El sem hiszem, hogy ennyi kavarás és bizonytalanság után tényleg eljutottam Dublinba!:)
Minden utolsó pillanatos volt, de a város és a kurzus kárpótol mindenért. Köszönöm Jutkának az intenzív angol kurzust, így egy kicsivel több önbizalommal vetettem bele magam a Conflict Management... (ld. Bea barcelonai kurzusa)-be angolul! Kiscsoportos a tanfolyam (5 nő velem együtt: 2 horvát, 1 olasz és 2 magyar, plusz Michael, az oktató). Iszonyúan koncentrálok, igyekszem mindent megérteni, hogy majd megoszthassam Veletek! Az iskola egy templom kertjében található egy volt fiú iskola épületében. Az órák 9-14 óráig tartanak 2x15 perc szünettel. A szállásról kb. félóra gyalog, szóval most futás helyett gyalogolok. Du. is rengeteget megyünk (a férjem elkísért, így nem vagyok teljesen elveszett). Nekem Dublin kicsit olyan, mintha Málta és Amszterdam ötvözete lenne. Heni Képekben:
0 Comments
Na jó, egy kicsit azért más a kontextusom, mint Kennedynek, és még ha túlzás is lenne egy ilyen mondat, egy kis berlini életérzést azért sikerült megtapasztalnom az elmúlt majdnem két hét alatt.
A tavalyi düsseldorfi képzés törlése után találtam rá a berlini kurzusra, ami egy nyelvi kurzus + tanároknak szóló módszertani továbbképzés. Legalábbis papíron. A vírushelyzet ugyanis itt is eléggé felrúgta az iskola életét, és ez vonatkozik a tanulók számára és összetételére, illetve a kurzusok kivitelezésére is. A gyakorlatban ez nálam azt jelenti, hogy én vagyok az egyetlen tanár, a kurzus további pár résztvevője néhány nemzetközi (középiskolai) diák és egyetemista. A ’teacher training’ modul pedig abban merül ki, hogy minden más csoportban hospitálok, valamaint heti 1x90 percben beszélgetünk az iskola egyik tanárával – úgy mindenről, aminek a tanításhoz köze van. A csoportunkat két tanár tanítja, Claudia és Heindrik, akik óriási tudásúak, nyitottak és nagyon barátságosak, viszont a rettentően szigorú központi előírások miatt az órák meglehetősen vontatottak és egysíkúak tudnak lenni. Egymástól 1,5 méterre ülhetünk külön asztaloknál és a pármunka, illetve csoportmunka jelenleg nem opció. Mivel sok más tanártól meg kellett válniuk a folyamatosan változó létszámok miatt, a jelenleg foglalkoztatott 5 tanár hetente 40 (igen, 40!) órát tart, szóval gondolhatjátok, mennyi idejük marad a készülésre, mikor 18:15 után hazamennek a családhoz. De hogy pozitívabb vizekre is evezzek, a szállásadóm egy elképesztően művelt és – muszáj ezt a szót használnom – nagyon cuki 77 éves filmrendező néni, akiből árad a poztivitás, a jókedv és az energia. Szuper lakása van egy központi helyen, folyamatosan ellát tippekkel, könyvekkel, finomságokkal, már amikor nem az uszodában vagy a szomszédos konditeremben van, vagy épp nem a barátnőivel cseverészik valamelyik kávézóban, étteremben. Az ő tanácsait megfogadva és úgy a saját megérzésemre hagyatkozva járom minden nap suli után vagy előtt a várost, nézelődöm a múzeumokban és igyekszem szívni magamba a kultúrát és felturbózni a gyenge történelmi ismereteimet. Erre bőven van lehetőség; minden második utcasarkon belebotlom valamibe, ami ha mesélni tudna... Csatolok pár képet az eddigi sétákról. Köszönöm, hogy ide is eljuthattam! Gergő 1. Városkép az ablakomból.
2. Sirály ül egy kéményen. A sirályok mindenütt ott vannak, gyönyörűen szállnak, de mintha nem volnának boldogok. Pedig nyilván nekik is adatik belőle, mégis inkább durcásnak, rosszkedvűnek tűnnek, mintha az élet egy örökös dulakodás és csalódás volna. Pedig talán csak félreértés az egész. Ez is mindjárt felrikolt - talán örömében - és elszáll - talán a szeretőjéhez. 3. Daruk alkonyatkor. 4. Az amfiteátrum - melyet itt Arénának neveznek - a várhegy felől. (Nem felejtem, hogy itt együtt is jártunk Szalóki Dezső jóvoltából.) 5. Az amfiteátrum varázsa, hogy boltívei az égre nyílnak. "Keretezik az eget" - mondaná Bea. 6. A ferences templom harangtornyocskája és a Divico nevű daru este. 7. Sergius diadalívének büszke felirata. 8. Csoportunk és vezetője munka közben. 9. Utolsó este Pulában. Tamás Barcelona 2x…
Vége... finito... A 2. kurzusnak is (Happy Schools for well-being...) Ez a kurzus is izgalmasnak ígérkezett, hiszen 1 olyan tanárnő tartotta, aki egyszemélyben pszichológus, coach és festő is, Marta Mandolini, egyenesen Firenzéből, de most már 2laki életmódot folytatva. A nemzetközi csapatban 5 román tanárnő!, 1 bolgár, 1 olasz iskola igazgatónő, 2 ciprusi igen vitalitással teli tanítónő, 1 lett angoltanárnő és mi magyarok, összesen szintén 5en,de csak én voltam Pestről. Mindennapra jutott valami különleges, főleg a kreativitásunkat megmozgató feladat, hol párban, hol 3asokban, hol az egész csoport együtt ötletelve. Nagyon jól kombinálta Márta a well-being módszereket a meditációs, mindfulnesst igénylő gyakorlatokkal, valamint a művészetekre fogékony oldalunkat is megdolgoztatta, amit én nagyon élveztem! Pl. Botticelli Tavasz képét elő kellett adnunk, együtt... De még rengeteg érdekes feladatot raktároztam el.. Igazából még nem is volt - lehetett időm arra, hogy mindkét igen hasznos kurzust feldolgozzam, a "feladott házikat" pl.tesztek az erősségeinkről, stb.kitöltsem, majd átgondoljam. Ez a jövő hetekre vár... Elreppent ez a 2 hét, szuper gyorsan, mert azt hiszem a várost maximálisan próbáltam,-uk... felfedezni Ágival,(ő másik 2 kurzuson volt) és a végén már szinte otthonosan mozogtunk Barcelonában, mivel annyira logikus, egyszerű közlekedni, tájékozódni, és még Figueresbe (Dali szülővárosa+sírjának helye) is eljutottam, többek tanácsára! A katalánok is nagyon kedvesek (muy amable)! A kb. közepes spanyoltudásomat is elviselték... Összességében fantasztikus 2 hét van mögöttem! És ahogy Márta mondta nekünk, "Nincs nehéz, csak új feladat..." Hálás vagyok és köszönet, hogy itt lehettem! 1. kurzus margójára... SEL (Social and emotional learning for successful schools) Barcelona Nagyon jól felépített, hasznos tanfolyam volt, Sonjaval, 1 jól felkészült, fiatal és lelkes pszchichológussal. Foglalkoztunk a tudatos jelenléttel (mindfulness), a sztereotípiákkal, konfliktus menedzseléssel, bullyinggal, meditációs technikával, (pl.légzés terápia, rajzolás) a motiváció és problémamegoldások lehetőségeivel is. Nagyon hasznos és jó hangulatú volt az egész hét, utolsó nap még meglepetés souvenirekkel is kedveskedtek a bolgár és máltai csop.társnőink, majdnem fiesta hangulat lett... 1 apró negatívum; a COV19 ellenére igen csak szűk, kis termekben folyik a 10 -15 fős képzés... Azért kíváncsian várom a folytatást, Happy Schools; let's do it! ZH Mint szinte minden idén utazó kollégámnak (és valószínűleg sok tanártársunknak szerte Európában) nem volt egyszerű az idei Erasmus+ utazás megszervezése. De hol vannak már a bizonytalanságok, kétségek, amikor ma már a firenzei Dóm előtt állhattam?! Szállásadónőm reggeli ébresztője és az első olasz kávém után egy kellemes séta vezetett az iskolámba (Europass Teacher Academy), ahol családias hangulatban, tizenegyedmagammal kezdtünk bele az egy hetes tanfolyamba. Lorenzo, a tanárunk egyenesen Japánból és a milánói divatvilágból érkezve, profi szemlélettel Vergiliusként kalauzol végig bennünket a tabletek és okostelefonok iskolai felhasználásának sűrű erdején. A mai nap az ismerkedésé, a bevonódásé és a közös gondolkodásé volt. Megismerkedtünk a trello és a slido nevű alkalmazásokkal, miközben közös padletet is szerkesztettünk magyar, német és lengyel osztálytársaimmal. Délután pedig igyekeztem minél többet megnézni Firenzében, ezért szigorúan cél nélkül csatangoltam. Holnap folytatódik a közös tanulás - Lorenzo már fel is töltötte nekünk a hét további feladatait közös trello oldalunkra, így mutatva jó példát a classroom management-re. Luca Barcelona 2. hét
A jóga hete nagyon gyorsan eltelt, rengeteg hasznosat tanultam. Ezeket próbáltam használni a második héten a szabadidőmben, kiváló gyakorlási helyszín volt a tengerpart. Szombaton hop on hop off kiránduláson vettem rész, minden látnivalóra kíváncsi voltam, ezért reggel az első buszra felszálltam. Nagyon szép volt a Güel park, a Sagrada família. Nekem mint testnevelő legjobban az Olimpiai stadion és környéke tetszett, amihez kapcsolódott az interaktív Olimpia Múzeum.... A második héten rengetegen lettünk a tablets and smartphones képzésre, 12+ a tanár egy kicsi szobában. Mire mindenki bemutatkozott és elmondták a fontos tudnivalókat már vége is lett az óráknak. Másnap kicsit kétkedve indultam "iskolába", de kanadai tanárunk kitett magáért, 2 óra után már zúgott a fejünk a sok új tudnivaló miatt. Rengeteg számomra új app-ot próbáltunk ki, tevékenyen fedeztük fel őket... ez így ment egész héten..... minden órára tanárunk csempészett be egy kis spanyol kultúrát, és természetesen kanadait is, ami színesítette a tanfolyamot. Köszönöm a lehetőséget, hogy kijuthattam! Még emésztgetem a tanultakat, el kell mélyednem mindkét témában. Remélem lesz még lehetőségem Erasmus + képzésen résztvenni. Ági JTJ
Egy hete érkeztem haza Horvátországból. Sokat láttam Splitből és környékéből, eljutottam Šibenikbe, Trogirba, a Krka Nemzeti Parkba. Találkoztam szimpatikus holland, spanyol, Reunion szigeti és persze magyar kollégákkal - másokkal, például a portugálokkal és a románokkal a nagy csoport miatt alig ismerkedtem meg (igaz, az is belejátszott, hogy ők 5-6 fős csapatokban jöttek egy-egy iskolából, így nem is voltak nagyon nyitottak mások társaságára). A tanfolyam maga olyan gyenge volt, hogy hazaérve elkezdtem könyvből és online kurzusból tanulni azt, amiért kimentem. Nagyon sajnálom, mert a coaching a szakmai programom részét képezi, és nagy reményeim voltak, hogy hogyan tudom majd tanárként, vezetőtanárként, és munkaközösség-vezetőként is hasznosítani az Erasmus+ programban tanultakat. Hát akkor marad az önképzés... Előző bejegyzésemet még a reménykedés hangján írtam, az utolsó délután inkább csalódás van bennem. Úgy érzem, hogy keveset tanultam, keveset viszek haza. Gondoltam arra is, hogy inkább hazulról írok, de attól tartok, hogy a távolból még kevesebbnek látszana, mintha visszafelé néznék a messzelátóba. A tanárunk – noha kedves, rokonszenves ember – nehezen találta a hangot a csoporttal, talán idős kora, talán a meleg, talán nyelvi nehézségek miatt, és minél odaadóbban, pontosabban szeretett volna valamit elmagyarázni, valahogy annál merevebbé, nehézkesebbé vált. A körülmények sem mindenben kedveztek: az iskolaépületben nem volt wifi, nem lehetett úgy összerakni egy projektort vagy aktív táblát, hogy hangja is legyen.
Előbb arról írok, amit tanultunk, azután néhány pulai benyomásommal búcsúznék. A hét második felében Augusto Boal színházáról volt szó. Boal pályája Brazíliából indult az 1960-as években, és száműzetése után vált nemzetközivé. The Theater of the Oppressed című könyve már Argentinában jelent meg (1973). Világszerte olyan színtársulatokat alapított, amelyek elhanyagolt ország- és városrészekben, leszakadó közösségekben segítettek az embereknek önmagukat kifejezni és jogaikat artikulálni. Gyakran írástudatlan embereknek, akik önmaguk kifejezésében és jogaik gyakorlásában valamiért akadályozva vannak. (Munkájának színháztörténeti előzménye Brecht és Grotowski.) Többféle színházi formát is bevezetett, amelyek a következőkben hasonlítanak: ● az előadás egy adott közösségnek készül (target group), ● a cselekmény az elnyomás valamilyen fajtájára épül (oppressor & oppressed), ● az előadás a közönség bevonását, mozgósítását célozza meg (Boal így nevezi nézőit: „spect-actors”). Mi a Forum Theater nevű formával ismerkedtünk, melynek néhány alapszabályát ide másolom: RULES AND INSTRUCTIONS FOR A GROUP THAT PREPARES A FORUM STORY 1. The story has to deal with some form of oppression. 2. At least two characters are needed in the story: a) the victim of the oppression (protagonist), b) the oppressor (antagonist). The practice confirms, especially in the educational contexts, that it is necessary to introduce the third character, individual or collective, which could be: c) witnesses / observers who, by their silence, passivity, indifference or fear allow oppressor to oppress the victim. 3. It is desiderable for the victim to have potentional helpers who might suggest or provide some solutions to the problem. 4. The story should offer the possibility of variable outcomes. The story should not stimulate the feeling of powerlessness. 5. In the forum performence one player takes on a role of the Joker, i. e. the mediator between the stage event and spectators. Mindez olyan egyszerűnek tűnik, de az a meggyőződés áll mögötte, hogy a színház – az önkifejezésükben és képviseletükben korlátolt vagy egészen megfosztott emberek közé menve – segíthet igazságosabbá tenni a kisközösségeket, és a társadalom egészét is. Egy bemutató videó a Forum Theater-ről, amely azonban meglehetősen szofisztikált környezetben, valódi színházban játszódik: https://www.youtube.com/watch?v=vi1HfSiMxCU Az ötletgyűjtés után a csoport végül ezt a témát választotta: megértési nehézségek speciális nevelési igényű (elsősorban autizmus spektrum-zavarral élő) tanulókkal kapcsolatban. A megbeszélés során ez a történet formálódott: Apa és anya megkapják a diagnózist, hogy gyermekük Asperger-szindrómás. Ugyanakkor éppen felvették egy kiváló iskolába. A pszichológussal egyetértésben – attól való félelmükben, hogy ha kiderül, az iskola visszautasítja a gyermeket – abban maradnak, hogy eltitkolják a „papírt”, majd lesz valami, „elmúlik”. A gyerek körül azonban konfliktusok sűrűsödnek, míg végül tettleg bántalmazza egy osztálytársát. Összeül az iskolatanács, hogy döntsön a fiúról, s egyszerre előkerül a szakvélemény… Ne haragudjatok az esetlen beszámolóért. A tanárunk nagyon azon volt, hogy a helyzet egyértelmű legyen, hogy szerepeljen benne valamiképp az „elnyomás” motívuma. Ami lett belőle, gyanítom, nagyon más, mint amit eredetileg a lengyel kollégák javasoltak – hiszen gyerekek végül nem is szerepelnek benne, csak felnőttek, ami talán rendjén is van, hiszen a játék inkább rólunk szólt: hogyan aprózódik, mosódik el a felelősség a felnőttvilágban. Viszont a munka arra is jól rávilágított, hogy még ha a megközelítés morális intenciói világosak is, egy ennyire banális történet esetén is milyen nehéz elnyomóban és elnyomottban gondolkodni. A fiatal spanyol kolléganő elképedt, hogy ilyesmi megtörténhet (Egy papír eltitkolása? Az iskola nem akar problémás gyerekekkel foglalkozni?), amikor ha náluk egyetlen speciális nevelési igényű tanuló bekerül egy iskolaközösségbe, az oktatás irányítása gondoskodik a megfelelő szakemberről. Nem tudom, hogy meglepődése fiatalságából, vagy egy valóban jól működő iskolarendszerbe vetett bizalomból fakadt-e inkább. Közben megtudtam tőle, hogy egy kis település (Cantavieja) iskolájában tanít angolt, hatvan diákjuk van, s az egy autizmussal élő tanuló mellett valóban van egy csak vele foglalkozó szakember. Spanyolországban a tanulók többsége a területileg illetékes iskolában tanul, felvételi vizsgáról nem hallott. Ez a fent előadott történet rémálom volt számára. Bármi lett is belőle, a vezetőnk részéről mindenképpen bátorság volt ennyi időt fektetni a közös gondolkodásba egy számára sem feltétlenül ismerős terepen. (Különben én voltam az apa, valami egészen mást játszottam, azt hiszem, mint amilyen vagyok.) A Boallal való foglalkozás hitelét különben az is megadta, amit egyáltalán nem is hangsúlyoztak, hogy Boal járt Pulában, és azóta minden júniusban megrendezik a Theater of the Oppressed fesztivált. Néhány élményemet osztanám még meg. Augusto Boal után keresgélve találtam rá Chico Buarque nevére, aki Boal jóbarátja volt, népszerű brazil énekes, költő és regényíró. Budapest című regényének megjelenésekor az ÉS recenzense még álnévre gyanakodott („Csikó-bőrke”?), valójában az énekesnek nincs más köze Magyarországhoz, mint hogy fantáziát látott egy Rio de Janeiro és Budapest között játszódó szerelmi történetnek, melynek hősei egy brazil ghost-writer és egy pesti magyartanárnő, akinek vonzereje nőiségéből és a különleges magyar nyelvből szövődik… valami ilyesmi. Ennek a Chico Buarque-nek van egy verses levele Boalhoz corinho műfajban, amelynek egy felvételét itt hallgathatjátok meg: https://www.youtube.com/watch?v=o4_UkwRE7NA A szöveg írója elnézést kér, amiért nem tehet látogatást barátjánál, maga helyett ezt a kazettát küldi, arról a földről, ahol sok a futball, sok a szamba, a choro és a rock’n’roll, de meg kell mondani, hogy „valami nagyon fekete”, és nagyon makacsnak kell lenni az élethez. Szóval a dal a katonai diktatúráról szól – fergeteges vidámsággal. A Kandlerova ulicán – éppen szemben a harangtoronnyal – van egy könyvesbolt, itt dolgozik Elmo Cvek nyelvész és régiségbúvár, aki megmutatott néhány nagyon gazdag munkát az Isztria névtanából. Települések, madarak, mezei virágok, gombák stb. kincsesbányái annak, aki tud horvátul. Megmutatta az Istarski rječnik (Isztriai szótár) című honlapot is, amelyen többedmagával dolgoznak, melyet ha itt megnyitsz: http://www.istarski-rjecnik.com/projekt/ láthatod, hogy a Nógrád megyénél alig nagyobb területű Isztriai-félszigeten hatféle nyelvjárást beszélnek, és Elmo szerint elképesztő a nyelvi gazdagság. Nagyon megtévesztő lehet nyelvtudás nélkül bóklászni egy ilyen adattárban, de például a leptir (lepke) szó nyelvjárások szerinti változatait itt találod a szótárban: http://www.istarski-rjecnik.com/pregled_rijeci/119357/ Jó érzés antik épületek közelében lakni, közöttük járni. Leghíresebbek az amfiteátrum, Sergius diadalíve és egy kis Augustus templom az egykori fórumon, a középkori városháza mellett. A kedvencem mégis a ferences teplom előtti terecske, ahová minden nap végén elmentem. Egyik este fiatal művészek léptek fel a templom ódon falai között: a hegedű és fuvola szépen, dúsan szólt, a hárfa egészen gyönyörűen (az angyalok hangszere!), a tangóharmonika pedig egészen különlegesen. Egyszemélyes zenekar, van benne valami profán, de a harmónium hangját is felidézi, a darabválasztás is nagyon izgalmas volt, a frivol és áhitatos között jópár regisztert végigjárt, s nem lennék már meglepve, ha az angyalok hangszerei között a tangóharmonikát is felfedezném. Az egyik harmonikás egy szabadkai magyar lány volt, Bodnár Georgina, vele váltottam pár szót a kerengőbe vezető átjáróban. Okos volt, finom, és nagyon hálás, amiért dicsértem a játékát. Elmondta, hogy zenei pályára készült, de a karantén elbizonytalanította abban, hogy most hogyan tovább. Persze a legjobb szavak csak azután jutottak eszembe, hogy elváltunk, de talán jobb is így. Veszünk dinnyét, nézzük az ékszerboltok kirakatát, szaladunk a busz után, és nem tudjuk, mi lesz velünk ősszel. Még egyszer köszönöm nektek, hogy itt lehettem. Tamás A vasárnapi Fiesole - Settignano erdei sétám után kipihenten vártam a második hetet. Aztán hétfőn kiderült, hogy betegség miatt tanárt kellett cserélni a kurzusomon. Újra előző heti tanárommal, Tatianaval lettem volna az órákon. Rövid egyeztetés után arra jutottunk, hogy jobb mindkettőnknek, ha másik tanfolyamot keresek, mert sok mindent fel fog használni az előző hétről. Nagyon segítőkészek voltak, így kerültem egy fiatal tanár, Riccardo csoportjába, hogy a fotó- és videókészítésről tanuljak. Bár ez a hét is gyakorlati feladatokról szólt nagyon kevés elmélettel, sajnos kevésbé volt hasznos, mint az előző. Többször elvesztem a vágás, beillesztés, hangfájlok hozzáadása során. Ráadásul a wifi is elégtelennek bizonyult, így egy másik programra tértünk át. Viszont nagyon élveztem a három spanyol kollégával való közös munkát. Két rövid filmet is készítettünk együtt. Toledóból és Cordobából érkeztek, az előbbi iskola renszeresen részt vesz közös európai projektekben. Továbbra is nagyon meleg van. Csak nyitott ablakkal lehet elviselni éjszaka is. Viszont alattam található a firenzei Hard Rock Café és egy szelektív hulladékgyűjtő is. Éjjel 2 és 5 között lehet aludni. De a város és Toszkána kárpótol a nehézségekért. Csütörtök délután San Gimignano-ba is visszabuszoztam, hogy alaposabban bejárjam középkori utcáit, tereit. Zsolt Nagyon jó olvasni a beszámolóitokat. Hálás vagyok nektek, amiért itt lehetek. Egy öreg ház harmadik – legfelső – emeletén lakom, hetvenkét lépcső magasságban. Gyilkosságra tökéletesen alkalmas hely, szombatnál előbb nem is keresnének, ezért gondosan zárom az ajtót, hogy majd saját lábamon távozzak. Az ágy egy emelvényen áll, benéztem a rekeszeibe, üresek, tehát vagy nem jutott még másnak eszébe, vagy ügyesen dolgozott. Az ablakom nyitva, előtte az asztalka, amin írok. Van egy tobozom, a nyaralásunkról tartogatom: cédrusfáról való, hiába kerestem a földön, ezért türelmetlenségemben a fáról szakítottam. Jó a nézése, finom a tapintása. Az ablakból házakra, teraszokra, tetőkre látok. Van lenn egy sportudvar, ahol szinte állandóan rúgják a lasztit. Annyi a sirály, folyton zsinatolnak... Ha minden elcsitul, és kitartóan nézek egy pontra, előbb-utóbb meglátom a hallgató sirályt. (Igen, rózsaszín.) Hol a sirály? – jó így eljátszani. Tudom, hogy az előttem álló épület mögött van Sergius diadalíve, a város egyik büszkesége, sosem aludtam még diadalívhez ennyire közel. És sosem forgolódtam még diadalívhez ennyire közel: mert a városban esténként szűnni nem akaró mulatság van. Ha csak azok mulatnak, akik búcsúestéjüket kívánják emlékezetessé tenni, akkor sem szűnnének a vidámság hangjai hajnalig.
Sajnos a kurzus eddig sem szakmailag, sem nyelvileg nem jelentett kihívást. Eredeti témámtól és a képzés helyétől igen távol kerültem, ennek kanyarjaival nem untatlak titeket, hasonló történet lehet mindnyájunknak. Mindenesetre a diszlexiáról és autizmusról szerettem volna tanulni Yorkban, ennek a kurzusnak a címe: Integration and Multiculturality. A gyakorlatban pedig drámapedagógiai módszerekkel ismerkedünk. A vezetőnk egy kedves idős clown, dr. Vladimir Krušić, aki az elején mondta, "My English is weeker and weeker, as I am getting older", amire ezt gondoltam "I can understand". Tényleg vannak megértési nehézségek – "Please repeat it slowly, loudly" –, de mindig bujkál egy félmosoly az arcán, megbízom benne. A csoportban tizenhárman vagyunk: öt lengyel, öt magyar, egy cseh, egy szlovák és egy spanyol. Noha a jelenlévők egy része angoltanár, mégis kicsit zavar, ahogy egy kopott közép-európai városkában az angollal idétlenkedünk, anélkül hogy a "Korona" képviseltetné magát. Szóval, hogy lenne köztünk legalább egy angol. Más volt, ha volt ugyan, amikor az itt élő népek többet értettek egymás nyelvéből, és valahogy más volt a német is, mint közvetítő nyelv, mert ehhez történelmileg-kulturálisan közvetlenebbül kapcsolódtunk, mint ahhoz az országhoz, amely épp most lépett ki az Unióból. Bolond világ bolond kényszerei. Tegnap a legérdekesebb feladatunk egy mesére épült, amelyet most idemásolok nektek. Az angolosok biztosan ismerik, kicsit utánaolvastam, egy suffolki történet as here follows: Nobody knows where the green children came from. Some people found them near the cave not far from the village. The children were scared and spoke the language that no one understood. The villagers took them to the village. The children refused food and day by day became weeker. The boy soon died, and the girl consented to eat and shortly began to lose green colour... Jó kiindulópontja volt játéknak, beszélgetésnek. A mai nap ismert bizalomjátékokkal indult, meglepően érdekes, jó érzés volt a vakvezetést két szerepben átélni. Utána Richard Bach Jonathan Livingstone Seegull című regényének egy részletét dolgoztuk fel. Módszertanilag semmi különös, hiszen szövegből drámajátékot készíteni olyan gyakran szoktunk, de jó volt látni a kollégákat játszani, bohóckodni. (A nem evés mindkét történetben megjelent, ugyanis Jonathan, a sirály sem eszik, annyira belefeledkezik légtornász mutatványaiba, ami eszembe juttatta evészavarral küszködő tanítványainkat, amin most is sírni tudnék. Jó lett volna erről beszélgetni, a zöld gyerekeknél említettem is, de ehhez már valóban merevnek bizonyult az oktatónk.) Még három észrevétel. Kérték, hogy mindenki készüljön egy kis bemutatkozással: az országát, iskoláját, magát... nem volt teljesen világos, és jaj annak, aki egy tanárt beszélni enged... olyan hosszúra sikerültek, hogy eddig négyet tudtunk meghallgatni. Igaz, a lengyelek összetartoznak: hárman egy iskolából jöttek, ketten meg egy testvérpárt alkotnak, és tüneményesek. A spanyol is, szlovák is kedves, érdekes volt. Úgyhogy folyamatosan rövidítem a Jutkától kapott szép és okos anyagunkat, amelyet kiegészítettem egy Radnóti-vershez írt játékocskával, hátha még idén nyáron sorra kerülök. A másik, hogy mennyire nem bírják az emberek a szóbeli előadást... Tegnap azt mondta az oktatónk, hogy most beszélni fog (lecture), de mivel az angolja – és itt következett a már idézett mondat – ezért leírta és most felolvasná. A szünetre aztán kitámolygott a hallgatóság, és szinte egyöntetűen boring-nak, horrible-nek nevezte, ami történt, mindenki waiting-elt már valami interactive-ot, pedig nem volt ragyogó az előadás, de érdekes volt. Nem jó megöregedni, mert az embernek mit sem tudnak az eredményeiről, a humoráról, hogy mi mindent adott másoknak az életében... és tényleg gyöngülünk az adott pillanat lehetőségeinek felmérésében. Én mindig hálás voltam, ha képzett embert hallhattam beszélni. Végül a fényképezés. Ezek a tényleg kedves kollégák állandóan fényképeznek. Jóformán el sem kezdünk egy gyakorlatot, már fényképeznek, filmeznek, nem értem. Még egyszer: nagyon hálás vagyok nektek, hogy itt lehetek, hogy egy kicsit titeket is képviselhetlek. Köszönöm. Tamás JTJ Lassan a kurzus vége felé, most az első hétre tekintek vissza, ami számomra a relevánsabb témarész volt. A hét jelentős részében az agy működéséről beszéltünk, ami természetesen nem volt újdonság, de persze sosem árt ismételni... Viszonylag sok szó volt a stresszről és az arra adott válaszok lehetőségeiről is. Mnemotechnikával is foglalkoztunk, és csodálkozva veszem észre, hogy egy hét után is sorrendben, hibátlanul fel tudom sorolni a helyek módszerével megjegyzett 25 szavas listát. Pedig sosem tartottam jónak a memóriámat! Az egyik legérdekesebb foglakozást egy holland kolléga, Jeroen Bode tartotta az ún. episztemikus érzelmekről. Az alábbi képen foglaltam össze magamnak, hogy mik is ezek az érzelmek, és mi a jelentőségük: A coaching témakörét csak egészen röviden érintettük. Egyelőre ami a lényegnek tűnik, az az, hogy a coach egy olyan, partneri szerepben lévő segítő, aki a kliens saját problémamegoldó képességét erősíti: támogatja abban, hogy a saját maximumát elérhesse egy adott területen. Ehhez nem kell, hogy az adott szakterületen járatos legyen, hiszen a válaszoknak úgyis a kliensben kell megszületnie. Fontos feladata viszont az, hogy a belső kritikai hangot csendesítse, arról elvonja a figyelmet. Amire még nagyon szükségem lenne a témában, az konkrét eszközök gyakorlati kipróbálása - de ez talán egyszer máshol, másképp fog megvalósulni. Amikor az volt a feladatunk, hogy megvizsgáljuk az iskolánkat abból a szempontból, hogy mennyire tudjuk a diákjaink alapvető fizikai és érzelmi szükségleteit kielégíteni, furcsa helyzet alakult ki. A csoportban sokan voltak olyanok, akik egy iskolából jöttek akár öten-hatan, ők együtt gondolkodhattak - míg mi, akik egyedül érkeztünk, nem élhettünk a közös ötletelés erejével, egyénenként dolgoztunk. Ugyanez történt, amikor egy adott diákot kellett gondolatkísérletként megvizsgálni. Ez egyébként egy nagyon hasznos feladat volt, biztos érdemes lesz problémás diákoknál élni a módszerrel, mert nagyon erősíti az empátiát, és kiindulópontot adhat a helyzet kezelésére. Így néz ki az elemzés alapja: Néhány hasznos linkből talán most egy önértékelő kérdőívet emelnék ki, amit erősségeink megtalálására használhatunk, akár felnőttként, akár diákként: https://viacharacter.org. Hátha valaki a nyáron már böngészné... :)
Izgalmak után, a Tempusos kollégák és Jutka aktivitásának, rugalmasságának köszönhetően sikerült egyáltalán elutaznom. Dublini kurzusomat 3 nappal az indulás előtt törölték. Több próbálkozás után, végül Firenzében sikerült két olyan egyhetes képzést találnom, ami érdekesnek hangzott.
Az első hét nem is volt csalódás. Social Media in the Classroom. Csupa olyan applikációról tanultunk, amikről már hallottam tőletek, de nem mertem belevágni (Trello, Edpuzzle, Edmodo, StudyStack, TedEd). Itt most volt lehetőségem tanári segítséggel apró lépésenként kipróbálnom őket, rövid feladatokat készítenem. Élveztem és sok sikerélményem is volt. 5 bolgár, 4 lengyel és egy spanyol tanár alkotta a csoportot. Erősen összetartottak, ráadásul már a második tanfolyamot csinálták együtt, így az estéket is együtt töltötték. A spanyol tanárnő nagyon kedves volt, de ő a családjával töltötte a szabad idejét. Tanárunk, Tatiana egy jelenség. Jó mély hangja van, és nem gond neki egy-egy olasz szót belekeverni az angol magyarázataiba. Nagyon sok firenzei ételt, italt, helyeket ajánlott kipróbálásra. A Negroni koktélt, a lambredotto-t (marhagyomor, de nem pacal) az ő javaslatára próbáltam ki. A város magával ragadó, tele turistákkal. Szombaton egynapos kirándulás Pisa, San Gimignano, Siena városaiba borkóstolással Chiantiban. Túl sok mindent akartak egy napba besűríteni, a legklasszabbra, San Gimignano-ra csak bő félóra maradt. De egyik délután még a második héten majd visszamegyek! A város nyüzsgése után vasárnap nagyon jól esett Fiesole-ból Settignano-ba gyalogolni egy csendes erdei úton csak a kabócák ciripelése mellett. Jöhet a második hét! Zsolt Kissé kalandos érkezés után könnyen megtaláltam a szállást. Másnap kezdődött a képzés. Furcsa volt, hogy 9:30-as kezdésnél egyedül ültem a teremben. Az oktató nagyon türelmesen várt. Később (10:00) érkeztek még ketten, egy magyar testnevelő és egy ciprusi gyógypedagógus. Néhány ismerkedő játék után belekezdtünk az igazi tanulásba. Mivel ilyen kicsi volt a csoport, gyorsan haladtunk az elmélettel. Délután a tengerpart felé vettem az irányt egy kolléganőmmel, aki szintén itt van egy másik kurzuson. A második napon egy jóga stúdióban töltöttük az órákat, elmélettel és gyakorlattal. Sok újat tanultam már egy nap alatt is, várom, mit hoz a holnap. Izomlázat biztos. Kicsi negatívum, hogy a jóga légzést illetve a légzőgyakorlatokat is maszkban kell végezni. (Elég sok park van a közelben.) Talán majd holnap. AuthorMZsné Ági A konfliktuskezelésről szóló kurzus konfliktusmentes, nyugodt, szórakoztató. Sonia a munkát irányító fiatal pszichológus érti a problémákat: elmélet, játék és közös elemzés ritmusosan váltja egymást a foglalkozás menetében. A résztvevők mind motiváltak és kedvesek. Könnyen beszélnek önmagukról, és ügyesen fejezik ki saját karakterüket a kreatív gyakorlatok során. Például a kis kék gyurmaszobrok sokféle attitűdöt mutatnak arról, hogy egy-egy konfliktus során ki hogyan látja saját reakcióját, hogyan küzd az adott helyzetben, vagy csak hogyan várakozik, vagy épp menekül az összetűzések elől. A gyakorlat lendületesen indítja a harmadik napot. Nem csak a humornak enged teret, de a szobrok értelmezése fel is nyitja a konfliktuskezelés irányait, és a módszer persze később a gyereknél is alkalmazható A közös munka folyamatos elemzést vár el a tanároktól. Egyszerű helyzeteken keresztül kell értékelniük, hogy egy-egy iskolai szituációban a tanárok irányításával állítható-e helyre az egyensúly, vagy a diákok belső világában szervesen meg-, illetve feloldható konfliktusról van-e szó. Az elméleti keret, az érzelemkifejezés ösztönszintje, Darwin és Ekman kutatásai és persze Daniel Goleman tézisei az érzelmi intelligenciáról, és ezzel összefüggésben az agyi területek működése. A kérdés, hogy az érzelmi állapotok kifejezését, hogyan lehet segíteni. Klasszikus megoldások és persze a XXI. század találkozik. Szóval már erre is itt vannak az applikációk. Horváth Bea
Nagyon gyorsan telnek a napok… A második hét is remekül sikerült, de más okok miatt..
Új csoport volt ezen a héten, 9-ből 6 lengyel (összesen 3 iskolából és voltak, akiknek a kollegái fordítottak), 1 szlovák, egy ciprusi és én. Alapvetően ez most már ténylegesen a gyakorlatra koncentrált, különböző applikációkkal ismerkedtünk, de azért volt mód csoport munkára is. A quizlet live funkcióval például én ismertettem meg a kollégákat. A nyelvi nehézségek végül nem okoztak komoly gondot a csoport munkában sem, hála a google fordítónak… Ami nagyon jó volt ezen a héten, hogy Horváth Bea is Barcelonában van egy másik kurzuson, a nyelviskola egy másik épületében ugyan és 3 nap más műszakban tanultunk (nekem 3 nap délután volt a képzés), de megtaláltuk a módját, hogy együtt ebédeljünk és járjuk a város nevezetességeit, közben megvitatva a kurzuson hallott, tanult ismereteket is. JTJ
Sok-sok csavaron át kerültem Splitbe, mindenáron keresve a coaching témáját – ami cseppet sem gyakori az Erasmus+ programban elérhető tanfolyamok között. A siker kicsit felemás: a témát végül megtaláltam a COVID miatti korlátozások ellenére, de gyanítom, hogy közelébe nem ér a 2018-19 telén megálmodott Pilgrims kurzusnak. A csoport hatalmas: 34-en vagyunk, aminek persze vannak előnyei is, de valójában sokan átcsoportosítások útján kerültek ide, és nem igazán érdekeltek a témában. Sokan jöttek együtt, egy-egy iskola 5-6 tanára, akik elég zárt köröket alkotnak. Ráadásul az eddigi tapasztalatomhoz képest sokan vannak, akik alig tudnak megszólalni angolul (főleg magyarok, portugálok, románok), ami bizony volt már, hogy lenullázott egy kiscsoportos együtt gondolkodást. Szóval a körülmények messze vannak az ideálistól. Az oktató kedves, igyekszik megoldani a helyzetet, de nem olyan módon szakértője a témának, mint az eredeti tanfolyamon lett volna: ő egy tréner, aki bármilyen témából felkészül, és megoldja a feladatot. Hivatalosan 5 nap telt el eddig, de valódi oktatással csak 3 (ismerkedés, kultúrprogram), így csak lassacskán közelítünk rá arra a témára, amiért én itt vagyok. Ráadásul a második héten egy másik témába fogunk, afféle vegyes salátás megoldással, úgyhogy lényegében egy napunk van még a coachingra. Gondolatindítónak jó, majd autodidakta módon folytatom… Legalább sikerült megszereznem az ajánlott olvasmányt, abból sokat lehet tanulni. A várost és környékét, gondolom, sokaknak nem kell bemutatni: gyönyörű ókori-középkori központja, hosszú kellemes tengerpartja, a közelben található egyéb izgalmas helyek, például a lejjebb látható Šibenik, jó lehetőséget adnak a délutánok-esték eltöltésére. Barcelona középkori és kora-újkori gazdasága lenyűgözően vegyül a modernitással. Újra idegenforgalom, sokféle ember, beszélgetések … újra maszkban. Barcelona immár megint vörös zóna. A COVID-dal való együttélés már rutinosabb. Ráadásul ez is összeköti a népeket. Kis kézfertőtlenítő minden nációnál. A kurzusok is természetesen maszkban, COVID szerint alakuló órarend. Kis csoportokban a kirándulások is. A maszk mögül mindenki szabadkozik az angolja miatt, de ezt gördülékenyen, jól érthetően tesszük. A Conflict management, emotional intelligence and Bullying prevention-csoportba négyen érkeztünk Magyarországról, négyen Romániából, valamint egy német és egy olasz tanárnő vázolja a helyi konfliktusokat, melyek ugyanakkor nagyon hasonlóak. Délután már radnótis találkozó. Rudnai Zsuzsival nézzük a tengert Gehry Aranyhala alól: a tenger lenyűgöző, a strand vonzó. Utána a Santa Maria del Mar gótikus meghittsége. Aztán a nyugalomnak annyi. Kirabolnak. Ám a barcelonai álruhás rendőrök ott teremnek. Mindent visszaszereznek. Mint a mesében. Segített az aranyhal.
Horváth Bea Sz. R. Zs. Sok bizonytalanság és változtatás után, végül július 11-én késő este megérkeztem Barcelonába. A brightoni angliai kurzusom helyett itt találtam hasonló témájú, (IKT-s eszközök a tanításban) tanfolyamot és eddig nem bántam meg.
11-en vagyunk a csoportban, 4 magyar (Győr, Pécs, Szeged és Budapest), 4 lengyel, 1 szlovák, 1 cseh és 1 bolgár. Valaki csak 1 hétre jött, valakinek ez már a második hete. A tanárnőnk egy fiatal kedves olasz hölgy, aki most Spanyolországban él. Ezen a héten nagyon sok elméletet tanultunk (motiváció, érzelmi és értelmi funkciók), de gyakorlati feladatokból is volt bőven. Kezdetnek a katalán kultúrából készített egy kahoot-ot a tanárnő, melyet megnyertem (köszönet Molnár Áginak a felkészítésért !) 2 nap délután, 3 nap délelőtt folyt a kurzus az első héten. Az első nap mindenki bemutatta az iskoláját és a sok csoportmunka folyamán közelebbről is megismerhettük egymást. Kedd este a csoport nagy részével együtt kóstoltuk meg a tapas-t, szerda délután az iskola szervezésében tettünk egy sétát a Gracia negyedben és megcsodáltunk néhányat Gaudi munkái közül, csütörtökön a Picasso kiállítást néztük meg többen együtt délután, pénteken (sokaknak az utolsó napján) a Casa Ametller kávézójába mentünk egy búcsú italra. Szombaton a közelben lévő Montserrat-ra kirándultam egy magyar kolléganővel. Aminek külön örültem, hogy az év végén a munkaközösségi együttlét alkalmával kapott ötletet még otthon ugyan tovább gondoltam, de itt még tovább mélyíthettem és konkrét terveket is tudtam készíteni. Ami egy kicsit beárnyékolja az itt töltött időt, az a járvány helyzet. Zárt téren, természetesen órán is, maszkban vagyunk. A szerda délután - francia módra - szabad, ezért vonattal a fél órányira lévő gazdag történelmi múltú városba, Clermont-Ferrandba, Auvergne központjába látogatok. Itt született Blaise Pascal, ezer éves román templomából indult az első keresztes hadjárat. A katedrális lépcsőjéről gyönyörű kilátás nyílik a legnagyobb európai vulkáni hegyláncra, melyen keresztülfolyva a vichy forrásvizek annyi értékes ásványi anyagot magukba gyűjtöttek. Az oktatás a hét második felében is sok gyakorlati ötlettel folytatódik, az öt érzékszervhez kapcsolódva próbára tesszük íz- és illatfelismerő képességeinket és emellé izgalmas feladatokat kapunk, melyek a kreativitást és képzelőerőt fejlesztik. Rajzolunk, tapintunk, fülelünk, kóstolunk, halandzsanyelvről tolmácsolunk a gesztusok alapján, híres festményeket írunk le rendkívül részletesen egy nem-látó számára... Oktatónk kifogyhatatlannak tűnik a kreatív feladatokból. A délutáni kurzus nem kevésbé produktív: új szemmel nézünk a nyelvtan és a szókincs tanítására, mindent kontextusba helyezve és a kommunikációnak alárendelve szemlélünk, új, kreatív játékokat tanulunk a nyelvtan gyakorlására, a szókincs fejlesztésére. Vichy építészeti változatossága lenyűgöző, sötétedés után pedig minden este 20 perces fényjáték meséli el a város történetét, melyet a híres operaházra vetítenek. Szerencsém van: az utolsó este részt vehetek egy balettelőadáson is az operaházban, melynek egyedi szecessziós díszítése éppoly különleges élmény, mint maga az előadás. Vichy története az operaházra vetítve A gyógyvízfürdő épülete Az operaház belseje A 18. századtól kezdve minden gazdag vagy nemes, aki a víz gyógyító erejét akarta élvezni, a saját stílusában építtetett palotát magának Vichyben.
Vichy 2021 P.J.
Az elmúlt csaknem másfél év covidos viszontagságai után izgatottan vártuk, hogy végre utazhassunk! Bár csak egy hétre, de újra elmerülhettem a francia kultúra szépségében és sokszínűségében, és átutazóban egy-egy napra Párizs megunhatatlan forgatagában. Vichy elbűvölő, nyugodt fürdőváros, ahol 60 éve működik az a nyelvi oktatóközpont, ahová egyhetes képzésre érkeztem. Az iskola a világ minden tájáról fogad diákokat és tanárokat. Az én csoportomban van például német, belga, román kolléga, de egészen messzi, egzotikus országokból is érkeztek tanárok, Kongóból és Sao Toméból. Tőlük tudtam meg, hogy mennyire relatív a mi gyakori panaszunk: "Túl sokan vannak egy csoportban!", nekik 60-80 !!! fős csoportokat kell franciára tanítaniuk, Romániában is 30 fős egy nyelvi csoport. De az oktatónk nem jön zavarba, azonnal ad ötleteket arra, hogy az elhangzott módszereket hogyan lehetne nagyobb létszámú csoportokra adaptálni. A heti programom leginkább egy többfogásos francia étkezéshez hasonlít: előételként izgalmas és elgondolkodtató előadás a nyelvtanítás kihívásairól, ezután "à la carte" menü, külön választható délelőtti és délutáni modullal, irodalmi újdonságokkal fűszerezve, desszertként helyi idegenvezetés és kulturális programok (a covid miatt sajnos kevesebb, mint máskor). Mindkét általam választott modul kapcsolódik a többszörös intelligencia elméletéhez : hogyan mozgósítsuk mind az 5 érzékszervet a nyelvtanításban, illetve hogyan lehet a nyelvtant és a szókincset a különböző diákok igényeihez igazodva, változatos, motiváló, izgalmas módon gyakorolni. Mindkét előadó energikus és szórakoztató, sok-sok gyakorlatias, azonnal felhasználható ötlettel, remek forrásokkal. A csoport is lelkes, mindent ki is próbálunk. Az estéket a város felfedezésével töltöm, (lenyűgözően változatos stílusban épült házak, arborétumnak is beillő parkok, folyópart), megkóstolom a sok forrásvíz közül az egyetlent, ami szabadon hozzáférhető (finom és gyógyhatású), beszélgetek a fogadócsaláddal. toolkit_p4c_magyar.pdf
Örömmel osztjuk meg veletek a P4CE projekt végeredményét két nyelven is! Várjuk a kommenteket, ötleteket, kérdéseket! Anikó és Kati philosophy_for_challenging_extremism_toolkit__1_.pdf Megfogyatkoztunk. A kurzus második hetére hárman maradtunk. Joe hazautazott New Yorkba, ő csak egy hétre tudott elszakadni. Hiányoljuk Joe-t, a kreativitását, a humorát, a kifogástalan angolságát. Nagyon vicces volt számunkra, amikor egy vers felovasásánál irodalomtanárunk folyamatosan javíttatta vele a "torment" szó ejtését. (TORment (n), torMENT (v)) Tényleg gyötrelem volt számára a brit angol akkor és ott.
Tegnapelőtt véget ért a kurzus. Furcsa lesz hétfőn diákból átvedleni tanárba. Bár az elmúlt két hét alatt sok szerepben voltam a drámaórákon: voltam macska, Csipkerózsika, tenger, juhász, a szélmalom egy darabja... Tehát a tanárszerep megy majd, mint a karikacsapás. Nagyon jó hangulatú volt a búcsú teaparti pénteken. Egy kisebb vita alakult ki az angol anyanyelvűek között, először azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell ejteni a "scone"-t, majd arról, hogy mi a helyes sorrend: először a lekvár, rá a tejszínes krém vagy fordítva. Aki nem tudja, járjon utána. „Norwich has a cathedral for every week of the year and a pub for every day of the year.”
Az „Irodalom és dráma a nyelvtanításban” kurzuson mindössze négyen vagyunk: két kolléga Olaszországból, Imma és Lucia, egy kolléga, Joe, New Yorkból és jómagam. Mivel kevesen vagyunk, nagyon koncentrált figyelmet követel tőlünk a kurzus, ugyanakkor pár- és csoportmunkához is ideális a létszám. Nagyon élvezem. Természetesen az egyéni munka sem maradhat el, nem maradunk házi feladat nélkül. Lázasan jegyzetelek, szívom magamba a tudást. Kiváló tanáraink vannak: David Farmer kalauzol bennünket a dráma világában: bemelegítünk, kimerevített képeket formálunk, történetet mesélünk, és nevetünk, nevetünk, nevetünk. Alan Pulverness pedig arról tanít, hogy mi mindent kezdhetünk egy szöveggel. Például átírhatjuk… I think, therefore I am. I usually think, therefore I generally am. I don’t think, therefore I’m not. I can’t think, therefore I can’t be. I think I think, therefore I think I am. Do I think and therefore am I? (Rob Pope Textual Intervention (1995) A délelőtti tanfolyamok mellett, a NILE sok programot szervez. Szombaton Cambridge-be kirándultunk, vasárnap magánszorgalomból a tengerben gyönyörködtem. Itt szokatlanul nagy a meleg. Mintha nem is Angliában lennék. |
A projektben résztvevő tanároktól és diákoktólCategories |