iskolából (2+1), 3 magyar 3 iskolából (2 Budapest, 1 Dunakeszi) és egy finn. Jó kis csapattá verődtünk össze. Két csoporttársamnak ez már a második hete volt, így ők már gyakorlottabban indították ezt a hetet és segítettek ötletekkel. Tanárunk egy fiatal olasz hölgy volt, aki szintén ajánlott egy-két helyet, amit érdemes megnézni. Az iskola szervezett egy olyan városi sétát, ahol az eldugottabb helyeket mutatta meg a vezető, és érdekes történelmi magyarázatokkal szolgált, például, hogy hogy kerülhetett egy Dávid csillag egy katolikus templom homlokzatára.
Az ember bárhol sétál, műalkotásokba botlik az utcán is… Egy egyszerű épület is olyan, mint egy múzeum…A nyelviskola mennyezete sem mindennapi… Tényleg varázslatos a naplemente a Michelangelo térről…

Alapvetően a pozitív pszichológiára épült a kurzus, és mint általában, ha valamit a diákjainknak át akarunk adni, először saját magunknak kell tapasztalnunk. Első nap a hangsúly a pozitív érzések tudatosításán volt, például egy olyan feladattal, hogy a nap végén gondoljuk végig a nap eseményeit és írjunk 3 dolgot, ami jól sikerült vagy jó volt és azt is, hogy szerintünk, miért. Ezen kívül az erősségeink felmérésére is kaptunk egy kérdőívet, ami szintén ebben a tudatosításban segít. Ezeknek a feladatoknak a lényege, hogyha több pozitív érzés van az emberben, könnyebben megbirkózik a konfliktusokkal és nehezebb helyzetekkel.
Nyilván nemcsak pozitív érzések vannak, kaptunk egy ábrát az érzések részletesebb és kevésbé részletes szókincséről. Itt is fontos az egyes érzések tudatosítása, hogy a diákok fel tudják ismerni magukban az egyes érzéseket. Még itthon, egy baráti összejövetelen találkoztam egy ebben a témában fejlesztő játékkal, amit már ki is próbáltam egy csoportomban, és szeretném több csoportomban is bevezetni. Angolul és magyarul szerepelnek érzések és a mögöttük meghúzódó igényeink egy-egy kis kártyán és rajzok is segítik az egyértelműsítést. Ezt a játékot be is mutattam a csoportban.
A különböző típusú intelligenciákat említve most hangsúlyozottan az érzelmi intelligenciára koncentráltunk és az empátia fejlesztésére kaptunk néhány tippet, illetve arra, hogyan követhetjük nyomon az érzéseinket és a dolgokat, amikért hálásak lehetünk, valamint hogyan tudunk pozitív kapcsolatokat létesíteni.
Azért is fontos, hogy tudatosítsuk az érzéseinket, hogy könnyebben tudjuk azonosítani a mögöttük rejlő belső szükségleteinket. Ha ez kiderül, a megoldáshoz közelebb kerülünk. Például egy erős, látványos érzés, mint a düh mögött számtalan egyéb érzés húzódhat meg, viszont a másik csak a dühre reagál. Itt fontos, hogy megálljunk (számoljunk 10-ig), hogy segítsünk kontrolláltabban reagálni. Segít az is, ha jobban megismerjük magunkat és a másikat is, például, hogy mi az, amire azonnal kiakadunk.
Beszéltünk arról, hogy a konfliktus maga nem rossz, az élet velejárója, de kezelni kell. Megnéztük egy iskolában milyen konfliktusok lehetnek és ezeken belül milyen mélyebbre nyúló okok. Ezután a konfliktusmegoldás lépéseit vettük sorba. Alapvetés, hogy pozitív tanulói környezetben biztonságban érezhetik magukat a tanulók és természetesen a tanárok is. Érdemes egy-egy csoportban együtt meghatározni a konfliktusmegoldás lépéseit, amit időnként módosíthatunk (például: ha konfliktus van, először a diákok egymás között rendezzék, ha nem sikerül, kérhetik egy felnőtt segítségét), fontos, hogy nyugodtan közelítsünk a problémához, megtudjunk minden részletet és ezt megismételjük, kérdezzük meg a diákot, milyen érzései vannak ezzel kapcsolatban, milyen szükségletei, mit szeretne, ha történne, majd bátorítsuk a diákokat, hogy keressenek megoldást majd kövessük nyomon, hogy mi történik.

Egy spanyol társam megosztotta, hogy az ő iskolájukban egy patronáló rendszert vezettek be: az induló osztályokban minden egyes diáknak egy végzős osztályból van patrónusa, akivel szoros kapcsolatot alakít ki, melynek célja, hogy ha bármi probléma adódik, először őt keresi meg a diák, ha szükséges, akkor felnőtthöz fordulnak.
Kaptunk praktikus gyakorlatokat, technikákat, melyek segítik a dühkezelést. Videókat is néztünk egy konfliktus helytelen és helyes kezelésről, majd szituációkban mi magunk is kipróbálhattunk egy-egy helyzetet.
Csoportmunkában összegyűjtöttük, hogy mit tehet az iskola és mi magunk a stressz csökkentése érdekében, hogyan érezhetjük jobban magunkat. Beszéltünk a kiégésről, annak jeleiről, illetve a megelőzésről, a mindfulness fogalmáról, annak elérésére bizonyos technikákról, melyeket magunkon és diákjainkon is kipróbálhatunk.
Számomra megdöbbentő volt egy feladat konklúziója, melyből az derült ki, hogy valójában nagyon kevés dolog fölött van tényleges kontrollunk. Például azt el kell fogadnunk, hogy az érzéseink tőlünk függetlenül jönnek-mennek, amiért mi felelősek vagyunk az az, ahogyan reagálunk rájuk.
Beszéltünk még a különbözőségekről, az oktatási rendszerekről, vizsgákról, és hogy fontos lenne minden egyes gyerek igényei szerint tanítani, de sajnos ennek részleteibe nem tudtunk mélyebben elmerülni.

A napok során minden résztvevő bemutatta az iskoláját és kiderült, hogy több iskola is partnereket keres további projektjeihez, különösen a finn és az egyik görög iskola.
A kurzus végén egymásnak adtuk át a bizonyítványt néhány kedves szó kíséretében. Én a finn csoporttársamtól kaptam, aki miközben közeledett hozzám a Susanna című számot énekelte. Ennek is előzménye volt, ugyanis volt egy feladat, amikor a nevünkkel kapcsolatban kellett megválaszolni néhány kérdést...
Szombaton kirándulni mentünk, többek között megtekintettük a pisai ferde tornyot.
Összességében nagyon hasznosnak érzem a kurzust, tudtam én is töltődni és remélem, tovább is tudom majd adni.

Dublin / 2022. július 2-10

1. nap, július 2., szombat
Utazás: A repülőtéren már összeismerkedtem, Edinával, aki szintén a dublini kurzusra fog járni, és akivel együtt fogok lakni egy, a kurzus helyszínétől kb. egy órányira lévő, külvárosi családnál. Jó sokat késett a gépünk, majd együtt vettünk Leap Visitor Card-ot, mellyel utazhatunk Dublin városában bármely járművön.
Kb. két óra alatt el is értük a szállásunkat.
Vannak kellemetlenségek: 4-en vagyunk egy fürdőszobára (rajtunk kívül 2 olasz lány), kicsi a szobám, nincs benne asztal, gyomorrontással érkeztem, 3 kutya van, elég átható szaggal. Az otthoni kánikula után a kb. szeptemberinek megfelelő, 18 fokos, szeles, esős időjárás elég lehangoló. Fázunk. A szállásadónk, Pamela nagyon kedves, van egy értelmi fogyatékossággal élő lánya. Kicsit beszélgetünk, tervezzük a holnapot. Későn alszom el. A paplan jó meleg.

2. nap, július 3., vasárnap
Elmegyünk Edinával Dublin egyik legszebb kirándulóhelyére, Howthba. Két busszal jutunk el oda, kb. 2 óra alatt. Megesszük az útravalónkat, iszunk egy kávét, majd nekivágunk egy turistaösvénynek, amelyet a tenger fölé magasodó sziklákba vájtak.
Két világítótorony között járjuk végig a kb. 5-6 kilométer hosszú utat. Közben az időjárás is folyamatosan változik, hol ezerrel fúj a szél, hol kisüt a nap és eláll a szél. Ennek megfelelően hol levesszük a kabátot, pulóvert, hol visszaveszünk mindent. Sokan vannak, és tényleg nagyon szép a táj. Látunk egy fókát (?) is, rengeteg a sirály, sok fotót készítünk. Meg is hal a fényképezőm.
A móló végén pihenünk egy kicsit, majd egy népszerűnek mondott kis takeaway kajáldában veszünk fish and chips-et. Én végül inkább egy csirkés burgert eszek. Reménykedem, hogy a gyomrom bírni fogja, mert elég zsíros, olajos minden. Kaja után megkeressük a howthi kastélyt, bár előbb csak egy templomot találunk, de kicsit tovább sétálva megleljük a kastélyt is. Valójában csak a külső falak maradtak a régi kastélyból, a többi már betonból lett újjáépítve. Egy kis segítséggel visszatalálunk a tengerpartra és felszállunk a városközpontba visszamenő buszra. Visszaérkezve a központba megkeressük azt a szállodát, ahol hétfőtől a kurzusunk óráit tartják majd. Lemérjük az időt és feltérképezzük a terepet, hogy hétfőn könnyebben és időben el tudjunk majd jutni oda. Nyolc óra után érkezünk haza, vacsorázunk, egy kicsit beszélgetünk a szállásadónkkal. Beszéltem a családommal.

3. nap, július 4., hétfő
Jól megterveztük az utunkat, hogy 9-re beérjünk az Academy Plaza Hotelbe, ahol a képzést tartják. Kb. 9:30-ra már szépen össze is gyűlik a csapat a szálloda előadótermében. Kb. 20-24-en vagyunk, sok a magyar, 7-8-an vagyunk. A bevezetőt elég szervezetlenül tartja egy Virginia nevű hölgy. Kapunk programot és egy nem túl jó térképet. Ezt követi egy jó és érdekes előadás az ír oktatási rendszerről. Tetszik az előadó véleménye az oktatásról általában. Sokat mesél a differenciálásról és az erősségekre építő egyéni fejlesztésről (Strength-based philosophy/learning), amelyek tényleg jó eszközök. Egy dologgal van gondunk, amelynek nemzetiségtől függetlenül hangot is adunk: hogy magas óraszámok és nagy létszámú csoportok esetén ezek a módszerek nehezen alkalmazhatók.
Délután egy háromórás sétálós városnézésen veszünk részt, ami nagyon érdekes és egyben fárasztó is. Az idegenvezetőnk nagyon lelkes és felkészült. Rengeteget mesél, így a végére már telítődőm az évszámokkal és a történetekkel. Sajnos nehezen hallani őt az utca zajától és nem könnyű követni az emberáradatban a belváros szűkebb utcáin. A legrosszabbak a forgalmas kereszteződések: az átkeléskor az ember csak forgolódik, hogy melyik irányból fogják elütni. A séta a tábori dalból jól ismert kagyló árus lány szobránál ér végett. Idegenvezetőnk és néhány kolléga dalra is fakad. Kellemesen elfárad mindenki a túra végére.
 Sajnos hazafelé lekésünk egy vonatot, de így legalább kipróbálunk egy alternatív útvonalat. GPS segítségével elég jól hazatalálunk. Én már nagyon éhes vagyok, szerencsére hamar kapunk valami harapnivalót. Rizs, gomba, darált hús, kukorica, …

4. nap, július 5., kedd
Reggeli rutin, 7:50-es indulás, 13 fok, eső, vonat. 9-re már ott vagyunk a Plaza Hotelnél, 9:30-kor kezdődik a workshop. 22-en vagyunk azon a képzésen, amelyen a digitális technikákat mutatja be Joe Dale, az oktatónk. Mindenki a saját laptopját használja. Sok weboldallal ismerkedünk meg, pl. Padlet, Wheel of names, Classroomscreen, Autodraw. Érdekesek, bár egy kicsit több időt is eltölthettünk volna azzal, hogy arról ötleteljünk, mire lehet őket alkalmazni a tanításban.
Az ebédszünetben megesszük a nekünk csomagolt szendvicseinket, majd 16:30-ig folytatódik a különböző alkalmazások/weboldalak sora, amelyeket a végén már nehéz követni, mert az előadónk túl gyorsan mutogatja, hogy hova kattint. Nincs szinkronban velünk.
A délután további részében a csapat nagy része velem együtt elvándorol a Cobblestone nevű pubba. Élő ír zene van, de nem sokat hallunk belőle, mert elég nagy a vendégek zaja. A magyarokkal egy asztalhoz ülünk, de csatlakoznak hozzánk spanyolok, valamint egy német és egy cseh tanár is, így végre lehet egy kicsit angolul beszélgetni. Jó hangulatban telik az idő, többen Guinness-t isznak, én lagert. Kilenc után érünk haza, akkor vacsorázunk.

5. nap, július 6., szerda
Reggel nagy a „tumultus” a fürdőszobánál, de azért végül én is sorra kerülök. Szokásos reggeli: tea, sonkás pirítós, paradicsom, mindez a három kutya társaságában.
A vonatot szépen elérjük, így 9-re megérkezünk a Plaza Hotelbe. Nekem csak 10:30-kor kezdődik az órám, így még járok egy kört és veszek csokis kekszet a Lidlben. Már hiányzott egy kis édesség.
A mai workshopon két nagyobb és több kisebb kaliberű weboldalt használunk. Az első egy Flipgrid nevezetű, mely alkalmas egyéni és csoportos feladatok kiadására, elsősorban videós anyagok készítésére, értékelésére. Sok technikát mutat az előadó, de nehéz volt egyszerre figyelni és követni, hogy mit hogyan csinál, aztán még ki is próbálni.
Az ebédszünetben kérdezem a kollégákat, hogy nekik sikerült-e követni az oktatót és utánacsinálni mindazt, amit láttunk. Általános a frusztráltság, egyetértünk, hogy több időre lenne szükségünk ahhoz, hogy ki is tudjuk próbálni azokat a fogásokat, amiket látunk. A szünet végén odamegyek Joe-hoz és megkérem, hogy adjon időt nekünk arra, hogy reprodukáljuk a látottakat és segítsen, ha elakadunk, mert nem tudunk mindenre visszaemlékezni. Megköszöni a jelzésemet és a délutáni program azzal kezdődik, hogy egy fél órán át gyakorolhatjuk a Flipgrid lehetőségeit. Mindenki örül, mert így kaphatunk segítséget az oktatótól, ha elakadunk. Persze az is kiderül, hogy egy jó pár olyan oldalt is használt Joe az alkalmazás közben, ami neki természetes, de nekünk nem, így azokkal is megismerkedünk a gyakorlás során.
Egy másik nagyobb alkalmazást is bemutat az előadó, egy digitális könyvszerkesztő oldalt. Elég összetett a program: látunk képbeillesztést, videófelvételt, animáció beágyazást, szinkronszöveg gyártást stb. Így kicsit könnyebb követni a lehetőségeket, hogy mindig kapunk időt a kipróbálásra… Persze, azért nem egyszerű mindent megcsinálni, főleg úgy, hogy közben sajnos az internet is gyengélkedik, ami többeknek tovább nehezíti a munkáját.
Az esti program egy szép, autentikus pubban folytatódik. Itt is van élő zene, sört iszunk és jókat eszünk. Én például egy nagy csirkés hamburgert fogyasztok el sült krumplival és egy pohár lagerrel. Fél 10-re érünk haza és persze nem akarjuk megbántani a házinéninket, így megesszük a vacsoránkat: hamburgert és sült krumplit…

6. nap, július 7., csütörtök
Reggel azt mondta Pamela, a szállásadónk, hogy ma meleg lesz. Tulajdonképpen igaza volt, eddigi ittlétünk alatt ma van a legmelegebb, 22 fok legalább! Szépen süt a nap, lehet rövid ujjúban lenni, de az „iskola”/hotel épületében hűvösebb van, mint odakint. A mai reggeli és délutáni órákon is rengeteg oldallal és Chrome bővítménnyel ismerkedünk meg.
Egy Whiteboard nevű applikációval kezdünk, ami az online tanítás időszakában lett volna különösen hasznos, de most is alkalmazható, ha önálló munkát adunk a gyerekeknek és folyamatosan akarjuk látni, hogy mit alkotnak a saját képernyőjükön. Lehet rögtön visszajelzéseket is adni a munka közben, meg lehet házi feladatokhoz is használni. A következő, Flippity nevű oldalon rengeteg játékos feladatot lehet készíteni megadott sablonok alapján. Az oldalak kipróbálásakor mindig előjöttek a Chrome bővítményei, mint pl. hangfelvétel rögzítése, hangeffektek keresése, hang felerősítése, gif-ek gyártása stb. A Jamboard a mai utolsó oldal, amivel foglalkozunk: animációk és gifek készítésére alkalmas, tetszik!
Továbbra is nehéz követni az újdonságokat, mert sok minden miatt le lehet maradni. Sokunknál látok frusztrációt amiatt, hogy nem tudjuk olyan sebességgel követni a történéseket, ahogy az oktató halad. Azzal nyugtatom magam, hogy majd otthon lesz időm kipróbálni az alkalmazásokat és eldönteni, hogy melyik lesz számomra jól használható.
Suli után elmegyünk a St. Patrick katedrálisba, ahol Jonathan Swift van eltemetve. Sokat fényképezek.
 Aztán egy templomból átalakított kocsmában hallgatunk élő ír zenét és nézünk ír táncosokat. Elég későn érünk haza, de azért kapunk vacsorát. Én a brokkolit félreteszem egy másik tányérra, amit a legnagyobb kutya egy hirtelen ugrással lelop az asztalról és egy falásra eltüntet. Kicsit ijesztő, de én nem bánom, hogy nem nekem kell megennem a zöldséget.

7. nap, július 8., péntek
A menetrend reggel a szokásos, bár az olasz lányokkal „megküzdök” a fürdőszobáért. 9:30-tól az a mai feladat az óráinkon, hogy a tanultak felhasználásával készítsünk egy e-bookot a Book Creator oldal felületén. A dublini élményeimet dolgozom fel, sokféle technikát alkalmazva. Nem megy könnyen, mert a kis, apró fogásokat könnyen elfelejti az ember, és azt is nehéz felidézni, hogy melyik programot mire lehet a legjobban használni. Többször kérek segítséget a tanárunktól, Joe Dale-től, aki nagyon türelmesen és örömmel magyarázza el újra a lépéseket. Rövid ebédszünettel megszakítva délután 3-ig készíthetjük el munkáinkat. Én igyekszem a tanultakból lehetőleg minél többet felhasználni, alkalmazni az e-bookom történetében, azaz a képekhez zenét illesztek, a fotókhoz kis szövegeket veszek fel, gifeket és animációkat gyártok. Az az érzésem, hogy ha néhány ilyen munka során az ember begyakorolja a fogásokat, később jóval hamarabb el tud készíteni egy ilyen terjedelmű, 5-6 oldalas könyvet.
Délután 3-kor elkezdődnek a bemutatók: mindenki levetíti és elmeséli, hogy mit alkotott. Én jelentkezem első előadónak, és elég jól sikerül a bemutatóm, szépen megtapsolnak. Persze utánam is mindenkit megtapsolunk, többségében élvezhető munkák születnek. Az órák után megkapom a bizonyítványomat.
A következő napra nekem csak dublini múzeumok önálló látogatását tartalmazza a programom. Ez kicsit felbosszant, mert azt gondolom, hogy az nem egy szervezett program, hogy megadnak néhány ingyenes helyet a városban, ahová elmehetek, mint bármelyik turista. Legalább vezetést szerveznének hozzá! De még a helyszínek megközelítéséhez sem adnak támpontot, címet. Végül sikerül „kisírnom”, hogy én is részt vehessek, a 2 hetes tanfolyam résztvevőinek meghirdetett szombati kiránduláson. Most persze örülök, a többi, kevésbé élelmes társamnak meg marad a szabad múzeumlátogatás.
A vendéglátónk kérésére ma a városban vacsorázunk. Először elmegyünk négyen a Jameson whiskey múzeumba, ahol egy lelkes előadás után háromféle Jameson whiskey-t „kell” megkóstolnunk, majd egy negyedik adagot is kapunk a jegyünkhöz. Hááát, nem könnyű továbbindulni, de nagyon éhesek vagyunk, ezért egy kellemes pubban vacsorázunk némi sörök mellett. Ma is jó későn érünk haza.

8. nap, július 9., szombat
Kirándulás Glendaloughba. 10-kor indultunk volna, de csak 20 perccel később érkeznek meg a busszal a többiek. Kb. másfél órás út vezet a hegyek közt elhelyezkedő, „két tó völgyének” hívott helyhez, mely a St. Kevin által i. sz. 600 körül alapított apátságáról híres. A felső tóhoz több út is visz, mi a hosszabbat választjuk, ami kb. 9-10 km. Nagyon szép az erdő és a táj, a tó gyönyörű. Az idő is ideális, nincs nagyon meleg, néha szitál egy-két percig az eső, aztán újra süt a nap. Látunk színes virágokat, vízesést és sok kirándulót. A tónál esszük meg az otthonról hozott szendvicseinket, majd megnézzük a monostor romjait és az azt körülvevő sírkertet. Összességében nagyon jó, hogy eljöhettem erre a programra, mert szép emlék lesz a mindig zöld táj, és így el tudok búcsúzni a kollégáktól is.
Visszafelé próbáljuk pénzzel feltölteni a Leap Visitor Cardunkat, de nem járunk sikerrel, így hazafelé már buszjegyet kell vennünk. Vacsoránál jót beszélgetünk a házinéninkkel.
Holnapra már csak a pakolás marad és azt tervezem, hogy szétnézek egy kicsit a környéken és kora délután már elindulok a reptérre. Remélem, hogy minden rendben lesz az úton.

Összefoglalásul
Összességében sok mindent tanultam, remélem, hogy lesz módom rá, hogy alkalmazni is tudjam ezt a tudást. A társaság jó volt és a tanárunk is igyekezett sokat átadni nekünk. Ha többet tudtunk volna gyakorolni, akkor magabiztosabbnak érezném magamat abban, hogy a kollégáimnak is bemutassam a tanultakat. A programszervezésben éreztem hiányosságokat, elsősorban más kurzusokat érintett a szervezetlenség, de szerencsére mindenki segítőkész volt velünk. A család és a szállás is végül rendben volt, az ingázást is megszoktuk, a szállásadónk, Pamela végig nagyon kedves volt velünk. Remélem, hogy valamikor visszatérek Dublinba, mert nagyon sok érdekességet nem tudtam megnézni az időhiány miatt.
Sziklai Gábor

Az első öt felvétel a Porta Coeli ciszterci kolostorban készült. Itt a hallgatag nővérek mellett jelenleg ukrán menekült családok tartózkodnak. A templom bejárata melletti dombormű a Gecsemáné kertet ábrázolja.
Zsuzsi és vendéglátónk, Zdenka Zvoničkova következik egy terebélyes fa árnyékában, majd mi hárman Pernštejn várából lefelé jövet egy vadkörtefa alatt. Ezután Tišnov városka parkja látható a templommal és mögötte a Kvĕtnice magaslata.
A virágok, a látkép és tornyok Veveří várában készültek. 
Alattuk két kép Daubravník templomkertjében.
Aztán egy szelíd Hercules Pernštejn várkertjében, és egy Pieta Tišnov temploma mellett.
A következő képek Brnóban készültek, Gabi Hradilová és kislánya, Katka szerepel rajtuk. A Szent Péter és Pál katedrálisban egy jótékonysági koncertre készülődnek az ukrán menekültek javára.
Aztán Veveří​ várában Helena Zelinkovával és Hana Dankovával.
A vár két barokk kőszentje a híd két oldalán.
Végül egy búcsúkép Tišnovtól, amely a városi parkot ábrázolja más irányból és más napszakban, délután. Jobbra Václav Havel asztalánál két kislány ül és beszélget.