A főétel (a kurzus) mellé kellett még egy kis vegyes saláta.
Két éjszaka Liverpoolban egy YHA-ban, ami a neve alapján (Youth Hostel) diákszálló, de bárki aludhat itt, aki nem bánja, hogy emeletes ágyra kell mászni és a folyosón van a fürdőszoba. Túl egyszerű lett volna 2 óra alatt egyenesen odavonatozni Yorkból, ehelyett inkább elzarándokoltam Haworth-ba, az igazi ékszerdoboz kicsi faluba, amely arról híres, hogy itt éltek és írták híres regényeiket a Brontë nővérek. A szakdolgozatom írása óta vágytam rá, hogy meglássam az Üvöltő szelek helyszínét. Még az időjárás is volt kedves elég zordnak mutatkozni a fotóhoz, aztán meg kisütött a nap, hogy igazán meglegyen a "what a lovely day" érzés. Pláne, hogy teljesen meseszerű volt az odajutás: igazi gőzmozdony (talán Thomas?) húzta a vonatot, útközben pedig egy kedves idős házaspár elmagyarázta, miért kell már igazán kilépniük az EU-ból. Amikor leszálltam, egy másik idősebb úr ennek éppen az ellenkezőjét ecsetelte nekem teljesen spontán, de ugyanolyan meggyőződéssel. Jó lett volna hallani őket egymással beszélni… A nap során ötféle járművel utaztam, és eközben csak egyszer vesztettem el ‒ az annyira nem egy ilyen kellemes kiránduláshoz illő ‒ bőröndömet, így aztán volt miért megkeresnem Leeds pályaudvarán a Lost Properties-t (talált tárgyak), szerencsére nem hiába. Valójában egy ilyen nap után a kandalló melletti hintaszékben kellett volna csöndben újraolvasgatni a Jane Eyre-t, ehelyett megérkeztem a szombat esti Liverpool őrült forgatagába, ahol egymást érték az élőzenés pubok, és a szélfútta, hideg estében miniruhás, kisminkelt lányok énekelték üvöltve a klasszikus slágereket, hogy rögtön megértsem, a Beatles mánia még ma is tart. Liverpool önmagában is sokféle: a kiszélesedő Mersey folyó torkolatánál a viktoriánus dokkok szabadidőközpontként épültek újjá, itt áll Anglia legnagyobb katedrálisa, a Liverpool Cathedral, ami a világ legnagyobb anglikán temploma is egyben. A lenyűgöző méretek után fura, hogy mennyire kicsi a keskeny Mathew Streeten található Cavern Club, a Beatles legendás törzshelye. És az is érdekes, hogy 8 nap angol közegben való létezés után úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna angolul, bármit mondtak, vissza kellett kérdeznem. Hát igen, a Scouse, a liverpooli dialektus, külön szótár kell hozzá. (Vettem!:) Búcsúzóul az Onedin család nyomát kerestem naplemente nézés közben a dokkokon, de nem találtam senkit, akit tudta volna, hogy éppen itt játszódott a 70-80-as évek közkedvelt sorozata. És végül távolsági busszal (coach) megint keresztülszeltem Angliát, és további fűszerezés helyett igyekeztem elérni a London Gatwickről induló gépet, amivel végül 18 órás (!) utazás után hazaértem, hogy ezt a különleges, angol fűszerezésű salátát személyesen is "feltálaljam" annak, akit érdekel. Addig pedig dúdolom a Yesterday-t...
0 Comments
Norwich érkezésemet várta. A Norwich Theatre Royal Matilda musical-jére a legutolsó jegyet nekem tartogatták.
Még el sem kezdődött a kurzus, de én már tanulok. Tanulom, hogy melyik a jobb, és melyik a bal... E.K.
Ez mar igazan nem az elso tovabbkepzes, amin reszt veszek, es meg mindig igaz, hogy teljesen mas, mint az elozoek voltak. Es: “fascinating” (ezt a szot mostantol kezdve mindig Martin, a trainerunk hangjan fogom hallani, azt hiszem). York az eddigi “legangolabb” varos szamomra, es tenyleg nem azert, mert a New Challenges cimu course book foszereploi (akiken annyit nevettunk a 7. c-sekkel tavaly) yorkiak, bar ez is ketsegtelenul hat ram, amikor a host family 15 eves lanyaval beszelgetek, hanem mert minden annyira kompakt modon, praktikusan es elvezhetoen koncentralodik itt. Van var, varost korulvevo varfal, amin setalni lehet, csodas az orszag legnagyobb katedralisa, a Minster, vikingek setalnak az utcan (Jorvik Viking Center), van szellemidezes rejtozkodo fekete macskakkal a falakon a kozos varosi seta alatt, van varmuzeum, Van Gogh kiallitas, vasutmuzeum, csokolademuzuem, es Hamlet az ideiglenes Shakespeare-korabeli nyitott szinhazban, ahol a szinpadra konyokolve az ember eszre sem veszi 3 oran keresztul, hogy 15 fok van es esik az eso. Es akkor meg a piacrol es a kis boltokrol nem is irtam semmit, az ember csak amul, hogy mennyi praktikus es/vagy erdekes dolgot lehet kitalalni, orakat tudnek ilyesmivel (is) eltolteni, de nem lehet, mert annyi minden mas is van meg, peldaul kozos ebedek, pub elozenevel, stb. Es persze a kurzus, ahol 3-an vagyunk, ennel tobb lehetoseg a beszedre, egyutt gondolkodasra, a kritikai gondolkodas es a problemamegoldas fejlesztesere nem is lehetne, itt nincs olyan, hogy az ember nem jut szohoz vagy valamit ne lehetne megkerdezni. Safe working atmosphere, azaz biztonsagos kozeg a munkahoz, mennyire de mennyire fontos! Brexit, tolerancia, eloiteletek es azok felismerese, 5 szek es Johari ablak, VUCA eddig a hivoszavak. A York Associates tobbi kurzusanak resztvevoivel is talalkozunk, es az is jo, hogy a spanyolokon, es a nemeteken kivul (erdekes, csak ez a harom nacio van itt most) magyar kollegakkal is ismerkedunk, van, akivel meg csak angolul beszeltem, olyan termeszetesen jott. Es lesz folytatas.... Most rohanok...:) A második hét az oktatásban használható appokról és honlapokról szól. Coggle, wordart, issue, podbean, wix, basecamp, trello stb.
A csapatösszetétel kicsit módosult: a 2 német távozott, maradt a 3 magyar, a 2 lengyel, a francia, és érkezett még 2 magyar, 1 cseh, 1 román, 1 francia tanár. A városból is van még mit felderíteni: gótikus negyed, Park Güell, Hospital de la Santa Creu i de Sant Pau, Picasso múzeum, Barceloneta stb. Az "Educational Apps and Audiovisuals in the Classrom" kurzus első hete. A filmkészítés "elméletét" és "gyakorlatát" ismerjük meg a 4W, lifeskills, storyboard, canva, edpuzzle, animoto, wevideo, bensound stb. segítségével.
Minta a volt keleti blokk kelt volna útra: 3 magyar, 2 lengyel, 2 berlini német és kivételként egy réunioni francia alkotja a csapatot. A vezetőnk olasz, aki ennek megfelelő vehemenciával magyaráz :-). A délutánok sem telnek haszontalanul, a látnivalókkal ismerkedünk: Montjuic, La Rambla, Grácia, Passeig de Grácia, Sagrada Família, Miró Foundation, Sitges (végül ez lett a kedvencünk), Montserrat. Könnyes búcsú és pub-vacsora (dinner-ként említették, kicsit nagyzoltak) a saját csoportunkkal. Igazi fish and chips főtt borsóval. zöld mezők között, ezeréves templom tövében. Sokkal angolabb nem lehetne!
Ha úgy éreznénk, hogy nem tanulunk eleget (rengeteget tanulunk!!!), délutáni workshopokra lehet járni. Ezek egy részét világszám tanálképzők tartják: Alan Maley, Mario Rinvolucri, és új kedvencem, Chaz Pugliese és Phil Dexter. A legizgalmasabb, amit Mariótól tanultam, az két szó öt szinonimája öt társadalmi osztály szókincséből: A vacsora felsőosztály szerint supper, a felsőközép high tea-nek mondja, a közép és alsóközép dinner-nek, a munkásosztály pedig tea-nek nevezi. Ha a középosztálybeli gyerek tea-nek mondja, a szülei rászólnak: Don’t be common! (Ne legyél közönséges!), ellenben ha a munkásosztály gyermeke dinner-t kér, a szülők letorkollják: Don’t be posh! Ne nagyzolj! Persze mégsem ilyen egyszerű a helyzet: az állami iskolában az ebéd fut dinner néven, míg a magániskolában lunch jár délben, ellenben a kirándulásra csomagolt ebéd mindenhol packed lunch néven fut. Hát nem elbűvölő?! Vagy a másik, ami a magyarban is izgalmas: drawing room (fogadószoba), sitting room (társalgó), living room (nappali), lounge (erre nem tudok új szinonimát, és frontroom (ami Mario magyarázata alapján kísértetiesen hasonlít a mi tisztaszobánkra).
Phil A Taste of Scotland esti órája buli volt elejétől a végéig, rengeteg nevetéssel, énekkel, egy kis tánccal, keksszel, és viszkivel. Közben egy kis történelem is, ami magyarázatot ad arra, hogy a skót focidrukkerek miért azt tetoválják magukra, hogy 1314: az angolok elleni egyetlen győztes csatájuk évszáma ez. Chaz pedig a motivációról tartott órát, amiben a motiválatlan és az alulmotivált diákot elkülönítette, mondván, hatalmunkon kívül áll annak motiválása, aki teljesen motiválatlan (amotivated, nem demotivated) – a Jóisten áldja meg érte! Kirándulások itt-ott a második héten. Biciklivel elérhető Whitstable, a tengerparti kikötőváros, a kagylópiacával, és a Jakab-kori kastélyát, templomát gyönyörű állapotban őrző Chilham. Még egy kis gyöngyszem, úton Canterbury felé az angol nyelvű világ legrégebb óta működő temploma, a hatodik századi St Martin’s, római téglákkal, temetővel. Szokás szerint mindent zöld mezők, fák, szederbokrok vesznek körül. A helyi elitiskola pedig a világ legrégibb folyamatosan működő iskolája. Ajánlatot kapott, hogy egymillió font ellenében hadd forgassák ott a Harry Potter filmeket, de visszautasították, mondván, jobb, ha nem teszi be a feketemágia a lábát az egyházi iskolába. A tanfolyam a második héten nagyobb kihívást jelent, és így is nagyon jó. Tanulunk helyesen lélegezni, mesét olvasni, verset mondani, testbeszédet értelmezni és testtartásunkkal, arcjátékunkkal, kézmozdulatainkkal önbizalmat árasztani magunkból. Kis Shakespeare, kis Dylan Thomas, kis gyerekvers-csokor. Végül elő is adnunk egy-egy verset egymás előtt. Rengeteg áll előttem, de ez a pár nap gyakorlás is nagy lépés. A legfontosabb, amit tanultam, az az, hogy a verssorok végén ne vigyem le a hangsúlyt, mert azzal megölöm a verset és álomba szenderítem a hallgatókat. Szombaton elvonatozott egy kis csapat a Leeds kastélyhoz, ami megtévesztő név, mert nem Leedsben van, hanem itt a közelben. Hatalmas park, tele golfpályákkal, és egy tóval, amelynek közepén áll maga a kastély. Kereken 900 éves, és a legutóbbi lady nem is olyan rég költözött a másvilágra, azóta egy alapítvány tulajdona, akik gyönyörűen tartják karban. Épp most történelmi fesztivál is zajlik, felvonulásokkal, magyarázattal. Hagyományőrző társaságok időrendben mutatnak be csatákat, a táborukban korabeli ruhában parasztok, királyok keverednek és nyílt tűzön sütnek maguknak ebédet.
Csütörtökön a Stour folyón csónakázunk csupa bájos, vicces és kedves idegenvezető-kormányossal. Gyönyörű és izgalmas, tele halakkal, vízimadarakkal, kristálytiszta vízzel, fürdőhelyekkel, horgászokkal itt-ott. A leghátborzongatóbb látványosság az Old Witches’ Ducking Stool, ami ma is látható: innen mártogatták a középkorban az akkor mocskos vízbe a szemtelen vagy rossz asszonyokat egy-egy percre. De rosszabbul járt az, akit boszorkánysággal vádoltak: ha kiállta a vízpróbát, azaz megfulladt az ennél hosszabb belemártás alatt, az egyház felmentette a vád alól és megkövette a családot. Ha nem fulladt meg, máglyára vetették, de a nedves éghajlaton sokszor nem égett rendesen a fa, így ha akkor sem halt meg, felakasztották és karját-lábát levágták. Nem bánom, hogy kicsit később jártam Canterburyben. Az első délután Margaret, egy volt történelemtanárnő végigvezetett minket Canterbury városközpontján. Minden utcasarok történelemről mesél: kelta településként kezdte, római kézre került, keresztény lett, érseket kapott. Thomas Becket érseket a király a 12. sz. végén meggyilkoltatta, és emiatt zarándokhellyé vált. T.S. Eliot Gyilkosság a Székesegyházban c. drámája Becket megöléséről szól, a Canterbury mesék-ben pedig egymás mulattatására mondanak meséket az odatartó zarándokok. Chaucer, a szerző, állítólag soha nem járt Canterbury-ben. Christopher Marlowe, a Shakespeare-kortárs drámaíró, akitől kölcsönzött is Shakespeare itt született (A Szerelmes Shakespeare-ből sokaknak ismerős lehet), a helyi színház az ő nevét viseli, Faust-járól szobor emlékezik meg. Egyébként Orlando Bloom, Somerset Maugham és Kazuo Ishiguro is itt született.
A várost pusztította a százéves háború, a pestis, a második világháború. Azóta újraépült és virul ma is, nem kis részt a két egyetemének köszönhetően, melynek egyikében tanulunk mi most. A Pilgrims csapata minden eddiginél kisebb. Sok a szlovák, spanyol, portugál, olasz, német, magyar, van egy holland, egy szlovén, sőt egy japán résztvevő is. Japánban talán még mindig az írott nyelvtan szabályrengetegére és a fordításra helyezik a hangsúlyt, hogy felkészítsenek az egyetemi felvételire, és kommunikálni nem tanulnak, legalábbis ő nehezen beszél. Mindenesetre lenyűgöző, hogy Ázsiából ideutazott.
A drámakurzus, amire jelentkeztem négyfős: a szlovák Tatiana és Katarina, a bolgár Greta, én, ill. Lizzie-vel, a fő ügyintézővel, aki csatlakozik hozzánk, öten vagyunk. Régebben harmincan is jártak, de egyre fogy a jelentkezők száma, pedig mindenki csodákat mesél a tanfolyamról és a képzőről, Peter Dryerről. Tényleg rendkívül nagytudású: hosszan dolgozott színészként, utána dráma- és angoltanárként, tanárképzőként, és az itt bemutatottakat ezek egyvelegéből gyúrta össze. Mindehhez nagyon kedves és figyelmes, dinamikus, magával ragadó. Dolgozunk egyfolytában, a kis csoport előnye az intenzív részvétel. Egyik móka követi a másikat, majd a nap végére kipurcanunk. Megérkezem Canterbury-be. Szerencsére egy szlovák csapattal együtt keressük a recepciót, mert akkora a campus, hogy így is eltévedünk. Megkapom a szobám kulcsát. Egy olasz és egy orosz-német nővel lakom egy házban. Együtt keressük a boltot (kivételesen zárva), és csalinkázunk a gyönyörű parkban. Olyan, mint egy falu, utcanevekkel, sportpályákkal, bolttal, patikával, járőröző biztonsági alakulattal. Ha este tíz után nem éreznem magam biztonságban, ingyenes biztonsági kíséretet kérhetek tőlük. Rendes kis kulturális sokk: az egyetemi campus hatalmas és bonyolult, ráadásul kicsit kevés tájékoztatást, gyakorlati segítséget kapunk. Ugyanakkor végtelenül udvarias és segítőkész is mindenki, csak kérdezni, kérni kell.
Sirályokkal, szarkákkal, nyulakkal, mókussal futok – csak úgy loholnak utánam! Mehetek a sportközpontba is, ha tornaórára vágyom, vagy zumbázhatok, salsázhatok, ha kedvem tartja. Egyelőre mindenhez van! Fantasztikus zöld területek vannak. A belváros kő kövön (a nagy tűzvészre sok tábla emlékeztet), de itt-ott, pl az űrváros tornyainak tetején, meg persze a királyi parkokban gondosan nyírt gyep és jól fésült platánsorok (pálmafával, papagájjal). Fura módon mégis a betonon futnak a legnagyobb tömegben, de ott sokan. Reggeli futás, esti sör egyensúlyban tart.
A környezetvédelemmel nem állnak szoros barátságban a londoniak. Elképesztően sokan sétálnak vagy rohannak reggel, délben, este műanyag poharas kávéval, vastagon celofánozott szendviccsel a kezükben. A mi egérlyuk szállásunkon nincs szelektív gyűjtés, a boltokban minden hűtőpult nyitott, a hideg itt is és a légkondicionált belső terekben is dermesztő. Egyébként úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, aki érzi az időjárás változását. Az esernyőmet akkor veszem elő, amikor esik. Mások úgy tesznek, mintha észre sem v ennék, hogy zuhog, megadóan tűrik, mint a szavannák lakói. Majd megszáradnak! De más megküzdési mechanizmussal is találkozni: van, aki nyitva hagyja az esernyőjét a zápor után is szó szerint mindenesetre. Rengeteg helyen építkeznek, javítják az utat, darurengeteg nyúlik az égbe. A Big Ben is be van csomagolva, csak egy órája látszik ki. Állnak is az épületek sok évtizede vagy néhány évszázada, ha nem bombázták le őket. Kétszeri, össz-vissz két óra sorban állással megcsíptük az utolsó két napi jegyet az Oroszlánkirályra. Mit mondjak, király volt! Olcsó jegynek híg a leve: a színpad bal szélét nem látjuk. Cserébe a nyitány a mi páholyunkban kezdődik, és Zazunak is van néhány szava mellőlünk Simbához. Na, mit szóltok? Nehéz a múzeumok között válogatni. Este csak a Tate Modern van nyitva. Sok kiállítása ingyenes, de maga a régi gyárépület, főleg az épp üres Turbina Csarnok fantasztikus. A negyven-ötven éve kísérletinek számító alkotók most is újnak és érthetetlennek tűnnek nekem. De segít a magyarázat, sőt Paul Neagu el is varázsol. Szintén ingyen töltjük az egyik napunk nagyobb részét a Természettudományi Múzeumban, ami akkora és olyan impozáns, mint az 1300 (!) éves óriasfenyő, amelyiknek a szelvényét őrzi. Dinó, emlős, ember, ásvány, földrengés, Hold - és még így is csak a félét láttuk, ezredét fogadtuk be. Itt is remekek a tájékoztató táblák, magyarázatok, csomó mindent meg lehet érteni az élővilágról. Bárcsak itt lehetne biológiát, földrajzot, fizikát, kémiát tanulni! Olyan, mintha mindenki utazna. Hallani brit angol szót, de leginkább ugyannyian beszélnek más nyelvet. Leginkább spanyolt, olaszt, amerikai angolt - azért is hallani, mert hangosabban beszélik-, de legalább ugyanannyi a német, a sokféle szláv, kínai és arab szó (vagy amit azoknak hiszek), és nem ritka a magyar sem. Örülök, hogy nincsenek területi követeléseik a hazafiaknak: "Csatoljuk vissza Londont Angliához!". Csak Brexit-ellenes tüntetőket látunk itt-ott, főleg a Parlament előtt.
Külsőre is tarka a tömeg: sápadtarcú, rézbőrű, a-szeme-is-alig-látszik-ki burkás, mindene kilátszik burkolatlan. Közben mégsem annyira demokratikus az egyveleg, a Szt Pál Székesegyházban és a greenwichi gyepen súlyosan arisztokrata családok ünnepelik gyermekeik egybekelését, az ingyenes napilap hosszú oldalakon át búcsúztatja a balesetben meghalt tizenéves Rotschild ivadékot - tényleg tragikus, de aligha szól ilyen hangosan a harang egy a közemberért. Ugyanakkor a Victoria Pályaudvar előtt egy tipp-topp úriember hirtelen az utcára térdel egy igen elhasznált férfi mellé, szólítgatja, ébresztgeti. Pillanatok alatt ott a rendőrség, rohannak defibrillátorért, jön a következő járőr, és míg döntésképtelenül álldogálok, hogy segítsek-e újraéleszteni - végülis évek óta veszek részt elsősegély-tanfolyamon, és tanítok a bámészkodó hatásról - szerencsére magához tér emberünk. A templomok fizetősek, és lenyűgözőek. A hatalmas és gyönyörű Szt Pál Székesegyházat barokk épületként írja le az audioguide, akármilyen elegáns és visszafogott is, és akármilyen távol is van attól, amire barokként gondolok. A katedrális ugyanannyira látványosság, mint kegyhely: egyszerre zajlik az idegenvezetés és a szertartás (amire mindenkit hívnak, várnak, és ellátnak forgatókönyvvel, hogy részt vehessen benne). Érdemes megmászni az 527 lépcsőfokot a galériákra, mert onnan egész Londont látni. Állítólag a több mint hetvenéves Wren már unta a végén a lépcsőzést, és kosárban húzatta föl magát. Irigylésre méltó. A Westminster Apátságban síremlék síremlék hátán. Mennyire törékeny volt az élet egészen a legutóbbi időkig. Hány király, herceg, hadvezér halt meg tizen- huszonévesen, míg a gyerekeik rendre ezt a kort sem érték meg! A Költők Sarkában néhány kedves barát: T. S. Eliot, a Bronte nővérek, Jane Austen, Lewis, Kipling, Dickens, és ha nem is itt nyugszik, emléktáblája van itt jó néhány óriásnak. Oscar Wilde, akit ugye börtönbe zártak homoszexualitása miatt most a nemzeti panthéonban kapott helyet (legalábbis a neve). Rámelegítés Canterbury-re: négy nap London a férjemmel. Épp 25 éve jártam itt utoljára - tényleg ugyanez a város volt? Időközben kinőtt a földből néhány űrvárosrész, Uborkával, Szilánkkal, olyan üveg felhőkarcolókkal, mintha New Yorkban járnánk, nem is Londonban. De hűségesen megvártak a munka után állva sörözgető zakós, körömcipős tömegek, és keresem-e vagy sem, csőstül jönnek az emeletes buszok, állnak itt-ott piros telefonfülkék, és keménykalapos rendőrök őrzik a Buckingham palotát. Régi fonttal akarok fizetni (nem megy), de megszán a tulaj, és beenged az utcai mosdóba (ahol külön csapból folyik a hideg és meleg víz), mint annyi más fizetni nem tudó turista társamat. Igazán jószívű, de kérdés, hogy miből él meg Rengeteget sétálunk, rójuk a kötelező és csudás alap turistaköröket. Mindenhol brutális a tömeg, a dugó, de valahogy mégis működik. A metró ezer folyosója mint egy földalatti város, csak bámészkodom. Hatalmas a jól szervezett kavalkád, és minden gördül, alig kell várni a vonatokra. Az más kérdés, hogy vagy iszonyú fülledt, vagy agyonhűtött, és néha alig férünk fel.
Fantasztikus zöld területek vannak. A belváros kő kövön (a nagy tűzvészre sok tábla emlékeztet), de itt-ott, pl az űrváros tornyainak tetején, meg persze a királyi parkokban gondosan nyírt gyep és jól fésült platánsorok (pálmafával, papagájjal). Fura módon mégis a betonon futnak a legnagyobb tömegben, de ott sokan. Reggeli futás, esti sör egyensúlyban tart.
A környezetvédelemmel nem állnak szoros barátságban a londoniak. Elképesztően sokan sétálnak vagy rohannak reggel, délben, este műanyag poharas kávéval, vastagon celofánozott szendviccsel a kezükben. A mi egérlyuk szállásunkon nincs szelektív gyűjtés, a boltokban minden hűtőpult nyitott, a hideg itt is és a légkondicionált belső terekben is dermesztő. Egyébként úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, aki érzi az időjárás változását. Az esernyőmet akkor veszem elő, amikor esik. Mások úgy tesznek, mintha észre sem vennék, hogy zuhog, megadóan tűrik, mint a szavannák lakói. Majd megszáradnak! De más megküzdési mechanizmussal is találkozni: van, aki nyitva hagyja az esernyőjét a zápor után is szó szerint mindenesetre. Rengeteg helyen építkeznek, javítják az utat, darurengeteg nyúlik az égbe. A Big Ben is be van csomagolva, csak egy órája látszik ki. Állnak is az épületek sok évtizede vagy néhány évszázada, ha nem bombázták le őket. Eltelt a tanulással töltött utolsó napunk is. Socrative, Google forms, Canva, MiMind, edpuzzle, playposit, és még sok más is belefért: például a rekordmennyiségű bemutató az iskolákról, országokról. Réunion Island biztosan a bakancslistára került :)
Persze mindent megtettünk, hogy a lépésszámmal se legyen gond: 7:30-kor már How-on volt egy kis háromfős lelkes csapat. Már csak a pakolás és a levezető városnézés van hátra. Holnap Újra Budapesten. Már nagyon közel a vége... Ez persze nem tölt el megelégedéssel, vagy csupa jó érzéssel, viszont olyan sok jó vesz körül, hogy mégsem érzek semmi negatívat :) Egy NAGY séta a Phoenix Parkba(n), genially, flipgrid és egy filmkészítős projekt után még belefért egy esti közös ki- és leengedés. Ahol mindenki elmondja, milyen nehézségekkel küzdenek az iskolákban, a családokban - mégis mindenki mosolyog, tanul, hibázik, javít, mosolyog, kérdez, válaszol, mosolyog... És rendel még egy Guiness-t, narancslét, cidert, sültkrumplit. És csak mosolyog :)
Walking tour Finntonnal, Thinglink, PowerDirector - a mai nap jelszavai. Folyton mosolygó, minden szünetben kávézó csapat, jó hangulat, Dublin, és egy kis eső: ma is minden adott volt. Az estét egy érdekes koncert kezdte el lezárni. A Christ Church Cathedral adott otthont ma este a New Horizons Adult Band nevű zenekar koncertjének. Kanadából érkeztek, és tanultam tőlük/róluk valamit, amit már régóta kerestem. Olyan zenészeket támogatnak/fognak össze, akik valamikor régen zenéltek - vagy még sosem, és így egy profi zenekarban nem játszhatnának. És működik! Mennyi örömöt adhat ez felnőtt embereknek... (Így most én is úgy látom, a saját gyerekkori balettos álmom sincs még teljesen veszve...) Ez róluk: https://newhorizonsmusic.org/what-is-nhima/ És a ma készültanyagok: https://www.youtube.com/watch?v=OPxNijcMaE4&feature=youtu.be https://www.thinglink.com/scene/1205628119629692934 Tartalmas délelőttött (Christ Church és Dublinia) tartalmas délután követett: YouTube, Snapseed, Google Slides - és persze Slack :) Videós és fényképes kihívással kezdtünk, aztán átszabtuk-alakítottuk-megosztottuk. És közben egy napsütéses Dublinban sétáltunk... Végre hagytak babrálni, fényképezni... :) Jonathan Swift és Stella, Joyce, Slack és Kahoot - mára ezek jutottak :)
És ezt találtuk a spanyol kollégával kutakodás közben: https://www.bbc.com/news/world-europe-47536432 Megint itt vagyok hát: már mint régi ismerőst fogadott a reptér, a Liffey, a hidak, az épületek, a nyüzsgő utcák. A szállásomtól (ahol szerencsére lehetett vásárolni adaptert...) pár méterre van csak a Saint Patrick's Cathedral (https://www.stpatrickscathedral.ie/), 8 perc a vár, 9 perc a Temple Bar, és bő 10 perc az iskola - a lépésszámláló ezen a héten megint nem tudja majd kezelni a nagy számokat.
A képzés holnap kezdődik: sajnos délutánonként lesznek az órák, és így le kell mondjak a tervezett vonatos kirándulásokról - de így is lesz mit megnéznem bőven :) |
A projektben résztvevő tanároktól és diákoktólCategories |